Január 6-án ér véget a katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör, amely advent első vasárnapján vette kezdetét. Január 6-a vízkereszt napja, a farsang kezdete.
Vízkereszt az egyik legrégebbi keresztény ünnep, mely Jézus megjelenésének egyes részeit kapcsolja össze. Ez a nap a napkeleti bölcsek imádásának napja. Ezen a napon emlékeznek Jézus megkeresztelkedésére a Jordánban és Jézus első csodájára, a Kánai menyegzőn történt csodára, azaz a víz borrá változtatására is. A római katolikus egyház a Második vatikáni zsinatban megfogalmazottak értelmében ezen a napon csak a napkeleti bölcsek napját ünnepeli, a többi eseményre más alkalmakkor emlékeznek.
A magyar nyelvterületeken számos szokás alakult ki, közülük több a Mátyusföldön és a Csallóközben a mai napig is él, ilyen a szenteltvíz hazavitele, melynek gyógyító hatást tulajdonít a néphit. A szenteltvízzel megszentelik a házakat és ólakat, hogy az év folyamán elkerülje az embereket és az állatokat is a betegség.
A Csallóközben szokás volt a háromkirályok járás. Ezt a szokást az egész magyar nyelvterületen ismerték. Az eseményt Marczell Béla így írja le: „valamikor a nagyobb legénykék hárman hosszú, fehér inget vettek magukra, fejükre papírból készített királyi koronát vagy püspöksüveget – infulát – illesztettek. Az egyik királynak fehér volt az arca, ő volt Menyhárt, az európai – fehér – ember. A másik, Gáspár barnára festette az arcát, így jelképezte a sémi-arab népeket, azaz Ázsiát. A fekete, Boldizsár, a néger Afrikát képviselte a játékban.” A három király egyike botot tartott a kezében, arra támaszkodott, ezen hatágú csillag volt. Ezt úgy alakították ki, hogy a közepében meggyújthassanak egy gyertyát. A másik királynak csörgős botja volt, amivel a padlót verte, a zajkeltés ez esetben is a gonosz elűzését szolgálta. Házról házra jártak és bebocsátást kértek. Ha beengedték őket, énekeltek.
A csallóközi Duna menti falvakban, ahol valamikor malom működött, ilyenkor volt a molnárok napja. Elmentek a templomba, gyóntak, áldoztak. Délután ünnepi felvonulást szerveztek. A lányok színes szalaggal díszített malomkerékre hasonlító korongot vittek a menetben, amelyet lécre erősítettek. Azt gyakran megforgatták. A korongot a kocsmába vitték, ahol a mestergerendára akasztották. Majd reggelig mulattak. „Éjfélkor eltáncolták a ’mónárok veszedelme’ nevű verbunkos táncot. Eljátszották, hogyan mentik a malmot árvíz idején, közben a lábukkal táncos mozdulatokat imitáltak. Szövege is volt a táncnak: ’Húzd meg, nehogy elvigye a víz! Kifelé, part felé, vigyázz, neki ne ütődjön a partnak, mert elsüllyed! Vigyázz, partnak ne ereszd! Na, végre jó helyen vagyunk!’ A medvei malmok közül a legutolsó malmot 1944 körül vontatták be a révbe. Ekkor játszották el teljességében a ’mónárok veszedelmét is.’ – írja le Marczell Béla a csallóközi szokást.
Január 6-án a csallóközi és a mátyusföldi gazdák megfigyelték az időjárást is, úgy hitték, ha vízkeresztkor megcsordul az eresz, hamarosan vége lesz a télnek és jó termés várható.
