Február 22-étől szabad a pálya az alapiskolák előtt. A költségek átvállalásával a kormány a nyelvtanárok továbbképzése előtt álló legnagyobb akadályt gördíti el.

A programmal a szaktárca a közoktatási reformban megfogalmazott elképzeléseinek próbál eleget tenni. Ján Mikolaj ugyanis azt szeretné, ha már az alapiskolák harmadik osztályától kötelező lenne az idegennyelv-oktatás.

Ennek az elképzelésnek a megvalósítását jelenleg a szakképzett pedagógusok hiánya akadályozza.

A ma ismertetett projekt elsősorban azoknak az egyetemi diplomával rendelkező pedagógusoknak szól, akiket a képesítésük jelenleg csak alapfokon jogosít fel az idegen nyelv oktatására.

Az A2-es és B2-es fokozat eléréséhez egy négy szemeszterig, azaz két évig tartó képzésen kellene részt venniük, melyet a különböző nyelviskolák és egyetemek biztosítanának. De a ma ismertetett program azoknak is lehetőséget kínál az érvényesülésre, akik ismerik ugyan a nyelvet, ezt a szükséges okmányokkal igazolni is tudják, de nem rendelkeznek pedagógusi diplomával.

A tanfolyamon résztvevőket a szaktárca még laptoppal, azaz hordozható számítógéppel és tanszerekkel is ellátná.

A nyelvtanárok továbbképzésére fél milliárd korona áll az uniós alapokból az alapiskolák rendelkezésére. Erre vonatkozó pályázataikat az Állami Pedagógiai Intézethez kell eljuttatniuk április 22-ig.

Csak tegnap hozta nyilvánosságra az Oktatásügyi Minisztérium a Kutatás és fejlesztés címet viselő operatív tervét, mely az egyetemek állagán és belső felszereltségét hivatott javítani. A pályázati felhívás értelmében minden egyes Szlovákiában jegyzett állami egyetem egy projekttel fordulhat a szaktárcához, melyben 30-tól 150 millió koronáig terjedő támogatásra fogalmazhatja meg igénylését. A pályázóknak, melyek közé a minisztérium a Szlovák Tudományos Akadémiát is besorolta, a kért összeg 5 százalékával kell rendelkezniük.

Pátria, rl, Felvidék Ma

Kapcsolódó cikkek:

Az alsó tagozatos pedagógusok idegen nyelvi szakképesítést szerezhetnek