Bugár Béla sérelmesnek találja, hogy Ivan Gašparovič szlovák államfő újévi beszédében szó sem esett a nemzeti kisebbségekről, noha Szlovákia lakosságának majdnem tizenöt százalékát ők alkotják.

Kiegyensúlyozatlan Gašparovič újévi beszéde

Bugár Béla sérelmesnek találja, hogy Ivan Gašparovič szlovák államfő újévi beszédében szó sem esett a nemzeti kisebbségekről, noha Szlovákia lakosságának majdnem tizenöt százalékát ők alkotják.

Lehetett volna kiegyensúlyozottabb a szlovák nemzeti jelképek hangsúlyosabb megjelenítését szorgalmazó államfő újévi beszéde – vélekedett a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) parlamenti képviselője és volt elnöke, a TASR hírügynökségnek nyilatkozva kedden. Emlékeztetett arra, hogy Szlovákia nem minden lakosa szlovák, hanem más – döntően magyar – nemzetiségű ember, akiknek munkája igenis része az országban megteremtett értékeknek, így a kulturális értékeknek is. Bugár hangsúlyozta: a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek következetesen elvetik a szélsőséges megnyilvánulásokat, a radikalizmust és a xenofóbiát, mégpedig azon egyszerű okból, hogy a többséghez mérten “ők alkotják az ország legsebezhetőbb közösségét.”

Az elnöki iroda nem, de a kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) azonnal reagált, mondván, hogy Bugár csak “a kötelező kisebbségi túlérzékenység” adagjával szolgált és igenis helyénvaló, hogy a kormány 2008-ban különös jelentőséget kíván tulajdonítani a szlovák nemzeti jelképeknek. A párt nevében megszólaló Rafael Rafaj, az SNS frakcióvezetője a hírügynökségnek azt mondta: “Érzéseink szerint a magyar kisebbség számára fontosabbak a Magyar Köztársaság állami ünnepei, mint a szlovák ünnepek. Sajnos ezt a mindennapi gyakorlat bizonyítja.”

Ezzel szemben a régész-történész Dušan Čaplovič, a kormány kisebbségi kérdéseket felügyelő alelnöke Bugár szavaira reagálva a TASR-nek azt nyilatkozta, hogy 2008-ban a szlovákoknak is illene megünnepelniük Szent István halálának évfordulóját, elvégre “I. István a szlovákok királya is volt. Nemzeti hagyományaink annyira kötődnek a nemzetiségi hagyományokhoz, hogy a kisebbségek együtt emlékezhetnek a többségi nemzettel.”

A szlovák vezetők kedden nem csak az újesztendő, hanem Szlovákia 15 évvel ezelőtti önállósulásának évfordulója okán is nyilatkoztak. Robert Fico kormányfő az évfordulón kitüntetett állami díjasokhoz szólva azt mondta: létfontosságú, hogy “Szlovákiának erkölcsi, társadalmi kulturális elitje legyen”, ezért kormánya nem csak keresni, hanem aktívan népszerűsíteni is fogja a szlovák elitet. Az évfordulón az államfő 22 személynek adott át a legmagasabb állami kitüntetéseket. Az előző évek gyakorlatával ellentétben magyar nemzetiségű ezúttal nem volt köztük.

A 22 kitüntetett egyike a Magyarországon, Pilisszentkereszten élő szlovák költő, az idén 70 éves Gregor Papucek, akinek a kormány javaslata nyomán az államfő a Fehér Kettős Kereszt II. fokozatát adományozta.

MTI/Hírszerző