Itt mindenki önmaga lehet (Fotó: Fűri Gábor)

Harmatos fűben lépdeltünk. Gyorsan vizesek lettek a cipők. Gúta Csörgő részében, a Vág folyó árterében jártunk, a lovasíjász-pálya és a külső lovarda mellett. A lovak már várták a gyermekeket a gyönyörűen rendben tartott mezőn. Újabb nap virradt a Kassai Lovasíjász Iskola Vermes Törzse nyári lovasíjász táborára.

„Hét ló áll a táborlakók rendelkezésére, a lovasok megtanulták a nevüket is” – húzott a fák hűvösébe az egyre erősebben tűző napsugarak elől Vermes Renáta, a Vermes Törzs vezetőjének felesége, a tábor egyik szervezője, majd így folytatta – A lányok többnyire a lovak miatt jönnek, egy kicsit mintha közelebb kerültek volna hozzájuk. Szeretik, simogatják, ölelik a lovakat. Ez az érzés csak úgy jön magától – magyarázta.

Azután arról mesélt, hogy tízesztendős a tábor. Hosszú évekig két váltásban táboroztattak gyermekeket a portájukon. Nyolcvan százalékuk visszatér. „Az elejétől fogva az a célunk, hogy megismertessük a magyar kultúrát a felvidéki gyerekekkel, mert azt látjuk, az értékek manapság másutt vannak, mint ahol mi gondoljuk, hogy legyenek.

Valamikor a magyar ember lovakkal élt, szeretnénk a lovakat, a lovasíjászatot, amivel a családunk közel húsz éve foglalkozik, a magyar népmeséket, népdalokat, néptáncot közelebb hozni a táborlakókhoz – sorolta, és elmondta, itt volt az idén is, ahogy eddig az összes táborban, Kátai Zoltán énekmondó.

Écsi Gyöngyi mesélt, a komáromi Hárompatak együttes muzsikált a harmincnyolc résztvevőnek, akik hat éjszakát töltenek jurtákban, a holnap véget érő táborban. „Ügyelni kell a rendre a lovak, a kelevészek, az íjak, a csatacsillagok miatt. Komoly sérüléseket okozhatnak a legkisebb figyelmetlenségek.

Ez egy harcművészeti tábor, kell, hogy fegyelem legyen” – tudatta a táborvezető, hozzátéve, érzik ezt a táborlakók is, náluk nem volt és nincs problémás gyerek. A táborban mindenki önmaga lehet, ugyanakkor az egy hét alatt kialakul egy közösség, melyben a gyerekek odafigyelnek egymásra. „Az utolsó estén törzsi napot tartunk. A négy törzsben működő táborlakók kiválasztanak egy népmesét a könyvekből, amelyeket a kezükbe adunk, és bemutatják mindenkinek” – avatott be Vermes Renáta, majd sietett lovas foglalkozást vezetni.

Vermes Renáta „A gyerekek pontosan tudják, miért jönnek ide (Fotó: Fűri Gábor)
Vermes Renáta „A gyerekek pontosan tudják, miért jönnek ide” (Fotó: Fűri Gábor)

A négy törzsfő közeledett a réten. Három fiú és egy lány. Megállítottam őket. A tizenhat éves Vermes Gergő, akinek a keresztszülei szervezik a tábort, Bogyarétről érkezett. „Az első pillanattól kezdve itt vagyok a táborban, három éve törzsfőként. Nem is olyan egyszerű egy törzset vezetni, hiszen vannak jó és rossz gyerekek. Az idén négy új gyerek érkezett, hárman hozzám kerültek. Nagyon kell rájuk figyelni” – vallotta be a Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákja.

A királyrévi Farkas Scarlett ősszel harmadikos galántai gimnazista lesz. – Én sem először vagyok törzsfő. A személyiségünktől függ, mennyire hallgatnak ránk a törzs tagjai. Ha valamit nem úgy tesznek, ahogy megszabjuk, büntetést róhatunk ki rájuk, ami legtöbbször fekvőtámasz vagy guggolás – húzta össze a szemöldökét.

A pozsonyi Haják Norbert nyolc éve résztvevője a Vermes Törzs lovasíjász tábornak. „Azóta, amióta a Zele Törzs szervezte Alsószeli Jurtanapokon először hallottam erről a táborról. A remek hangulat hoz vissza évente. Úgy szeretem a tábort, ahogy van! Minden program érdekel” – lelkendezett a diák, aki harmadikos gimnazista lesz az új tanévben, Pozsonyban, a Duna utcán.  „Hatodszor vagyok a táborban, másodszor lettem törzsfő” – közölte a gútai Markovics Dávid. – „Nem nehéz törzsfőnek lenni, mert jó csapatot kaptam. Felelős beosztás a miénk, mi felelünk a törzsünk tagjaiért. Az este tíz órai takarodóig kellemesen elfáradok, és már csak az alvás érdekel” – tette hozzá a Nyitrai Állatorvosi Szakközépiskola ősztől másodikos diákja.

