Kezdetét vette a 43. DMT (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

A Duna Menti Tavasz 43. állomásához érve kedden, 2018. május 29-én a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren megkezdődött a gyermekszínjátszók és bábosok országos seregszemléje.

A rendezvény meghívott vendégei közt jelen volt A. Szabó László és Horváth Zoltán, a város alpolgármesterei, Mézes Rudolf, a CSEMADOK regionális alelnöke, Sátor Zoltán, a CSEMADOK dunaszerdahelyi területi választmányának elnöke, Karaffa Attila Dunaszerdahely Önkormányzata kulturális bizottságának elnöke, Gútay László, a nagymegyeri városi művelődési központ igazgatója, Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke és a DNT korábbi szervezői és munkatársai.

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere köszöntötte a gyerekeket és a felkészítő pedagógusokat, akik minden évben odaadóan munkálkodnak, hogy tanítványaik a legjobbat nyújtsák. A fesztivál alkalmával a város a gyerekek második otthonául szolgál, ahol az egymás közötti barátkozás nem csak egy gesztus, hanem a rendezvény fő célja is.
Gyermeknap közeledtével az izgalom fokozódik és a pedagógusok munkája napjainkban még fontosabbá válik. Fontos, hogy a nemzeti közösségünk megmaradására törekedjünk, nagyobb hangsúlyt fektessünk a kultúránk szeretetére és a magyar nyelv megőrzésére.
Ezt követően Hájos Zoltán átnyújtotta a város szimbolikus kulcsát Bárdos Gyulának.

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke a nyárias idő és a sok gyermek láttán örömét fejezte ki.

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Hangsúlyozta, hogy a gyermekszínjátszók és bábosok fesztiválja itt a szülőföldön komoly hagyománynak örvend, ami minden alkalommal a gyerekeknek szórakozást és barátkozást jelent.
„Jót s jól” – zárta mondandóját a Csemadok elnöke és átadta a gyerekeknek a város kulcsát kellemes, önfeledt szórakozást kívánva nekik.

A köszöntők sorozatát Rigó Konrád kulturális államtitkár folytatta, aki a rendezvény kapcsán felhívta a figyelmet, hogy mindannyiunk kötelessége és feladata a megmaradás és a kultúra megőrzése, amit ez a rendezvény is szolgál. Az a kultúra megőrzése, amit a színházba járó és színház kedvelő emberek már ismernek, s akikhez kívánta, hogy még többen csatlakozzanak.

A pedagógusok áldozatkész munkáját Fekete Irén, az SZMPSZ irodavezetője hangsúlyozta ki, akik mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek itt lehessenek. A gyermek életében a művészeti nevelés felbecsülhetetlen. „A művészet nem csak a gyermeki lelket, de az elmét is pallérozza”- fűzte hozzá.

Fekete Irén, az SZMPSZ irodavezetője(Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

A köszöntők után került sor a Duna Menti Tavasz emlékművének megkoszorúzására.

A csoportok a rendezvény himnuszára, a Tavaszi szél… című népdalra bevonultak a színházterembe, és kezdetét vette az országos fesztivál, amelyen idén 28 csapat tagjai mérik össze tehetségüket és legjobb tudásukat.

Az első nap során 8 produkciót láthatnak a jelenlévők, amelyek közt színpadi játék, mese, szerkesztett játék, színdarab szerepel.

A programsorozat szerdán és csütörtökön folytatódik, majd pénteken a délelőtti órákban kerül sor a verseny díjkiosztására.

Bárdos Gyula, Huszár László és Hájos Zoltán koszorúznak (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)
Akik fellépnek a 43. Duna Menti Tavaszon

Lúdas Matyi (színpadi játék), előadja a Csemadok Vámbéry Ármin Dunaszerdahelyi Városi Szervezete és a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Fókusz Gyermekszínpada, rendezte Jarábik Gabriella és Kuklis Katalin

A kiskakas gyémánt félkrajcárja (mese), előadja a Szenci Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Szönci Kakaskák Színjátszó Csoportja, rendezte Nagy Katalin
# Hashtag (szerkesztett játék), előadja a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola Új Hullám Színjátszó Csoportja, rendezte Madocsai Kardos Klaudia és Sziklai “Sziki” Krisztina

A félig megnyúzott bakkecske (népmese), előadja a Lévai Juhász Gyula Alapiskola Pitypang Színjátszó Csoportja, rendezte Baran Ivett, Sava Erzsébet és Levák Anikó

Párisz almája (színdarab), előadja a Hetényi Tarczy Lajos Alapiskola Gólyaláb Színjátszó Csoportja, rendezte Romada Rakottyay Katalin és Kotiers Éva

