A Szép Felvidékünk könyvsorozat három, Felvidékkel foglalkozó képeskönyv bemutatójára került sor 2008. március 7-én, a kassai Márai Stúdióban

A könyv két szerződjét, a soproni Göncz Józsefet és Bognár Bélát, valamint az érdeklődő közönséget Kolár Péter, a Thália Színház igazgatója köszöntötte. A szerzők a könyveket felépítésük alapján mutatták be, a hangsúlyt a régi megyei felosztásra, a történelmi eseményekre és építészeti nevezetességekre helyzeték. Mindhárom könyvhöz Duray Miklós írt előszót, amiben nagyra értékelte, hogy a két szerző gyűjtőmunkája segít bennünket visszatalálni gyökereinkhez.
A könyvek bemutatása után a jelenlévők Mihályi Molnár László irányítása alatt választ kaphattak kérdéseikre. Az érdeklődők a helyszínen megvásárolhatták, és dedikáltathatták a könyveket.

FelvidékMa, SZAKC Kassa

Képgaléria

{mosimage}

{mosimage}

{mosimage}