Kolozsváron tartja meg éves kongresszusát az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) – jelentette be sajtótájékoztatóján Vincze Loránt, a FUEN elnöke és Kelemen Hunor, a házigazda szerepét betöltő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. A kongresszus május 17. és 21. között lesz.

A 62. FUEN-kongresszus legfontosabb célja az Európai Bizottság által március végén bejegyzett Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének az előkészítése lesz. Az EU-s jogszabályalkotás kezdeményezőinek egy év alatt egymillió támogató aláírást kell összegyűjteniük legalább hét tagországból ahhoz, hogy kezdeményezésük mérlegelésére késztessék az Európai Bizottságot.

Kelemen Hunor kijelentette: a kisebbségvédelemben is elfogadhatatlannak tartják a kétsebességes Európai Uniót. Úgy vélte: jelenleg van egy régi Európa, ahol az őshonos nemzeti kisebbségek problémáit megnyugtatóan rendezték, a kelet-közép-európai térségben viszont a kisebbségi gondok továbbra is megoldatlanok. A politikus arra emlékeztetett, hogy a Minority SafePack polgári kezdeményezés kidolgozása öt évvel ezelőtt az RMDSZ műhelyeiben kezdődött el, és mára az egész EU-t foglalkoztató témává vált. Hozzátette: a FUEN-kongresszus keretében indítják el a polgári kezdeményezés támogató aláírásainak az összegyűjtését.

Kelemen Hunor azt is hangsúlyozta, hogy a kezdeményezéssel az európai államok többségi társadalmait is meg akarják szólítani, hiszen nagymértékben múlik a többségi támogatókon, hogy születik-e európai jogszabály a kezdeményezés eredményeként. Az RMDSZ elnöke elmondta: a szövetség 200 ezer támogató aláírás összegyűjtését vállalja, de reményei szerint ennél több fog gyűlni Romániában.

Vincze Loránt kijelentette: a FUEN-kongresszus idejére Kolozsvár lesz Európa őshonos kisebbségeinek a fővárosa. Hozzátette: 200 delegátust várnak a kongresszusra, melyen jelen lesznek az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Bizottság, valamint az ENSZ képviselői. A kongresszus előadói között szerepel Navracsics Tibor EU-biztos is. Megjegyezte: meghívták a román elnöki hivatal és a kormány képviselőit is, hogy ők is láthassák, milyen témák foglalkoztatják az európai kisebbségeket.

A kongresszus kiemelt témája lesz az őshonos nemzeti kisebbségek hozzájárulása az európai kulturális hagyatékhoz, a nemzeti-kulturális autonómiák gyakorlata és kihívásai Közép és Kelet-Európában, valamint a modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben.

Vincze Loránt elmondta, a polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése során minden országban a helyi kisebbségi közösségeket leginkább foglalkoztató témákat hangsúlyozzák majd. Az MTI kérdésére elmondta: Erdélyben ez a sportközvetítéseket országokra korlátozó geokódolás eltörlése, vagy a regionális politikára vonatkozó fejezet lehet. Utóbbi azt szolgálja, hogy a regionális politika keretében a kisebbségeket is célozzák meg az EU által finanszírozott felzárkóztatási programok.

A kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió fogadjon el a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét növelő és az Unió kulturális és nyelvi sokféleségét erősítő jogi aktusokat. Ezeket az intézkedéseket kellene tartalmazniuk a regionális és kisebbségi nyelvek, művelődés és oktatás, regionális politika, közképviselet, egyenlőség, audiovizuális és egyéb média tartalom valamint regionális (állami) támogatás szakpolitikák területén.

MTI, Felvidék.ma