Többszöri visszautasítás után a Belügyminisztérium Nomos regionalizmus név alatt bejegyezte a Bósza János alapította polgári társulást, amely a területi autonómia létrehozását tűzte ki célul Dél-Szlovákiában, tudósít a TA3 hírtelevízió, amely megszólaltatta Bósza Jánost.

Az aktus a schengeni nyitás napján, 2007.december 21-én történt, azóta hivatalosan működik Szlovákiában a révkomáromi Bósza János vállalkozó által alapított polgári társulás. A belügyi tárca korábban különböző kifogásokkal háromszor utasította el a nyilvántartásba vételt, ám ez negyedszerre sikerült.

A Slota vezette SNS nemzeti párt a jövő keden akar a koalíciós tanácson tárgyalni a tényekről.

A TA3 hírtelevízió e szavakkal tette közzé a hírt:
“December 21-től hivatalosan működik a korábban háromszor visszautasított komáromi vállalkozó által kezdeményezett önrendelkezési autonómiai tanács belügyminisztériumi bejegyzése. A Belügyminisztérium negyedszerre bejegyezte a polgári társulást, amelyet eddig visszautasított. Az SNS nem ért egyet a döntéssel”.-

“Társulásunk célkitűzéseinek alapszabályait többször kellett megváltoztatnunk, mivel a Belügyminisztérium állandóan kifogást talált arra, hogy a szöveg Szlovákia-ellenes”- mondta Bósza.

“Minden szlovák számára világos, hogy mi a célja ennek az úrnak a regisztrációval, Dél-Szlovákia politikai autonómiájának megvalósítása. Ez ellen tiltakozunk. Csodálkozom, hogy a Belügyminisztérium ezt nem vette észre”- kommentálta az eseményt Ján Slota.

“Az MKP visszautasítja, hogy a kezdeményezésnek a párt állna a hátterében”- Riporter.

“Az SNS fenntartásai nem érdekelnek bennünket. Ha bejegyezték a társulást, akkor bizonyára nem találtak elleni semmilyen jogi kifogást”- monta Duray Miklós.