Az idegenforgalmi világnap alkalmából különleges tárlattal várta látogatóit a rimaszombati Gömör–Kishonti Múzeum szeptember 25-én. A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeummal együttműködésben megnyílt a „Palócok. Pápai Károly fotói a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből” című kiállítás, amely több mint százharminc év távlatából hozza közel a palóc vidék egykori lakóinak arcát, viseletét és mindennapjait.
A megnyitón Máté György, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum munkatársa, a kiállítás kurátora tartott előadást, a rendezvény hangulatát pedig a Gömöri Virtus Néptáncegyüttes közreműködése tette még ünnepélyesebbé.
A kiállítás mintegy száz, Pápai Károly által 1890-ben készített fényképből válogat. A fotográfiák a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményében maradtak fenn, és különleges dokumentumai annak a kutatómunkának, amelyet Pápai a Palócföldön végzett.
A fényképeket a Gömör–Kishonti Múzeum gyűjteményéből származó tárgyak egészítik ki, így a látogatók nemcsak arcokat és pillanatokat láthatnak, hanem a korabeli népélet tárgyi világába is betekintést nyerhetnek, ahogyan a nagybalogi népviseletes viaszfigurák is kiállításra kerültek.
Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma
Egy rövid élet, rendkívüli tudományos érdeklődéssel
Pápai Károly 1861. december 20-án született Pápán, eredetileg Lip Károly néven. Egyetemi tanulmányait 1880-ban joghallgatóként kezdte, majd egy évvel később a bölcsészkarra iratkozott át. 1885-ben Budapesten tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett.
Érdeklődése rendkívül szerteágazó volt. Több idegen nyelvet elsajátított, köztük a németet, az angolt, a franciát, az olaszt és az oroszt is. A nyelvtudás számára nem pusztán műveltségi kérdés volt.
Úgy vélte, hogy komoly tudományos kutatásokat csak személyes tapasztalatok és utazások révén lehet végezni.
Ezt bizonyítja, hogy 1888 és 1889 között Oroszországban, Nyugat-Szibériában végzett kutatásokat. Hazatérése után pedig figyelme egy másik, számára fontos terület, a palócok felé fordult.
1890 nyarán öt hetet töltött a Palócföldön, Ipolyságtól Szécsényen és a Karancs vidékén át egészen a Medvesaljáig, ahol néprajzi és embertani megfigyeléseket végzett.
-
- Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma
-
- Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma
-
- Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma
-
- Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma
Arcok, amelyek több mint egy évszázada tükrözik a múltat
Pápai Károly munkásságának egyik legérdekesebb része a fényképezés. A palóc kutatóútra már gyakorlott fotósként érkezett, hiszen szibériai útjára is vitt magával fényképezőgépet.
A 19. század végén azonban a fényképezés még korántsem volt mindennapos. Egy vidéki kutató számára komoly kihívást jelentett a fényképezőgép, az üvegnegatívok és az egész felszerelés szállítása, ráadásul a falvak lakói közül sokan korábban még nem találkoztak ilyen szerkezettel.
Pápai 13×18 centiméteres üvegnegatívokra készítette felvételeit. Egy üveglapra esetenként két képet is rögzített úgy, hogy a lap egyik felét letakarta.
A fennmaradt negatívokon ennek a technikának a nyomai is láthatók, és az elmúlt több mint 130 év természetes hatásai is érzékelhetők rajtuk. Mindezek ellenére a felvételek ma is különleges értéket képviselnek.
A fotók többsége antropológiai célból készült. Pápai igyekezett ugyanazokat az embereket szemből és profilból is megörökíteni, hogy minél pontosabban dokumentálhassa fizikai jellemzőiket. A fényképezést embertani mérések is kiegészítették. A kutató többek között a test, a fej, a homlok, az orr és a szemek méreteit is vizsgálta.
Munkája jól tükrözi a 19. század második felének tudományos gondolkodását, amikor az etnográfia és az antropológia fejlődésével egyre nagyobb figyelem irányult a népességek testi jellemzőinek dokumentálására.
Pápai ezen a téren Török Aurél tanítványaként szerzett ismereteit is felhasználta.
Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma
A palóc vidék egykori világa
A fényképek azonban ma már jóval többet jelentenek egyszerű antropológiai dokumentációnál. A több mint egy évszázaddal ezelőtt készült felvételeken keresztül egy eltűnőben lévő világ elevenedik meg.
A képek között látunk portrékat, idős embereket és gyermekeket. Pápai 1890-es útjának fényképei többek között Ipolyság, Szécsény, Karancs és Medves térségéhez kapcsolódnak. A kutatás során számos településen megfordult, és felvételeivel olyan embereket és helyszíneket rögzített, amelyekről ma már csak írásos források, tárgyak és fényképek segítségével alkothatunk képet.
A palócok iránti érdeklődés kora
Pápai Károly kutatása nem elszigetelt vállalkozás volt. A 19. század folyamán egyre nagyobb érdeklődés fordult a palócok és a Palócföld felé. Szeder Fábián már 1819-ben külön munkát szentelt a palócoknak, később pedig több kutató és gyűjtő foglalkozott a térség nyelvével, népköltészetével, hagyományaival és népéletével.
Ebben a korszakban vált országosan ismertté a palóc világ irodalmi ábrázolása is. Mikszáth Kálmán 1882-ben megjelent A jó palócok című műve rövid idő alatt széles körben népszerűvé vált, miközben a tudományos érdeklődés is folyamatosan erősödött a térség iránt.
Pápai Károly ebbe a kutatói hagyományba kapcsolódott be, és munkája révén olyan vizuális dokumentációt hagyott hátra, amely ma is fontos forrás a palóc kultúra kutatói számára.
Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma
Egy túl rövidre szabott élet
Pápai Károly életútját különlegessé teszi az is, hogy mindössze 32 évesen hunyt el. Családjában többeket is a tüdővész vitt el, és ő maga is tisztában volt betegsége veszélyével. Ennek ellenére rövid élete alatt rendkívül sokat tanult, utazott és kutatott.
Külföldi egyetemeken – többek között Lipcsében, Bécsben, Párizsban, valamint Londonban – is megfordult, majd több mint egy évet töltött nehéz körülmények között Nyugat-Szibériában az osztjákok és vogulok között. Hazatérését követően fordult érdeklődése hosszabb időre a palócok felé.
1893-ban betegsége kiújult. Gyógyulása reményében délebbi vidékekre utazott, ám november 23-án, mindössze 32 éves korában Görzben – a mai olaszországi Goriziában – elhunyt. Tudományos munkáinak jelentős része már nem készülhetett el vagy kéziratban maradt, hagyatékának egy része pedig elveszett.
A múlt arcai ma is megszólítanak
A rimaszombati kiállítás különlegessége éppen abban rejlik, hogy Pápai Károly fényképein keresztül nem pusztán egy tudományos kutatás eredményeit láthatjuk. A képeken emberek néznek ránk több mint egy évszázad távolságából. Arcuk, ruházatuk, környezetük és az apró részletek olyan korról mesélnek, amelynek mindennapjai mára nagyrészt eltűntek.
A tárlat egyszerre történeti dokumentáció, néprajzi forrás és különleges fotográfiai örökség. Segítségével a látogató közelebb kerülhet a Palócföld egykori lakóihoz, és bepillanthat abba a világba, amelyet Pápai Károly fiatal kutatóként fényképezőgépével igyekezett megörökíteni.
A „Palócok. Pápai Károly fotói a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből” című kiállítás 2026. december 31-ig látogatható a Gömör–Kishonti Múzeumban.
HE/Felvidék.ma
