A nagyvárosokban egyre inkább terjed a térfigyelő kamerák elhelyezése, hogy elejét vegyék az ilyen bűncselekményeknek, illetve, ha megtörténik a baj, akkor könnyebben azonosítsák a tetteseket.

Sajnos mindennapos dolognak számít Komáromban a vandalizmus. Hemzsegnek a falfirkák, úton-útfélen felborított kukákkal, tönkretett virágágyásokkal találkozunk. A zsebesek, a bicikli- és autótolvajok is “rendesen” végzik munkájukat. A nagyvárosokban egyre inkább terjed a térfigyelő kamerák elhelyezése, hogy elejét vegyék az ilyen bűncselekményeknek, illetve hogy ha megtörténik a baj, akkor könnyebben azonosítsák a tetteseket.

Mint ismeretes, a tavalyi év folyamán feltöltötték a Komáromi Városi Rendőrség állományát, azért, hogy javítsák a közbiztonság érzését. Természetesen egyértelmű, hogy ha több is a rendőr, minden utcára azért nem állíthatnak egyet. Éppen ezért – mint arról Bastrnák Tibor korábbi sajtótájékoztatóján beszámolt – elkezdték bővíteni Komárom kamerarendszerét. Eddig hat kamera dolgozott a városban és még tizenegyet telepítenek, hogy ezáltal is biztonságosabbá tegyék a várost. Elsősorban a belváros és környéke lesz bekamerázva, a Štefánik park, a Kossuth tér, a Vasút utca. A későbbiekben pedig még tovább fejlesztik a kamerarendszert, a hetes és a kettes lakótelepet szeretnék kamerákkal felszerelni.

Rozsnyó Lajos, a Komáromi Városi Rendőrség parancsnoka elmondta, hogy a város vezetése a rendőrséggel közösen dolgozott ki egy tervet arról, hogy hol és milyen sorrendben helyezik el ezeket a kamerákat. Pillanatnyilag két kamera üzemel a belvárosban, négy pedig a Városi Rendőrség és a Városháza területén. A kamerarendszer fejlesztésének köszönhetően december 17-én elhelyezték az első kamerát a Kossuth téren, két-három nappal később pedig a többit is beüzemelték. A térfigyelő kamerák elsősorban a közlekedést fogják segíteni, de várhatóan növelik majd a közbiztonságot is.

Delta