A Route 66 szövetség háromnapos veteránautó-találkozót szervezett, melynek során július 3-án Ipolyságra is ellátogattak. Vasárnap délben mintegy húsz amerikai veterán autót felvonultató karaván érkezett a város főterére.

Az érdeklődők szemügyre vehették a kocsikat, lefényképezhették azokat, sőt némelyikbe még be is ülhettek. Juraj Smrečan, a Route 66 szövetség elnöke az eseményen egy Route 66 feliratú táblát adott át Štefan Gregor polgármesternek. Mint a szövetség elnöke kifejtette: Ipolyság egy fontos bástya a szervezet számára, már több rendezvényt bonyolítottak le közösen. Legutóbb 2015 júniusában országos kerékpárversenyt indítottak a városból.

A helyszínen számtalan típusú régi amerikai veterán autót csodálhattak meg az érdeklődők. A felvonuló autók között volt több Ford, Chevrolett és egy negyvenes évekből származó Packard luxusmobil is. Július 16-án újabb veteránautó-találkozó lesz a városban, ekkor főleg a szocialista blokk verdái vonulnak majd fel.

 

01 A helyiek is megjelentek.JPG02 Különleges autók a főtéren.JPG03 Egyedi járgány és a gazdája.JPG04 Érkezik a karaván.JPG05 Érdeklődő vizsgálja a csodaautót.JPG06 Érdeklődők a főtéren.JPG07 Megörökítjük a járgányokat.JPG08 Motorkerékpár is volt.JPG09 A legöregebb jármű.JPG10 Beparkolva a téren.JPG11 Az érdeklődők egy része.JPG12 Táblaátadásra készülve.JPG13 Középen Juraj Smrečan, a Route 66 szövetség elnöke és Štefan Gregor polgármester .JPG14 A tábla.JPG15 Mindent megnéztek.JPG16 Az egyik Cadillac a sok közül.JPG17 Az szélvédőn túl.JPG18 Újra úton.JPG19 Az egyik verda a sok közül.JPG20 Fordok egymás mellett.JPG