Peter Pellegrini (Fotó: tasr - Jakub Kotian)

A kormány július harmadikai, mezőlaborci kihelyezett ülésén tett ígérete a kisosztályos iskolákat is érinti. A kormányfő szerint ez azt jelenti, hogy a ruszin oktatási nyelvű kisosztályos iskolák továbbra is támogatásban részesülnek és a kormány gazdasági okok miatt nem fog nyomást gyakorolni a bezárásuk érdekében.

„Politikánk alapján, annak ellenére, hogy a hatékonyság megkövetelné egyes kisosztályos iskolák bezárását és helyettük a magasabb színvonalú oktatás biztosítását teljes szervezettségű iskolákban, továbbra is érvényes lesz, hogy ott, ahol a nemzeti kisebbség nyelvén folyik az oktatás, nem a gazdaságosság elve lesz a döntő, hanem az, hogy mindenki számára biztosított legyen a kisebbségi nyelven való oktatás,” magyarázta a sajtó képviselőinek Peter Pellegrini (Smer-SD) a keddi kihelyezett kormányülést követően.

Mint azt Martin Karaš, a Ruszin Újjáéledés Szlovákiában szervezet elnöke nemrégiben nyilatkozta, a hivatalos statisztikai adatok tanúsága szerint Szlovákiában több mint 55 ezer ember vallja magát ruszin anyanyelvűnek. Mint mondta, becslésük szerint a valóságban kétszer, sőt háromszor ennyien lehetnek. A hivatalos adatok szerint 33 ezer ruszin nemzetiségű ember él Szlovákiában.

A Mezőlaborci járásban csak Csebény (Čabiny) községben működik ruszin óvoda, ahol a nemzetiségi iskolát néhány éve az alacsony gyermeklétszám miatt megszüntették.

(TASR/Felvidék.ma)