Megkezdte magyarországi működését Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője, a HB Reavis Group. A hazánkban elsősorban bevásárlóközpontok és irodaparkok megvalósítását megcélzó pozsonyi székhelyű társaság előrehaladott tárgyalásokat folytat egyes területek megvásárlásáról, az első nagyobb projekt bejelentésére rövidesen sor kerülhet.

A HB Reavis az irodai szegmensben elsősorban „A” kategóriás nagyméretű irodaparkokat kíván felépíteni. A társaság előrejelzése szerint a magyar irodapiac a következő években jelentős átrendeződés, a korábbinál jóval erőteljesebb szegmentáció előtt áll, mely folyamatban a HB Reavis is aktív szereplőként kíván részt venni. A tervek között elsősorban budapesti irodapark-projektek szerepelnek, de egyes vidéki nagyvárosokban – várhatóan bevásárlóközpont-fejlesztések kiegészítéseként – szintén várható ilyen jellegű fejlesztés. Bevásárlóközpontok fejlesztésével a HB Reavis budapesti és vidéki célpontokat egyaránt megcéloz.

Budapesten a Hungária-gyűrűn belül található, illetve dél-budai területek számítanak elsődleges célpontoknak, ahol egyaránt tervezik elegáns, központi elhelyezkedésű, valamint kisebb vonzáskörzetű, egy adott környék számára kialakított bevásárlóközpontok megvalósítását is. Vidéken elsősorban nagyobb városokban kívánnak központi elhelyezkedésű bevásárló-, sport- és szórakoztatócentrumokat kialakítani. „A kereskedelmi célú, nagy léptékű ingatlanfejlesztés sajátosságaiból adódóan működésünk első hosszabb időszakát a megfelelő építési területek beazonosítása és megvásárlása jelenti.” – mondta Radnóty Zoltán, a HB Reavis Hungary ügyvezetője. „Párhuzamosan tárgyalunk több fejlesztés lehetőségéről is.

Számos területre és projektre vonatkozó megkeresést kaptunk – és reményeink szerint fogunk is kapni – az ingatlanszakma legkülönbözőbb hazai szereplőitől.” A HB Reavis Group 1993-as megalakulása óta eddig összesen 770 millió euró értékben fejlesztett ingatlanokat – elsősorban Szlovákiában és Csehországban, jelenleg közel félmilliárd euró értékű a folyamatban lévő projektjeinek értéke.

A jelenlegi portfolió összesen 353 ezer négyzetméternyi üzleti célú ingatlant (elsősorban bevásárló- és szórakoztató központokat, illetve iroda- és logisztikai épületeket) tartalmaz. A társaság lakóingatlan-fejlesztésekkel és szállodafejlesztéssel csak multifunkcionális ingatlanfejlesztések keretében kíván foglalkozni. A szlovák magánszemélyek tulajdonában lévő cégcsoport Magyarországon kívül a közelmúltban Romániában, Horvátországban, Ukrajnában és Lengyelországban is megkezdte piaci terjeszkedését. A HB Reavis regionális súlyát a szakma is elismeri: az Euromoney – több más díja mellett – 2005-ben a „Kelet-Közép-Európa legjobb ingatlanfejlesztője” díjat ítélte oda a társaságnak. A HB Reavis ma Pozsony arculatának egyik fő alakítója.

Az épületekben egyidejűleg jelennek meg a legkorszerűbb nemzetközi koncepciók és a helyi építészeti értékek is. Mindez annak köszönhető, hogy a HB Reavis az egyes projektjei kapcsán olyan tervezőcsapatokat alkalmaz, amelyekben egyaránt szerepet kapnak világszerte elismert (Benoy, Aukett), valamint tehetséges helyi tervezőirodák is. A cégcsoport egyik legfontosabb, több mint félmilliárd euró értékű tervezett fejlesztése a pozsonyi Twin City, amely egy, a városközpontban megvalósuló multifunkcionális projekt.

A szlovák fővárosban 2011-re megvalósuló, a Benoy által tervezett épületegyüttes összesen 200 ezer négyzetméternyi bérbe adható területen kereskedelmi és irodai területeket, egy szállodát, lakásokat foglal majd magában, miközben helyt ad a város fő buszpályaudvarának is.

vgo