Már két hete halogatják a Lisszaboni Szerződésről való szavazást. Annak elfogadását az ellenzék állíitotta le, mert először szeretné elérni, hogy a sajtótörvénytervezetben változtatásokat eszközöljenek ki. Tolmácsolták az EBESZ és a szakmai szervezetek kifogásait is.

A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom – Néppárt elnöke, Vladimír Mečiar szerint a parlamentben az ország és az európai integráció jövőjéről is szó van. A koalíció egyértelműen kiáll a szerződés mellett, de az ellenzék már többször is meghiúsította a szavazást. Mečiar azonban már lát bizonyos nézetkülönbségeket is az ellenzék soraiban és az is reménytkeltő a számára, hogy a Magyar Koalíció Pártja beleegyezik egy márciusi időpontba is, amennyiben megváltozik a sajtótörvény. Mečiar szerint itt nem a demokráciáról van szó, hanem az ellenzék hatalmáról és helyéről, amelyet majd elfoglalhat a kormányban, amennyiben sikerül krízist előidéznie.
Mečiar szerint a Lisszaboni Szerződésről való szavazás azonban nem lesz végnélküli. Amennyiben a képviselők a parlamentben nem egyeznek meg, akkor a polgároknak kellene eldönteniük referendummal, hogy támogatják-e a szerződést vagy sem.

A Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Csáky Pál annak azt hangsúlyozta, hogy szeretnék, ha a polgárok és a demokrácia győzne. Ugyanakkor aláhúzta azt is, hogy nincs veszélyben a Lisszaboni Szerződés, csak a demokratikus elvek. Hasonló krízis pedig még nem volt Szlovákiában, csak a koalíció hisztérikus reakciója. Csáky szerint az ellenzék számára elfogadhatatlan a kétarcú politika. Nem lehet az egyik nap elfogadni a Lisszaboni Szerződést, amely a polgárok szabadságáról és a szólásszabadságról szól. Másnap pedig elfogadni egy olyan sajtótörvényt, amely korlátozza a szólásszabadságot.
Az ellenzék ezért kéri azon elveknek az elfogadását, amelyek belefoglaltattak a Lisszaboni Szerződésbe is. Csáky szerint gondot okoz a referendum is, ezért feltételezi, hogy a koalíciós partnerek nem támogatják a HZDS-t, azzal ugyanis Mečiar csak saját magára hívná fel a figyelmet.

Markiza, Felvidék Ma, sk