Hat csoport mutatkozott be a Ságraforgó nemzetközi színjátszó fesztiválon (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Közel száz fiatal színjátszó vette birtokba szeptember 13-án az ipolysági városháza színháztermének színpadát. A gyermekcsoportok számára rendezett Ságraforgó nemzetközi színjátszó fesztiválon hat csoport lépett fel.

„Harmadik alkalommal szerveztük meg a Ságraforgó fesztivált, melynek célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a szűkebb és tágabb régióban működő színjátszó csoportoknak. A közönségnek színházi élményt és korosztályukhoz illő darabokat adunk elő” – mondta a fesztivál megnyitóján N. Tóth Anikó, az ipolysági Csillag-szóró Gyermekszínjátszó Csoport egyik vezetője, a fesztivál koordinátora. Mint hozzátette, idén olyan csoportokat hívtak meg a fesztiválra, amelyek az előző iskolaévben országos versenyeken arany-, illetve gyémántsávos elismerést szereztek.

A fesztiválon a felvidéki csoportok mellett magyarországi formációk is felléptek. Több művészeti csoport első alkalommal vett részt a fesztiválon. Ugyanakkor visszatérő vendégek is voltak.

A rendezvény első felében az ipolysági magyar tanintézmények alsó tagozatos diákjai három előadást nézhettek meg. Elsőként az érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola CsepPET csoportja lépett fel. Az alsó tagozatos diákok Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét dolgozták fel, Te, Laci! címmel. Másodikként az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola mellett működő Búzácska Gyermekcsoport mutatta be szerkesztett játékát, amelynek előadásáért az idei Duna Menti Tavasz báb- és színjátszók versenyén aranysávos minősítést kaptak. Harmadikként a balassagyarmati Pimasz Kamasz csoport tagjai, a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola növendékei léptek színpadra. Ők Lúdas Matyi-feldolgozással jöttek a Ságraforgóra.

„Mind a három alkalommal itt voltunk. A fesztivál szervezőivel a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó-találkozón ismerkedtünk meg. Örömmel járunk Ipolyságra, mivel többnyire csupán Magyarországon lépünk fel. A színpadon mindig nagy kedvvel szerepelnek a gyermekeink” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Bilieczené Nyíregyházi Ágnes, a balassagyarmati Pimasz Kamasz művészeti vezetője.

A felső évfolyamosok szintén három előadást láthattak. Mindhárom produkciót gyémánt minősítéssel  jutalmazták idén tavasszal Dunaszerdahelyen. Az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola mellett működő Csillag-szóró Ki vagyok én című előadásával lépett fel. A komáromi Munka Utcai Alapiskola mellett működő Pogácsakedvelők a Volt egyszer egy répaföld című darabbal kápráztatták el a közönséget. A füleki Zsibongó Kisszínpad már harmadszor vesz részt a fesztiválon, idén Arany János születésének bicentenáriuma alkalmából A bajusz című művét dolgozták fel.

Mint Szvorák Zsuzsa, a Zsibongó Kisszínpad vezetője elmondta, a fülekiek már régóta kapcsolatban állnak a Csillag-szóró csoport tagjaival. „A Ságraforgó nagyon gyerekbarát fesztivál, hálás a közönség. A palóc mentalitáshoz méltó szeretettel fogadnak bennünket” – jegyezte meg a Felvidék.ma-nak Szvorák Zsuzsa.

A fesztivál résztvevői a délután folyamán városnéző sétán vehettek részt Pálinkás Tibornak, a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria vezetőjének irányításával.

Pásztor Péter felvételei a fesztiválról.