Lovaglás csodaszép felhők alatt (Fotó: Fűri Gábor)
Lovaglás csodaszép felhők alatt (Fotó: Fűri Gábor)

Vermes Balázs kétszer három hónapot töltött Amerikában. „Előbb Monty Roberts, az igazi Suttogó, Nicholas Evans híres regénye és az abból készült amerikai film valódi hőse asszisztenseként dolgoztam, majd lópatkolást és lókörmölést tanultam San Diegóban.

Folyamatosan lovak között voltam egy olyan helyen, ahol erősen él a western. Teljesen mások a lovak arrafelé. Azt tanultam, hogyan olvassa, hogyan érzékelje jobban az ember a lovat. Eddig is erre törekedtem, most már tudatosabban teszem a dolgom, mert átlátom a rendszert” – nyilatkozta a huszonhat esztendős erdőmérnök, aki nemrég huszonkét ország hatvan lovasíjásza között, harmadik helyen végzett az első Nyílt Kassai Lovasíjász Világbajnokságon.

A legilletékesebbtől kérdeztem: miért fontos, hogy már a gyermekek is tudják, mi a ló, az íj, a lovasíjászat? „Mert ez olyan kapocs a gyökereinkkel, ami a mai napig él. Nem őrizni kell, nem beszélni kell róla, hanem csinálni kell! Nem lehet mindenkiből lovasíjász, de ha a gyerekek már fiatal korukban kapcsolatba kerülnek ezzel, az egész életükre kihat. Mérföldkő lehet számukra, egy értéket kapnak. Azokban pedig, akik nem kerülnek kapcsolatba az ősi kultúrával, saját maguk ősi kultúrájával, hiányérzetet kelthet, mert nem tudják, honnan jöttek, ezáltal azt sem, hová tartanak, és nem érzik át, hogy egy ilyen kultúrának mekkora fejlesztő ereje van” – nyilatkozta Vermes Balázs, aki hétéves volt, amikor édesapja kapcsolatba került a lovasíjászattal; azóta ez a családjuk életmódja.

 A négy törzsfő. Balról Vermes Regő, Farkas Scarlett, Haják Norbert, Markovics Dávid (Fotó: Fűri Gábor)
A négy törzsfő, balról Vermes Regő, Farkas Scarlett, Haják Norbert Markovics Dávid (Fotó: Fűri Gábor)

Miközben beszélgettünk, a táborlakók lovagoltak, célba lőttek. Akadtak, akik úgy ötven méterről is célba találtak. Másoknak egészen közelről sem sikerült. Néhányukkal elbeszélgettem. Kiderült, tábori nevük is van, és a vezetők ezen szólítják őket.

Először Holló, vagyis a tizenkilenc éves budapesti Ludmány László szólalt meg. „Hatodszor vagyok itt, ez a nyaram fénypontja! Budapest után Csörgő hatalmas váltás, de erre van szükségem. Itt teljesen önmagam lehetek. Élvezem, hogy lovagolhatok, íjazhatok. Nemcsak a hagyományőrzés, hanem a társaság miatt is jó ez a hely. Van egy mag, évek óta itt találkozunk. Regő, Vata, Farkas már a barátaim. És itt nagyon sokat lehet tanulni. Nem csak történelmi dolgokat. Tiszteletet, együvé tartozást, amit nem tanítanak az iskolában. Nagyon rossz érzés, amikor hazafelé tartva, Komáromban fel kell szállni a vonatra. Csak bámulok kifelé a vonatablakon, és visszapörgetem az átélt élményeket” – sóhajtott Holló. V

Varga István, tábori nevén Farkas, Szepsiből érkezett. „A társaság miatt jövök én is. Az a jó, hogy mindenhonnan vannak táborlakók. Harmadszor is átutaztam miattuk az országot. Annak pedig különösen örülök, hogy a tábor elején le kellett adni a mobiltelefonokat. Hét napig végre nem görnyedünk föléjük!” – mondta boldogan a tizenhat éves fiú.

Zalán, aki valójában nem más, mint a tízesztendős gútai Bagita András, egy kalandját idézte fel. „Egyszer félkörbe álltunk, összekapaszkodtunk. Valaki megfogta a villanypásztort, és mindannyiunkat megcsípett az áram” – nevetett a kisfiú, aki harmadszor jött Csörgőre, és nagyon szereti a reggeli tornát.

A lányok közül először Hajnal beszélt. A tizenöt éves Resztyík Orsolya Kisudvarnokon él. „Lányoknak való vidék ez! A lányos lányok kézműveskedhetnek. Lehetett karkötőt csomózni, batikolni. A fiús lányok pedig csatacsillagot dobhatnak, íjazhatnak, birkózhatnak. Az idei tábor első napján esett az eső, de nem volt vészes. Csak a fiúknak! Ki kellett őket költöztetni. Azután kisöpörték a vizet, és minden jóra fordult – mosolygott Hajnal, aki ötödször járt a Vermes Törzs lovasíjász táborában.

