Mindenki úgy érezheti, hogy valóban Európa szívében vagyunk – mondta Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön, a schengeni csatlakozás alkalmából hivatalában elmondott beszédében. “Magyarországnak ma különösen nagy szüksége van jó hírekre. Örülök, hogy egy ilyen jó hírt oszthatok meg önökkel” – fogalmazott az államfő.

Mint mondta, éjféltől nincsenek többé sorompók, határőrök Magyarország és Európa nagy része között. “Olyan szabadság áll helyre, amelyben száz éve nem volt részünk és amelyre nagyon sokat vártunk” – tette hozzá. Hangsúlyozta: éjféltől kezdve minden magyar állampolgár úgy mozoghat Európa Schengen által határolt részein, mintha csak otthon lenne. És otthon is van – fűzte hozzá.

Erről beszéltünk úgy hosszú ideig, hogy a határok majd légiessé válnak, és ez most megvalósult. Azok a régiók, amelyek régtől fogva összetartoztak gazdaságilag, természetileg, ismét összenőhetnek – mondta.

Sólyom László szerint nagyon nagy öröm ez a határ két felén élő magyar közösségeknek, de épp olyan óriási lehetőség – függetlenül a nemzetiségi lakosságtól – az ottani régióknak is. Közösen lehet tervezni a jövőt, közösen lehet fejleszteni, és ehhez az Európai Unió jelentős segítséget tud adni – fűzte hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy ezeket az előnyöket nem tudja élvezni a teljes kárpát-medencei magyarság, úgy fogalmazott: “szeretném biztosítani a kárpátaljai és a délvidéki magyarságot, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy a lehető legkönnyebben lépjék át a magyar határt”.

MTI