Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma

A várhosszúréti ovisok és kisiskolások emlékezetébe így vésődött be Katona Ilona, a Katolikus Egyházmegyei Szeretetszolgálat rozsnyói szociális tanácsadója. A községgel több, mint öt éve alakítottak ki együttműködést az élelmiszercsomagok kapcsán. Azóta a munkakapcsolat szinte baráti viszonnyá fejlődött Kiss Máriával, a Várhosszúréti Községi Hivatal munkatársával.

„A községben sok a munkanélküli, illetve több család létminimumból él. A fiatal családok a községben végeznek aktivációs munkát” – tudtuk meg Kiss Máriától.

A községben magyar tannyelvű óvoda és kisiskola működik, amelyekben amint nyílott az ajtó, a gyerekek rögtön nagy szeretettel fogadták Katona Ilonát, a „Mikulás nénit”.
„A csomagokra minden éven pályázunk. Amikor megkapjuk a csomagokat, egy szimbolikus összeget fizetünk értük, darabonként 50 centet. Tavaly négyszáz csomag érkezett, idén kétszázat kaptunk” – tudtuk meg Katona Ilonától.

Az apostoli egyházközség közreműködésével érkezett „cipősdobozok” értéke mintegy 30 euró, amelyekből idén 200 darab érkezett a régióba, ezeket rozsnyói, kokavai, losonci, divényi, gölnicbányai és rimaszombati rászoruló családok kapták meg. Rozsnyó környékén Barkán, Krasznahorkaváralján, Rozsnyóbányán, Dobsinán és Várhosszúréten részesültek gyerekek ezekből a csomagokból. A várhosszúréti csomagosztásra kísértük el a szociális tanácsadót, az eseményről alább tekinthetik meg képriportunkat.

A szerző felvételei

01 - Megérkeztünk a várhosszúréti Községi Hivatalba.JPG02 - Kiss Mária, nagy örömmel fogadta a régi ismerőst.JPG03 - Az óvoda és iskola konyhája almát is kapott.JPG05 - Ritka, hogy magyar nyelvű képes füzetet kapnak.JPG06 - Érkeznek a dobozok az iskolába.JPG07 - Csomagosztás a várhosszúréti alapiskolában.JPG08 - Először a lányok.JPG09 - A gyerekek közösen bontották ki a dobozokat.JPG10 - Tanítónéni segített.JPG11 - A dobozok mintegy 30 euró értékben különböző érdekességeket tartalmaznak.JPG12 - A gyerekek nagyon örültek.JPG13 - Rögtönzött műsor, egy dallal köszönték meg az ajándékot.JPG14 - Érkeznek a dobozok az óvodába.JPG15 - Megjött a Mikulás néni... én téged ismerlek.JPG16 - Az ovisok közt is nagy volt az öröm.JPG17 - A legkisebbnek is kijárt az ajándék.JPG18 - Az óvodások is dallal köszönték meg az ajándékokat.JPG19 - Balról - Kiss Mária és Katona Ilona.JPG20 - Kérj, és megadatik - az ovisok éppen a csomagokat festették a karácsonyfa alá.JPG