Toldi (zenés színdarab), előadja a Nádszegi Szabadidőközpont Nádaska Színjátszó Csoportja, rendezte Fülöp Leona

Én elmentem a vásárba (szerkesztett játék), előadja az Ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Búzácska Gyermekcsoportja, rendezte Jusztin Czaudt Éva
Aranymetszés verséneklő duó, Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola Moderntánccsoportja, The Töpörtyűk verséneklő együttes, Óbudai Népzeneiskola zenekara

A Tavaszi szél… című népdalra bevonultak a színházterembe (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Színjátszó és szerkesztett játék versenyműsorok május 30-án szerdán a VMK színháztermében folytatódnak:

A rút kiskacsa (mese), előadja a Királyhelmeci Speciális Alapiskola Varázskerék Színjátszó Csoportja, rendezte Szabó Alica, Dakos Szilvia és Pirigyi Mária

A hétfejű sárkány (népmese), előadja a Perbetei Magyar Tannyelvű Alapiskola Tündérvirágok Színjátszó Csoportja, rendezte Török Sarolta és Pinke Andrea

Lúdas Matyi (pódiumjáték), előadja a Kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Csiribiri Színjátszó Csoportja, rendezte Fedor Erika

A kőleves (népmese), előadja a Nagykaposi Erdélyi János Alapiskola Hajnalka Színjátszó Csoportja, rendezte Szücs Ágnes

Játék (szerkesztett játék), előadja a Tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Galiba Gyermekcsoportja, rendezte Pierzchala Mária, Szászi Edina és Székely Zsuzsa

Oda az igazság! (színdarab), előadja a Csemadok Füleki Alapszervezete és a Füleki Gimnázium Zsibongó Kisszínpada, rendezte Szvorák Zsuzsa

Mátyás király Gömörben (színdarab), előadja a Bátkai Alapiskola Huncutkák Színjátszócsoportja, rendezte Hencz Annamária

Mennyi fényes, szép madár! (népmese), előadja a Tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola Kincskeresők Színjátszócsoportja, rendezte Mészáros Piroska és Okos Zsuzsanna

Csillagokkal táncoló Kojot (indián népmesék bábokkal), előadja a Rozsnyói Meseszínház (játszák, zenélik és mesélik: Badin Ádám és Czakó József)

Esti műsor: Campa-nulla Verséneklő Együttes, Krpčiarik Gyermek Néptáncegyüttes, Óbudai Népzeneiskola zenekara, Bálint Károly tekerős műsora

A Tavaszi szél… című népdalra bevonultak a színházterembe (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Bábos versenyműsorok a VMK színháztermében május 31-én, csütörtökön folytatódnak:

A kiskondás (bábmese), előadja a Dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Virgoncok Bábcsoportja, rendezte Csiffári Renáta

A tréfás farkas (népmese-bábjáték), előadja az Ógyallai Speciális Alapiskola Fityfiritty Bábcsoportja, rendezte Bencsics Varga Mária

Tikirikitakarakban (verses összeállítás), előadja a Felsővámosi Magyar Tannyelvű Alapiskola Tikiriki Bábcsoportja, rendezte Nagy Böbe

A jószívű madár (műmese), előadja a Szenci Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Szenci Tátika Bábcsoportja, rendezte Sándor Erika és Molnár Enikő

Az árva tevecsikó (mongol népmese feldolgozás), előadja a Pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium Iciri-Piciri Bábcsoportja, rendezte Farkas Márta

Kukamese (bábos mese), előadja a Gömörfalvai Alapiskola Harkácsi Pimpó Bábcsoportja, rendezte Dolinsky Irén, Csutor Vezér Zsófia és Vezér Klára

A szegény ember citerája (bábjáték), előadja a Feledi Szombathy Viktor Alapiskola Meseláda Bábcsoportja, rendezte Makó Kovács Erika

Az aranytulipán (bábmese), előadja a Gútai II. Rákóczi Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola Mazsola Bábcsoportja, rendezte Mahor Katalin

A rút kiskacsa (bábos mesejáték), előadja a Dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Gézengúzok Bábcsoportja, rendezte Csörgei Tünde

A didergő király (bábjáték), előadja a Komáromi Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Tekergők Bábcsoportja, rendezte Izsák Katalin és Tóth Tibor

Etüdök (játék), előadja a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportja, rendezte Mészáros Andrea

A víz az Úr? (bábjáték), előadja a Kisgéresi Alapiskola Mustármag Bábcsoportja, rendezte Blanár Gabriella

Esti műsor: Kemence Egyesület Három kismalac című bábos előadása, Bálint Károly tekerős műsora, Borostyán Verséneklő Együttes, Göbő Anna és Göbő Sándor verséneklők műsora