A Pozsonyi kerületben decemberben adták át a megyei elismeréseket. A kitüntetett személyiségek között minden évben vannak magyarok is. Az idei évben Madarász Ildikó, a Nefelejcs Ház alapítója is megyei emléklapot vehetett át. A Nefelejcs alapításáról és az ott elvégzett munkáról kérdeztük.
Mivel indokolták a díj átadói a kitüntetést?
A szociális, nem állami szférában eltöltött huszonegyéves munkásságot ismerték el ily módon. A Nefelejcs alapításáért és vezetéséért kaptam az elismerést, illetve azt is kiemelték, hogy sikerült saját épületbe költöztetni az intézményt. Ezzel halmozottan fogyatékos személyeket tudunk ellátni.
Mivel foglalkozik a Nefelejcs, és mi indokolta a megalapítását több mint két évtizeddel ezelőtt?
Az volt az elsődleges célunk, hogy szociális szolgáltatást nyújtsunk a Szenci járásbeli sérült gyermekeknek és fiataloknak. Vannak olyan fiatalok is a Nefelejcsben, akik a környező településekről érkeznek, tehát nem csak a Szenci járásból járnak hozzánk. A Galántai és a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó falvakból, Jókáról, Nagyfödémesről, Bélvatáról és Csákányból is vannak klienseink. Azok a szülők választottak minket Nagyszombat megyéből, akiknek nem volt lehetőségük más intézménybe hordani tanulni és kezeltetni a gyermeküket. Gyógyterápiát, zeneterápiát, arteterápiát és újabban fényterápiát is tudunk biztosítani neveltjeinknek. Ez utóbbival olyan súlyosan károsult betegeket kezelünk, akik nem tudják kifejezni még az érzéseiket sem, ők a fény hatására megnyugszanak.
A Nefelejcsben elsősorban halmozottan sérült fiatalok vannak. Velük nagyon nehéz látványos eredményeket elérni. Mi a céljuk mégis a kezelésekkel?
Megpróbáljuk megtalálni azt a lehetőséget, hogy mi módon lehet mégis segíteni, fejleszteni a fiatalt, hogy javítsunk az életkörülményein. Testi vagy szellemi haladást is el tudunk érni, bár nagyon nehéz, viszont mindig találunk olyan módszert, amelynek köszönhetően, ha nem is látványos, de mégis valamilyen fejlődés érhető el. Az a véleményünk, hogy egy gyermeket sem szabad magára hagyni, mindenkin lehet segíteni, hacsak annyira, hogy az egészségét megtartsuk, s ha lehet javítsuk, vagy ha a beszédkészségén, mozgáskoordinációján segítünk, már megérte.
Több támogatójuk van, nekik köszönhetően tudják fenntartani az intézményt. Ugyan állami feladatot látnak el, mégis támogatásra szorulnak.
A legnagyobb támogatónk a DOAS részvénytársaság, neki köszönhetjük azt is, hogy beindíthattuk a tevékenységünket. Bíztak bennünk és abban, hogy sikerül a tervünket megvalósítani. Nagyon sok támogatónk van, Szenc városnak és Pozsony megyének is nagyon sokat köszönhetünk, mindig támogatják a pályázatainkat. Most szeretnénk a tetőteret is beépíteni, ezen a szinten az autistákat tudnánk kezelni, hiszen ők nem nagyon bírják elviselni a társaságot, itt alakítunk ki számukra külön termeket, és azoknak a gyerekeknek, akik tudnak mozogni, egy kis tornatermet építünk a felső szinten. Itt végezzük majd az arteterápiát is, a gyerekekkel ezen a kezelésen rajzolunk, dolgozunk. Amikor beköltöztünk a szenci otthonba, egy év múlva kiderült, hogy ez a hely is kicsi, pedig előtte a zonci óvoda épületében voltunk, amely csak fele akkora, mint az új épület. Folyamatosan újulunk, az új módszerekhez új eszközöket kell beszereznünk, a tetőtér beépítése miatt pedig egy speciális emelőrendszert is be kell építenünk. Itt kell megjegyeznem, hogy a férjem mindig mellettem állt, építésztechnikusként sok jó tanáccsal látott el. Az ő ötlete volt az is, hogy a tetőtér emelt legyen, és az idő megmutatta, hogy igaza volt. Nagyon sok jó ember van, akiket csak meg kell szólítani és segítenek, mindannyiuknak köszönettel tartozunk.
