Az idei karácsony a legtöbb szlovákiai családban gazdagabb lesz, mint a tavalyi volt. A kedvező gazdasági fejlődés éreztette hatását a lakosság keresetén is.

A szlovák polgárok idén a karácsonyi és szilveszteri bevásárlásra átlagosan 4.800 koronát, azaz csaknem 36 ezer forintot szántak, ami a múlt évhez viszonyítva növekedést jelent – derült ki az egyik szlovák közvélemény-kutató cég felméréséből.

Az ajándékok mellett élelmiszerre, alkoholra és egyéb italokra sem sajnálták a pénzt a szlovákok: ezek beszerzésére további 4.900 koronát költöttek, írja az inforadio.hu.

A legtöbbet, közel 6.300 koronát a 40-49 év közöttiek adtak ki ajándékokra, ezzel szemben nagyjából csupán 2.600 koronát fordítottak vásárlásra a 17 év alattiak.

A karácsonyi vásárlás gondot jelent ugyanakkor az 50 év felettiek számára, főleg a zsolnai és a besztercebányai kerületben – olvasható a felmérésben.

A végzettséget tekintve az egyetemi diplomával rendelkezők költötték a legtöbbet, átlagosan több mint 6 ezer koronát, míg az alacsonyabb végzettségűek körülbelül 3.500 koronát szántak az ajándékokra.

A felmérés szerint Pozsonyban egyre gyakrabban adnak drága ajándékokat: karácsonyi utazásra fizetnek be egzotikus országokba, vagy beutalót adnak plasztikai műtétre.

Ami a vásárlói preferenciákat illeti: ezúttal is a műszaki cikkek voltak a karácsonyi slágertermékek. A mobiltelefon, az mp3-lejátszó, a házimozi és a digitális fényképezőgép már vesztett népszerűségéből. Az új sláger az LCD- vagy plazmatévé, illetve a hordozható navigációs készülék volt.

hírextra