(Fotó: MKP Loconc)

A kalondai székhelyű Pro Kalondiensis Polgári Társulás szervezésében került sor május 29-én 17 órai kezdettel a Kalonda–Ipolytarnóc határátkelőhelynél a Palóc Határkereszt felállítására és az azt kísérő ünnepségre.

A rendezvény fővédnöke Menyhárt József, a felvidéki magyarok pártjának, a Magyar Közösség Pártjának az elnöke, védnökök Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke és Csúsz Péter, Besztercebánya megye elnöki megbízottja.

Az esemény célja az volt, hogy közösen állítsanak egy kettős keresztet, amelyet együttesen ácsoltak. Áprilisban és májusban a Pro Kalondiensis társulás felkérésére 68 település csatlakozott a felhíváshoz Ipolynyéktől Bátkáig, tehát Hont, Nógrád és Gömör részeiről egy-egy darab olyan faanyaggal, amely régi épületből, kerítésből, egyebekből maradt meg, és ezért története, lelke van.

Rendezvényi előkészületek (Fotó: Papp Sándor/Felvidék.ma)

Már 2016-ban is tervben volt a kezdeményezés, a határnyitás 20. évfordulója alkalmával, aztán kitoltuk 2017-re, a schengeni határok eltörlésének 10. évfordulójára, de ezt a számunkra oly kedves, és szinte egyetlen EU-vívmányt valahogy nem volt kedve senkinek ünnepelni.

Aztán 2018 januárjában a Csemadok helyi szervezetének évzáróján tartottunk egy nagyon őszinte beszélgetést arról, hogy merre tart majd a falu, ha mi csak szemléljük a folyamatokat, de nem alakítjuk azokat.

A Palóc Határkeresztet május 29-én sikerült felállítani. „Ez egy jó eszköz az összefogás demonstrálásához, és az azt követő közös munka megkezdéséhez. Jó eszköz egy valódi szakmai célhoz, hogy az értekezéseken összeálljon egy olyan palóc-palóc akciócsoport a határ mindkét oldaláról, amelynek  az lesz az eredménye, hogy a magyar-palóc élettér bővül, s ezáltal lassul az asszimilációnk” – nyilatkozta korábban a Felvidék.ma-nak Papp Sándor, a Pro Kalondiensis Polgári Társulás elnöke.

Szalagot kötnek a szlovák-magyar határon, a Nógrád megyei Ipolytarnóc és a Losonci járásban lévõ szlovákiai Kalonda között felállított palóc határkeresztre az ünnepség résztvevõi 2018. május 29-én. A palócok összetartozását jelképezõ kettõs keresztet 68 településrõl, nagyrészt az Ipoly és a Dobroda völgyébõl kapott faanyagból ácsolták a Pro Kalondiensis Polgári Társulás kezdeményezésére. MTI Fotó: Komka Péter

Az ünnepségen mintegy félezer ember jelent meg. Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke, az esemény fővédnöke örömét fejezte ki, hogy nagyon sok település döntött úgy, összefog a palócságért, a magyarságért.

„A határkereszt azt mutatja, honnan jövünk, és mi ad nekünk tartást, mert a palócságnak ereje van” – fogalmazott.

„Hiszünk abban, hogy nem vagyunk elveszett nemzet, nem vagyunk elveszett nép, hanem az Isten tenyerén megtartva leszünk még nem ezer, de sok ezer évig. Éljen a Felvidék, éljen a Kárpát-medencei magyarság, éljen a palócság” – mondta az MKP elnöke.

Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a közgyűlés tavaly augusztus 20-án keresztet állított Salgótarjánban a megyeháza előtt, és hitvallását fejezte ki az ezeréves kereszténység mellett. „Együtt élnek itt jó palócok és tót atyafiak, ezért a kereszt fejezze ki összetartozásunkat, éljünk a határ bármelyik oldalán” – tette hozzá.

A nógrádi hitvallást Csúsz Péter, Besztercebánya megye elnöki megbízottja olvasta fel. A szöveg többek között tartalmazza: „Hazánk sorsa elválaszthatatlan Európáétól. Valljuk, hogy csak a keresztény Európának van jövője, és mi boldog jövőt szánunk utódainknak. Hisszük és valljuk, hogy a kereszt egyszerre fejezi ki megyénk, hazánk és Európa jövőjét”.

(mti/Felvidék.ma)