Valamikor régen a téli időszaknak ugyancsak megvoltak az élménydús, változatos napjai.
Az egyházi ünnepek adta lehetőségek minden családot (vagy akár egyedül élőt, bár ilyen alig volt, mert a rokonság törődött minden elhagyatott rokonnal, falubélivel) lelkileg feltöltöttek. Gondoljunk csak a legnagyobb ünnepekre, a húsvétra, pünkösdre, karácsonyra, vízkeresztre, de a Mária-ünnepek, búcsúk kötelező szertartásaira is, mily ünnepélyessé tették a kis falusi házak külsejét, belsejét, és az emberek apraja-nagyja ünneplőbe öltöztette testét és a lelkét is. S a téli nagy szórakozások, beszélgetések, minden elektromos kütyü nélkül, milyen feledhetetlen élményt adtak!
Mindegyiknek megvolt az egyedi szórakoztató, összetartó ereje, mely minden fizikai és lelki fáradtságot és terhet feloldott. A farsangi maskarázások, a disznóölési szokások, a tollfosztás, kukoricafosztás, a bálok és mindezek gyümölcseként a sok-sok beszélgetés, mesélés, jóízű pletykák, regék, és szerelmek testi-lelki felüdülést jelentettek mindenki számára. S ebből táplálkoztunk, ebben nőttünk fel mi, a mai idősödő generációk, s persze az előttünk élők is.
Batka Péter, a szervező is most tanulja a mesterséget (Fotó: Dániel Erzsébet)
Pár évvel ezelőtt, amikor Kőhídgyarmaton Batka Péter és felesége, Mónika néhány ifjabb falubélivel létrehozták a M.A.G. társulást, valahol ők is a régi értékek megismerésére, éltetésére, egy egészségesebb életmód megélésére alapozták terveiket.
A Batka házaspár olyan komolyan gondolta ifjú életük kezdését, hogy a rövid nagyvárosi élet után, még a faluban lévő szüleik által felépített emeletes házban sem maradva, megépítették otthonukat a hegyfarki erdő szélén, amit Vadas Tanyának neveztek el. Mert fű, fa, jó levegő vette körül a tájat. A csodálatos panoráma, az esztergomi bazilika sem feledtette velük, hogy honnan jöttek, merre tartanak.
Szinte a két kezükkel megteremtett otthonukban már van kemence is, ahol égetik a szebbnél szebb kerámiaedényeket. Mónika ugyanis közben kitanulta a keramikusságot. Nyaranta a legkülönbözőbb ízesítésű kecskesajtokat készítik és kínálják a már megszokott vevőiknek.
B.Mónika segítségével nemezelnek a kisebbek (Fotó: Dániel Erzsébet)
A háromgyerekes Batka házaspár azonban „nem tud közösség nélkül élni,“ mert Péter és Mónika mindenben igyekszik továbbadni ismereteit, tudományát. Már tavaly elkezdték a túlélési programjaik ismertetését valamennyi korosztály számára, és nem kis érdeklődés kísérte a gyakorlati bemutatókat.
A múlt év őszén egy új fonószéket is vásároltak, s az új évben már a helyi községi hivatal hathatós segítségével egyhetes értékmegőrző kézműves tábort indítottak a faluban, ahol immár szőni is tanultak az asszonyok. A férfiak a kosárfonás alapjait, mondhatnánk művészetét sajátították el, a gyerekek pedig nemezeltek.
A fiatal Batka Péter vallja, olyan programokkal készülnek idén is, amelyek a mindennapi életünk részét képezhetik. Nyaranta kint a tanyán a túlélő programokkal, állattenyésztési tudnivalókkal ismerkednek kicsik és nagyok, sőt turisták is gyakran megfordulnak náluk.
Lányok, asszonyok kosarat fonnak (Fotó: Dániel Erzsébet)
Folytatják a kosárfonást is, ezt már most a tél idején elkezdték. Rövidesen túrát szerveznek a természetbe, s begyűjtik a vesszőnek valót. A szőnyegszövést szintén művelik, abban reménykedve, hogy lesznek a fiatalok között komoly érdeklődők, akik akár főállásban is foglalkoznak majd a természetes anyagból, fonalból szőtt lakáskiegészítők készítésével.
Az első téli értékmegőrző táborban váratlanul sok fiatal összejött a faluból, sőt a környékről is. A Rózsahegyről hozott új szövőszéknél váltakoztak az ifjú asszonyok, hogy mind megismerhessék az egykor megélhetést is biztosító szövés alapjait. S persze mindezt társalgással, szórakozással fűszerezték, hasonlóan, mint egykor elődeink.
