Előbb-utóbb minden hatalomnak (és hatalmasnak) agyára megy a demokrácia. A saját maga által kreált demokrácia is.
Ki gondolta volna a hosszú kések éjszakáján, vagy amikor a kórházi betegágyról hozták ki parlamenti szavazásra A. M. H.-t, vagy kikapcsolták a szónok mikrofonját, sőt, pofozkodtak is, hogy mindez fokozható? Pedig egy-két emblematikus akkori ellenzéki ma is ott ül a parlamenti padsorokban, vagy szüneteltetett mandátummal a kormányban regnál.
Nem tudom, emlékezik-e még rá a (most) hidas parlamenti alelnök, mekkora purparlét csináltak ellenzékiként abból, amikor egy egyszervolt (pontosabban: kétszer és Pavol Paškának hívták) házelnök önkényesen szót adott magának újra meg újra, amikor úgy gondolta, védenie kell a kormányzati mundér becsületét, s mekkora vehemenciával tiltakoztak a parlamentáris demokrácia alapelveinek durva megsértése ellen! Minimum nevetséges, hogy most – védve a védhetetlent – ezt akarják törvénybe (házszabályba) iktatni.
Aztán meg: a transzparenseket, feliratokat (trikón, tacepaón) sem Matovičék találták ki, volt egyszer egy Ivan Lexa is, csak hogy a legkiemeltebb eseményt idézzem fel… Emlékezetes ellenzéki tömegjelenetet élt meg akkor a tanácsterem! Ám (akkor még) Mečiarnak és Ivan Gašparovičnak sem jutott eszébe, hogy törvénnyel tiltsa be a rumlit a Tisztelt Házban, és súlyos pénzbüntetésekkel fogja be a politikai ellenzék száját.
Egyébként is:
politikai többségben lenni és hatalmat gyakorolni nem egyenlő az alapjogok megsérthetőségével.
Ezt, ha másnak nem, a házszabály-módosítást jegyző képviselők egyikének-másikának (Gál Gábor pl. jogász) illene tudatosítania. Ha másért nem, azért, mert jöhet még kutyára dér (lehet még ellenzékben a mai kormányoldal), meg hát a hatályos alkotmány 73. cikkelyének második bekezdésében azt mondja: „A képviselők a polgárokat képviselik. Mandátumukat személyesen, saját lelkiismeretük és meggyőződésük szerint gyakorolják, parancsok nem kötik őket.”
Illemtani parancsok különösképpen nem. Nem véletlen, hogy nincs olyan választójogi törvény, mely előírná, milyen felszerelésben kell és szabad mutatkoznia annak, aki választott képviselői babérokra tör. Parlamenti képviselő, miniszter számára még a minimális iskolai végzettség sincs előírva (csak a polgármesterek esetében létezik ilyesmi, amit antidiszkriminációs szempontból inkább senki nem kapirgál meg…), nincs IQ-teszt, nincs idegennyelv-ismereti követelmény. Agyrém, hogy a Tisztelt (?) Ház most a „politikai kultúrát” készül törvénybe iktatni, más koordináták közé helyezve a nemzetiek hírhedt volt vezetőjének elképzelését a „kicsi udvar, hosszú ostor”-ról (nem a romákat, hanem a politikai ellenzéket megcélozva)…
Kulturális forradalmat, parancsszóval, sok nagy diktátor próbált csinálni kis bolygónkon, végül mind belebuktak.
Egy nép, egy nemzet kulturáltságának, erkölcsi magatartásának alapjai soha nem szabhatók meg egy ad hoc parlamenti többség által paragrafusokba foglalt törvénnyel.
És különösen nem egy olyan politikai közegben (parlamentben), ahol már szokásjog része, hogy a politikai kisebbség (az ellenzék) egyetlen javaslata sem kerülhet elfogadásra kizárólag azon okból, mert nem a kormánytöbbség javaslata.
A szlovák politikában mára ugyanis meghonosodott és elfogadottá vált a 20-25 éve még gyakorta vitatott szlogen, mely szerint „a demokrácia a többség diktatúrája”. S a többség már burkolni sem akarja, hogy jól érzi magát diktátorként. (Virtuális komment-világban élünk, senki nem hallgatja meg vagy gondolja át a másik más véleményét, érveit, csak a bunkó csap oda; mert ezért gyűlik a lájk! Ez a kultúránk alapja.)
De vissza a parlamenthez. Kezdetben a tanácsterem előtti büfében készíthettek villáminterjúkat az újságírók, de mert tanúi voltak-lehettek különféle találkozóknak és a mértéktelen ivászatoknak, incidenseknek is, a büfét lezárták a nyilvánosság előtt. Mostanra már más traktusokra is sor került. Jobb helyeken ugyan a parlament az ország háza, itt azonban egyre kevesebbet igyekeznek megmutatni belőle a nyilvánosságnak. A házszabály átírásával most a tanácsterem történéseit akarják megregulázni úgy, hogy a politikai sokféleség óhatatlan vitáiból és összecsapásaiból a lehető legkevesebb szivároghasson ki.
Elég csak intelligensnek, jólöltözöttnek látszani, minél kevesebbet beszélni? (Aki sokat beszél, sok büntetést fog fizetni, euróezreket.) Minél kevesebbet megmutatni a nagy bajokból a nyilvánosságnak? Hiba, nagy hiba, sőt bűn a politikai kultúrát erre leszűkíteni.
A politikai kultúra ott kezdődik, hogy akinek pénze és hatalma van hozzá, az sem úszhat meg mindent. Nem kell törvénybe írni, hogy a tanácsteremben nem lehet felirat, transzparens, nem lehet hosszú, elemző, okfejtő szónoklat. Törvénybe foglalni – akár íratlan szabályként gyakorolni – azt kell, hogy aki bűncselekmény-gyanús, piszkos, zavaros ügyletekbe bonyolódott, az nem ülhet miniszteri bársonyszékben, míg nem tisztázza magát.
A politikai kultúra ott kezdődik, hogy nincsenek egyenlőbbek.
Nem márkás öltöny vagy póló kérdése, hanem tisztességé. Emberi tisztességé.
Dankónak és Bugárnak nem kamu „parlamenti kulturális forradalom” törvényesítésével kéne foglalkoznia, hanem az elszabadult indulatok igazi okát kellene felszámolnia. Mert van hozzá erejük, egy egész parlament áll mögöttük. Az a parlament, amelynek alkotmányos joga a kormány ellenőrzése, alkotmányos joga a kormány vagy kormánytag elleni bizalmatlansági indítvány.
Ahogy a 114. cikkely mondja: „A kormány tisztsége ellátásáért a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának felel. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa bármikor megvonhatja a bizalmat a kormánytól.” Így ha egy kormánytag viselt dolgai a politikai rendszer stabilitását ássák alá, megrengetik a közbizalmat, a parlamentáris demokrácia eszközeivel kell élniük, nem a bajok kimondóit kell elhallgatatniuk. A Szlovák Nemzeti Pártnak és a Most-Hídnak van ehhez elég ereje (kormányt tudnak buktatni), cinkosságuk nélkül Fico kormányfő is rákényszerülne az egyedüli tisztességes lépésre, ami kulturált politikai környezetben elfogadható.
Hatalmi posztról védeni a védhetetlent ilyen „kultúraemelő” törvénnyel legalább akkora cirkuszi mutatvány, amekkora egy feliratos póló vagy transzparens.
