“A budapesti politikusok általában állásfoglalásokkal érkeznek hozzánk. Ám azt, hogy ezekről egyeztetnek-e előzetesen a határon túli magyarokkal, nem tudom” – jelentette ki František Mikloško kereszténydemokrata szlovák parlamenti képviselő az Európai Újságírók Szövetségének budapesti tanácskozásán, amelynek témája a magyar–szlovák kapcsolat volt.

Szerinte a szlovákiai magyarság egyszerre túsza Budapestnek és Pozsonynak. “A kormányzó Smer az egykori Csehszlovákiára jellemző nacionál-kommunista vonalat követi, tehát a nemzeti irányultság meghatározó. Amíg ők a legbefolyásosabbak, addig a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem kap szerepet” – vélte Mikloško, aki szerint a növekvő népszerűségű kabinet a következő választás után is hatalmon lesz. “Ha a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt a koalícióban marad, az MKP biztosan ellenzéki szerepbe kényszerül” – mondta a pozsonyi képviselő, aki a gondolatmenetet folytatva hozzátette, a magyar párt így vélhetően radikalizálódni fog, annak ellenére, hogy jelenleg mérsékelt politikát folytat.

Magyar Hírlap