Visszatekintve mire a legbüszkébb?
Nem büszkeség, csupán jó érzés tölt el, ha visszatekintek, örülök, hogy segíteni tudunk. Most, a karácsony előtti időszakban is sokan adakoztak a javunkra, sokan segítenek. Több cég is támogatott, akadnak közöttük olyanok, amelyek már maguktól jelentkeztek, és kérdezték, hogy mire lenne szükségük a gyerekeknek. Látni azt az örömöt, amikor a szülőknek odaadjuk a segédeszközöket, csodálatos érzés.
Madarász Ildikó lányaival és férjével a díjátadó után (fotó: region-bsk.sk)
Most a lánya vezeti az intézményt, de Ön sem vonult vissza…
Szerencsére még szükség van rám, de már kevesebbet dolgozom. Komoly tapasztalattal rendelkező emberre lesz szükség az új igazgató mellé, ugyanis a mi gyerekeink, akiket kezelünk, megérzik, ki milyen, hogyan viszonyul hozzájuk. Hiába van valakinek szakképesítése, ha nem úgy viszonyul ehhez a munkához, a fiatalok nem fogadják el őt. Ezért erre is nagyon oda kell figyelni, sajnos nagyon nehéz megfelelő szakembert találni. Előfordult, hogy az egyik fiatal szólt az egyik alkalmazottról, hogy ő nem jó, mivel ő nem szeret minket, s az ilyen embertől sajnos, meg kell válnunk.
Hogyan töltik a karácsony előtti időszakot az intézményben?
Karácsonykor és a két ünnep között zárva tartunk, egyébként egész évben működünk, még a nyári hónapokban is. Az állami intézményekben tarthatnak nyári szünetet, de a magán fenntartású intézményeket a hatályos szabályok szerint nyáron sem szabad bezárni, mert akkor nem részesülünk állami dotációban, és anélkül nem tudnánk működni. Így mi csak a karácsonyi és az új évi ünnepek között nem működünk. Az ünnepek előtti hetek viszont nagyon szépek, készülődünk, már Miklós napja előtt díszítünk. Van karácsonyfánk, nagyon szép tárgyakat készítünk, ezzel lepjük meg azokat, akik támogatnak minket. Egyedi dolgokat alkotunk, van aki csak egy ecsetvonással járul hozzá, de vannak olyan fiatalok, akik még varrni is tudnak. Évente a DHL és a Tesco támogat a Mikulás-napi ünnepségre, ruhaféléket is kapunk, melyeket szét tudunk osztani, a magyarbéli önkormányzat is segít. Élelmiszertámogatást szintén kapunk, a szenci plébániával működünk együtt, immár második alkalommal nekünk adományozzák az egynapos gyűjtésre beérkezett élelmiszert, amit szétosztunk az ellátottak családjai között. Más cégek ugyancsak támogatnak, teljesítik a gyermekek igényeit, kívánságait, az egyik fiatal pingpongasztalt szeretett volna, tavasz óta kerestük a támogatókat és most karácsonyra sikerült egy kisebb asztalt szerezni. Le sem lehet írni azt a boldogságot, amit a gyermek és az édesanyja arcán láttunk.
És Önök hogyan töltik a karácsonyt? Ilyenkor tudnak pihenni egy kicsit?
Családi körben töltjük a karácsonyt. Közel lakik mindkét lányom, az egyiknek három, a másiknak két gyermeke van. Az unokák öröme, amikor meglátják a karácsonyfa alatt az ajándékokat, szintén leírhatatlan. Az egyik ünnepnapot mindig együtt tölti az egész család. Az előző években édesanyám is velünk volt, de ő már sajnos nincs a körünkben, 91 éves volt. Szép kort megért, de nagyon hiányzik mindannyiunknak. Abban bízom, hogy erőt kapok még ahhoz, hogy folytatni tudjam, és tudjak segíteni az embereken. Ilyenkor még jobban érzem, hogy sokkal jobb adni, mint kapni.
