A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt korlátozni akarja a független parlamenti képviselők jogait.

Milan Urbáni alelnök ma sajtótájékoztatón számolt be a néppárt országos vezetőségének döntéséről mely szerint a házszabály módosításával akadályoznák meg, hogy a függetlenek önálló frakciót hozzanak létre.

Véleményük szerint a független képviselőknek eltérő álláspontjuk van azoktól, akik tagjai a frakcióknak. Urbáni elmondta azt is, hogy a pártjuk előkészíti a parlamenti ülésrend módositó javaslatát is. Ennek értelmében azok a képviselők, akik elhagyják az eredeti frakciójukat, nem hozhatnának létre sajtát klubot és nem is lehetnének a parlamenti bizottságok tagjai. Véleménye szerint a polgárok a választások idején konkrét pártokra szavaztak és ha egy képviselő elhagyja a pártját, akkor tulajdonképpen elhatárolódik a párt programjától is, és megszűnik a választóit képviselni.

Ezenkívül csökkentenék a képviselői iroda fenntartási költségeire és az asszisztensi fizetésre folyósított összeget is. Urbáni szerint a független képviselőket is valamilyen párt jelölte, de függetlenként már csak magukat képviselik. A HZDS a koalíciós partnerek segítségére számít, és semmiképpen nem akar a kezdeményezés során együttműködni az ellenzékkel – hangsúlyozta Urbáni.

Pátria, Felvidék Ma, sk