December 15-én a magyarországi Nagybarcán tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Tollas Tibor Szavalóverseny döntőjét. Rimaszombatból három diák is bejutott a döntőbe, így ők képviselték a felvidéki magyarságot.

Martinovics Jánosnak, a Tompa Mihály Református Gimnázium tanulójának  ítélték oda a Tollas Tibor Emlékére Alapítvány különdíját.
Ez egy nemzetközi megmérettetés, melyen magyarországi, erdélyi és felvidéki diákok XX. századi magyar költők verseit adják elő, és természetesen elhangzanak a verseny névadójának, Tollas Tibornak az alkotásai is.
Rimaszombatból három diák is bejutott a döntőbe, így ők képviselték a felvidéki magyarságot. Név szerint: Bodolló Nikoletta és Martinovics János, akik a Tompa Mihály Református Gimnázium tanulói, és Harman Hajnalka, a Kereskedelmi Akadémia diákja. A szavalóverseny kultúrműsorral kezdődött, melyet a helyi lelkész-polgármester, nagytiszteletű Vadnai Zoltán nyitott meg.

Ezt követte az általános iskolások, majd a középiskolások versenye. A mezőny igencsak tarka volt, de diákjaink megállták a helyüket, hiszen színvonalas előadásokkal ajándékozták meg a közönséget. Ennek köszönhetően mindhárman komoly szóbeli és tárgyi elismerésben részesültek. Martinovics János szavalata annyira megnyerte a hat tagú zsűri tetszését, hogy neki ítélték oda a Tollas Tibor Emlékére Alapítvány különdíját. Bodolló Nikoletta és Harman Hajnalka pedig oklevéllel és értékes könyvcsomaggal térhetett haza.

rimaszombat.eu