Zatykó János Dél-, és Bastrnák Tibor Észak-Komárom polgármestere mély felháborodásának adott hangott amiatt, hogy az egyik országos napilap írása szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt nem szívesen látják a schengeni határnyitás alkalmából rendezendő ünnepségen városukban.

“Nem látják szívesen Gyurcsány Ferencet a schengeni határnyitás alkalmából rendezendő ünnepségen a komáromi és a révkomáromi emberek. Az újraegyesülő határváros lakói nem kérnek a pártpolitikából, és saját kezükbe kívánják venni a történelmi esemény megünneplését” – írja a Magyar Hírlap.

Novemberben döntött úgy a komáromi képviselő-testület, hogy a felvidéki Révkomárommal közösen ünnepséget szervez a schengeni határnyitás tiszteletére, s a rendezvény nyolcmilliós költségét is közösen fedezi a két város. Ezután, informális csatornákon, olyan hírek érkeztek, hogy Gyurcsány Ferenc kifejezetten szeretné, ha személyesen részt vehetne a december 21-én estére tervezett ünnepségen, amelyen egyébként díszvendégként jelen lesz mindkét ország parlamentjének elnöke.

Az írásban szót kapott dr. Molnár Attila (Fidesz-MPSZ) dél-, illetve Petheő Attila észak-komáromi önkormányzati képviselői is. Mindketten hangsúlyozták: nem pártpolitikáról és a politikusokról kell szólnia ennek az eseménynek.

– Ezzel a cikkel nem tudunk mit kezdeni, a két város illetékesei már dolgoznak azon, hogy elkészítsék közös állásfoglalásukat, s azt minél előbb nyilvánosságra hozzák – mondta érdeklődésünkre csütörtök kora délután Zatykó János.

Az állásfoglalás – amelyet a két város polgármestere aláírt – megérkezett szerkesztőségünkbe. Mély felháborodásuknak adnak hangot. Úgy vélik, a két város lakosainak nevében sem Molnár Attila, sem Petheő Attila nem nyilatkozhatnak. A két vezető tudatja azt is, hogy a két parlamenti házelnökön kívül más közjogi személyiség esetleges meghívása, vagy szereplése szóba sem került.

KEMMA.hu

Link: A Magyar Hírlap cikke