Akárcsak Tündér, akarom mondani, a negyedi tizenöt éves Csillag Virág. „Úgy érzem, hazajövök. Nem is vágyom haza a társaság, a beszélgetések, a hangulat, a program miatt. Tetszik, hogy fegyelem van. Ha valaki egy pillanatot késik, már büntetést kap, és ez nagyon rendben van. Amikor majd visszagondolok a táborra, a többiekkel való beszélgetések hiányoznak a legjobban” – árulta el.

Faggattam a Holló emlegette Vatát is, aki azzal fogadott, úgy érzi, tizenkilenc évesen már kinőtte a tábort. „Hetedszer vagyok itt, nem tudom, jövök-e jövőre, hiszen már mindent kipróbáltam. A társaság miatt jöttem ennyiszer. Azonnal megfogott ez a közösség. Tetszik a táj is, a lovak, meg minden, itt barátokra találtam, és ez fontos. Igenis ki lehet nőni egy tábort. Már nem igazán érzem, hogy tudnék még itt valamit csinálni” – vonta meg a vállát Varró Balázs csepregi végzős gimnazista.

 Harcművészet. Kell, hogy fegyelem legyen (Fotó: Fűri Gábor)
Harcművészet. Kell, hogy fegyelem legyen (Fotó: Fűri Gábor)

Dél felé már tűzött a Nap, visszamentünk Vermesék széles-tágas udvarába. Lovagoltak a jurták előtt, a belső lovardában, egy sátorban kézműves foglalkozás zajlott. A lovarda közepén Vermes István, a Vermes Törzs vezetője rövid utasításokat adott a lovasoknak.

Mellé léptem, és megkérdeztem, mekkora boldogság, hogy egy évtizede folyamatosan működik lovasíjász táboruk. „Ez a gyermektábor a munkánk legnagyobb gyümölcse. Annyi szépséget kaptunk ezáltal, hogy el sem tudom mondani! A sok év alatt a több száz itt megfordult táborlakó között nem találkoztunk rossz gyerekkel. Volt egy-két kissé neveletlen gyermek, de megértették, itt van egy rend és egy elvárás, amihez nagyon gyorsan csatlakoztak. Jó látni a mai világban, amikor a médiából özönlik a gyermekekre az idegen kultúra, hogy még mindig vannak, akik éhesek a mozgásra és szeretnek a természetben lenni. Mi a természet részei vagyunk, és arra biztatom a gyerekeket, így gondoljanak erre” – válaszolt Vermes István, majd felidézte, hogy amikor tavaly Balázs fia Amerikában járt, és a lányok sem tartózkodtak otthon, úgy volt, hogy nem lesz az idén tábor. „Ahogy ez a szülők fülébe jutott, azonnal az mondták, ilyen nincs, tábornak lennie kell. Akkor ébredtünk rá, milyen fontos ez a gyerekeknek” – emlékezett a törzsvezető, hozzátéve, túljelentkezés miatt már el is kell utasítani jelentkezőket.

„A harmincas, harmincötös létszám lenne az ideális, úgy férnének el kényelmesen a jurtában a táborlakók, de két-három gyereket mindig fogadunk ehhez a létszámhoz. Nehéz azt mondani valakinek, hogy nem jöhet” – tárta szét a karját.

 A felsorakozott táborlakók (Fotó: Fűri Gábor)
A felsorakozott táborlakók (Fotó: Fűri Gábor)

A tábor után dolgoznak tovább. Mindig van mit csinálni az óriási területen. A füvet maguk nyírják a lovasíjász-pályán és környékén. És egyfolytában utaznak. „Sok meghívásunk van, bemutatókat tartunk, edzések vannak, versenyzünk. Nagyon szeretem csinálni, semmit sem érzek tehernek. Sokan mondják, mennyi áldozatot hozunk ezért. Nem hozunk áldozatot. Ez az életünk” – búcsúzott Vermes István, a gútai Vermes Törzs vezetője.

Közben ontotta a Nap a fényét a borostyánnal benőtt házukra, és nem messze, a víz tükrén sütkérező vízililiomokra is. Azokat már a főút felé sétálva pillantottam meg, a hosszú betonút mellett, melynek végén a temető nyújtózik, előtte pedig a buszmegálló áll délcegen. Visszanézve Farkas, Hajnal, Holló és Tündér jártak az eszemben. Vajon ízlik nekik a tábori ebéd?

01 Ilyenek voltunk. Az idei tábor lakói.jpg02 Kátai Zoltán énekmondó minden évben eljön.jpg03 Farkas, Tünde, Zalán, Hajnal és Holló.jpg04 Fehér ló legel.jpg05  Vermes Balázs -Ez olyan kapocs a gyökereinkkel, ami a mai napig él.jpg06 Az elejétől fogva az a célunk, hogy megismertessük a magyar kultúrát a felvidéki gyerekekkel.jpg07 Tábori pillanatok – Élmények, amik miatt visszajárnak.jpg08 Tábori pillanatok – Élmények, amik miatt visszajárnak.jpg09 Tábori pillanatok – Élmények, amik miatt visszajárnak.jpg10 Vermes István, a Vermes Törzs vezetője - Ez a gyermektábor a munkánk legnagyobb gyümölcse .jpg