46256

A Selye János Gimnázium a hivatalos tanulmányi versenyeken elért eredmények alapján a 2016/2017-es tanévben is az első helyen végzett a megyei gimnáziumok rangsorában.

A dobogón nyitrai és érsekújvári szlovák gimnáziumok követték a komáromiakat, az alábbi táblázat Nyitra megye összes gimnáziumát tartalmazza. Ez a siker természetesen az iskola minden tanulójának és tanárának közös sikere, hiszen az iskola 592 tanulója az érintett tanévben a klasszikus tanítási folyamaton kívül  50 szakkört látogatott. A komoly munkának eredményeként tantárgyi versenyeken kiemelkedően szép eredményeket   születtek.

Szavalóink közül hatan is dobogós helyen végeztek a Tompa Mihály szavalóverseny országos döntőjén. Hasonló siker született a Szép magyar beszéd versenyben, ahol két kerületi elsőség után az országos döntő 1. és 3. helyén végeztek diákjaink.  Az Implom József helyesírási verseny országos döntőjében  szintén az 1.,3. és 4. helyen végeztek diákjaink, amit a kárpát-medencei döntőben 3. és 6. helyezések követtek. A szlovák nyelvi versenyek között az Ismerd meg a szlovák nyelvet verseny kerületi döntőjéről ezüstsávos minősítéssel érkezett haza egy tanulónk. Az idegen nyelvi olimpiákon német nyelvből országos 3. és 6., spanyol nyelvből pedig országos s 5. helyezést értek el tanulóink.

A reál jellegű tantárgyak versenyeiben diákjaink hagyományosan jól szerepelnek. Matematikából az olimpia kerületi fordulójában, 4 kategóriában összesen négy 1. helyet szereztek diákjaink, miközben a legmagasabb A kategóriában egy tanulónk az országos döntőben képviselte iskolánkat. Nyolcévfolyamos „kisgimiseink” az alapiskolások 9. évfolyamának kategóriájában holtversenyben két 1. helyet is elhoztak a kerületi fordulóból, majd a Pitagorasz verseny pozsonyi országos döntőjén szereztek 1. és 5. helyezést.

Fizikából három kerületi 1. hely, valamint az országos döntőben szereplő négy tanulónk méltó helytállása jelentette a legnagyobb sikereket. A biológiaolimpián egy kerületi 6., majd a rákövetkező országos 16. hely volt a „termés”.  Az informatika területén is kiemelkedő eredmények születtek az iBobor, Infoprog és Zenit informatikai versenyeken, ám a legnagyobb sikert az informatikai olimpia kerületi 2. és országos 4. helyezése jelentette.

A sikerekért természetesen köszönet illeti a diákokat, a felkészítő tanárokat, de ugyanakkor a szülőket is, akik évről évre sok tanulót íratnak be hozzánk.

(A szerző a Selye János Gimnázium igazgatója)