Zajlik a magyar és a szlovák miniszterelnök találkozójának előkészítése – közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő kedden azzal a szlovákiai lapértesüléssel kapcsolatosan, mely szerint a jövő év elején sor kerülhet Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák kormányfő találkozójára.

A Hospodárske Noviny című szlovák lap Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettesre hivatkozva azt írta, a jövő év elején sor kerülhet a Fico-Gyurcsány találkozóra. Daróczi Dávid kormányszóvivő a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján megerősítette: zajlik a miniszterelnöki csúcs előkészítése.

A részletekről szólva a szóvivő azt mondta, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Dušan Čaplovič szlovák miniszterelnök-helyettes, a kormányfői találkozót előkészítő két politikus megbeszélésének már van időpontja.

A kormányfői találkozó ügyében Dušan Čaplovič hétfőn Pozsonyban folytatott megbeszélést Gémesi Ferenccel, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárával.

Az egyeztetés a miniszterelnök-helyettesek szintjén folytatódik, nekik kell a megfelelő időpontot kiválasztaniuk a Fico-Gyurcsány találkozó számára, amelynek a helyszíne sem dőlt még el – írta a szlovák lap.

MTI