24
A szlovák kormány 2010-ig 238 kilométerrel növelné az ország gyorsforgalmi útjainak hosszát, ebből 162 kilométert autópályák jelentenek. A programból, amelyre 563 milliárd forintnyi koronát szánnak, két nemzetközi tendert már kiírtak.
Az egyikre, a Pozsony-Kassa közötti 75 kilométer megépítésére a portugál Motával konzorciumban a magyar M5-ösről megismert, a Strabag és a Boygues érdekeltségében lévő Intertoll is pályázik.
A szlovák közlekedési tárca szerdán hozta nyilvánosságra azon cégek listáját, amelyek jelentkeztek a magán- és közszféra partnerségében (ppp-konstrukcióban) épülő autópályákra kiírt első pályázatra. A D1-es, Pozsonyt Kassával összekötő sztráda 75 kilométeres szakaszának megvalósításáért hatan versenyeznek majd.
A pályázó nemzetközi nagyvállalatok között ott szerepel a magyar Intertoll-Europe Zrt. és a portugál Mota-Engil konzorciuma is. Az M5-ös autópálya üzemeltetőjeként megismert, jelenleg a Dél-Afrikai Köztársaságban bejegyzett Group Five Infrastructure Developments (Proprietary) Ltd. tulajdonában lévő, 20 millió forintos alaptőkével rendelkező vállalkozás az elmúlt években számos magyarországi autópálya-tenderen is indult már.
A múlt év novemberében a Strabag AG, a Colas SA, a Bouygues Travaux Publics SA, a John Laing Infrastucture Ltd. és az Intertoll-Europe által alkotott Mecsek Autópálya Konzorcium Zrt. szerződhetett az M6-os Szekszárd-Bóly és az M60-as Bóly-Pécs közötti összesen mintegy 70 kilométeres szakaszának ppp-konstrukcióban történő megépítésére. Az Intertoll az útszakasz üzemeltetését ellátó vállalkozásban is tulajdonos lesz.
Szlovákia sztráda- és gyorsforgalmi úthálózata 2010-ig 238 kilométerrel bővül, ebből 162 km esik az autópályákra – derül ki abból a dokumentumból, amelyet a közelmúltban fogadott el a Fico-kormány. A következő három évben a Nemzeti Autópálya-építő Társaság (NDS) 75 milliárd koronát (kb. 563 milliárd forint) fordít a sztrádaprogram gyorsított megvalósítására, a fő csapásirányt az állami és magánerős kombinációjú, úgynevezett ppp-projektek adják, vagyis a finanszírozás java a magántőkére hárul (ezt aztán a mindenkori kormányok 25-30 éven át törlesztik).
A Fico-kabinet programjában abszolút prioritást élvez a Pozsony-Kassa autópálya megvalósítása 2010 végéig, igaz, néhány rövid, de kritikus szakasz csak 2010 után épül meg. Az elfogadott dokumentumból kiderül, hogy a koncepció sikeressége éppen a ppp-projektek sikerén áll vagy bukik. Szlovákia a D1-es, Pozsony-Kassa vonal mellett az R1-es, Nyitra és Besztercebánya között megvalósuló 53 km-es gyorsforgalmi útra is kiírta a nemzetközi tendert. A beérkező ajánlatokat az év első felében értékelik ki – a magánerős útépítés tervezett együttes hossza egyébként több mint 150 kilométer lesz.
A koncepció az építkezések gyorsítását is magában foglalja, ami Dél-Szlovákia úthálózatának bővítésére is jótékony hatást gyakorol, konkrétan Poltár, Losonc és Rimaszombat járásokat már 2010-ben elérheti a gyorsforgalmi út. Ha a kormány által elfogadott koncepció teljes egészében megvalósul, akkor 2010-ben Szlovákiában 511 kilométer autópálya áll majd a közlekedők rendelkezésére, ami a teljes tervezett hálózat több mint egyharmada.
Ami pedig a gyorsforgalmi utakat illeti, ezek hosszúsága 2010-ben 212 km lesz, ami a teljes rendszer mintegy egyötöde. Napjainkban meglehetősen gyér az ország sztrádahálózata: 1000 négyzetkilométernyi területre csupán 6,4 km autópálya jut, amivel Szlovákia az Európai Unión belül a 19. helyen szerénykedik, miközben a 15-ök „régi” uniójában az átlag 17 km.
Index.hu