Október hetedikéig tekinthető meg „A színek napszámosa” című tárlat Janiga József alkotásaiból Komáromban; a 2004-ben elhunyt festőművész az idén március 21-én lett volna hetvenéves. Negyven festmény és három róla készült fotó látható a komáromi Duna Menti Múzeumban szeptember 9-én, pénteken nyílt emlékkiállításon, melynek kurátora Szabó Csekei Tímea művészettörténész volt.
Muzsikával kezdődött a kiállításmegnyitó. Vajda Noémi, a Komáromi Művészeti Alapiskola növendéke hegedült, közreműködtek az intézmény tanárai, Fekete Éva és Fekete Vince. Csütörtöky József múzeumigazgató Henry Ward Beechert idézte. „Minden művész saját lelkébe mártja ecsetét, és saját szívét viszi a vászonra”.
A nyitóbeszédet Batta György mondta, akinek alkotótársa volt Janiga József a Kis Építő című lap szerkesztőségében. Így emlékezett egykori kollégájára:
A négy tagú párkányi család – Jóskának van egy nővére is – összetartó volt, szorgalmas és becsületes. És példásan hűséges a magyarságához. Jóskát sok féle tálentummal ajándékozta meg az Isten – már gyermekkorában szépen rajzolt, megjegyezte a külön féle dallamokat, és kotta nélkül eljátszotta őket, később verseket is írt – nem is akármilyeneket. Ilyen képességekkel felvértezve került a nyitrai pedagógiai főiskolára, ahol képzőművészet-orosznyelv szakon végzett; itt ismerte meg „felecskéjét” , jövendőbelijét, Évát
Ha Janiga József életterét feltérképezzük, kiderül, hogy – a csehországi katonaévet leszámítva – a Párkány-Nyitra-Nemesócsa-Nagymegyer határolta kistérségben peregtek évei. Nem volt hát világjáró, nyugtalan lélek, jól érezte magát a szülőföldjén. Egyszer ugyan előfordult vele – akkor, amikor a párkányi, Duna parti, az esztergomi bazilikával szembeni, kisebb hegyekkel is ékes, szép borokat termő vidék után a Csallóközbe került – hogy az asztallapra emlékeztető, végtelen sík táj láttán egy ideig nem vett ecsetet a kezébe… Ez a dermedtsége azonban hamar elmúlt, sőt: ma sokan a Csallóköz festőjének tartják őt.
Mostanában, amikor életem eseményei tapasztalatokká kristályosodnak; amikor már rendszerbe állítottan tudom vizsgálni az általam és kortársaim által megélt múltat, jó érzés tudni, hogy Isten a szörnyű második világháború után is gondoskodott felvidéki nemzetiségi közösségünk fennmaradásáról akként is, hogy tájainkon megjelentek új közéleti embereink, íróink, festőink, szobrászaink, orvosaink, tanáraink, papjaink, mérnökeink, iparosaink, gazdáink, az elüldözöttek és félreállítottak helyén, hogy tovább éltethessük a lelkünkhöz simuló magyar szellemet és hagyományokat.
E korszak egyik egyénisége volt Janiga József is, aki mindvégig hűségesen szolgálta és tovább építette a szívünkben élő hazát.” – emelte ki az író felidézve, ha Janiga Józsefre gondol, mindig mosolygó arcot lát.
Boráros Imre Kossuth-díjas színművész Kulcsár Ferenc Zsoltár című, Janiga József emlékére írt, az Irodalmi Szemlében tavaly nyáron megjelent versét adta elő. „Piktor is, regös is,/ zsellér is voltam,/ képeim ugarán/ szántok most holtan” – írja a költő. A teljes vers is a kiállítás része, a bejárat mellett olvasható.
„A dunaszerdahelyi Janiga-kiállítások anyagából válogattam az emlékkiállítás képeit” – tudatta Szabó Csekei Tímea kurátor, majd így folytatta – „Követjük a művész életművét. A legkorábbi itt látható alkotás, A párkányi híd hatvanhétből való. Az egyik legutóbbi festmény pedig egy festőállványon tekinthető meg 1996-ból. Kulcsár Ferenc versén túl, Janiga József saját verseinek részleteit is olvashatják a tárlat látogatói a festmények mellett” – tette hozzá a művészettörténész.
A pénteki kiállításmegnyitón Csütörtöky József múzeumigazgató elmondta, a 130 éves múzeum ezzel a tárlattal adózik a festőművész emlékének, és az emlékkiállítás jól illeszkedik a komáromi Duna Menti Múzeum kiállítási tervébe.
Majd Csiba Emese, a Komáromi Művészeti Alapiskola növendéke fuvolázott, Fekete Éva kísérte zongorán. És a muzsika után sokáig nézegette „a színek napszámosa” festményeit Komárom képzőművészetet szerető közönsége.
