Az idén kilencedik alkalommal kerül sor Dunaszerdahelyen a szilveszteri futóversenyre, amelyet ezúttal is a Csallóközi Olimpiai Klub, a járási sporthivatal és a városi szabadidőközpont a városi önkormányzattal karöltve szervez meg.

Az év utolsó napján mindig is nagy népszerűségnek örvendett a futóverseny, amelyre kedvtelésből vagy csak jó szórakozás gyanánt kapcsolódtak be nemcsak a dunaszerdahelyiek, hanem a környező falvak lakói is. Sőt, volt olyan év is, amikor profi futóversenyzők is, tehát hivatásos versenyzők is beneveztek a – sokszor hófúvásban, hóesésben lezajló – megmérettetésbe.
Az idei futóverseny színhelye megváltozott, ezúttal a gyülekező és az eredményhirdets is a városi művelődési központban lesz. Benevezni a verseny napján, tehát december 31-én lehet 9.00 órai kezdettel. Egy órával később, 10.00 órakor startol a verseny, s fokozatosan indítják a többi korosztályt is.
A legrövidebb távot a legfiatalabb korosztály versenyzői, az 1996 után születettek futják, a táv ezer méteres. A szilveszteri futásba nemcsak a fiatalok és a középkorosztály kapcsolódik be, hanem a 60 – 70 évesek is gyakran rajthoz állnak. A győztesek és a jó helyezéseket elérők értékes tárgyi és anyagi jutalomban részesülnek. A verseny végén most már hagyományosan minden rajtszám sorsoláson vesz részt, a tomboladíj egy hegyi kerékpár.
FelvidékMa, sk