Bósza János, a Nomos Regionalizmus Polgári Társulás vezetője magyar nyelven írt levelet küldött Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettesnek. A levélben Bósza visszautasítja azokat a vádakat, hogy ők irredenták vagy revizionisták lennének, és találkozót kért Čaplovičtól igényeik megvitatására. “Magyarul írunk Önnek, mivel tudjuk, hogy Ön nagyon jól beszéli a magyar nyelvet és ilyen formában is szeretnénk Önnek bemutatni, hogy egy más anyanyelvű honfitársának anyanyelvén írodott levél nem jelent irredentizmust, sem az ország (Szlovákia) szétzilálását, csupán nagyobb és őszintébb megértést eredményezhet. Az Ön által magyarul íródott levél a szlovákiai magyar nagykövethez is bizonyítja, hogy amennyiben a szlovák polgártársaink képesek lesznek a nacionalizmustól megszabadulni és az egymás melletti elbeszélés helyett megegyezésre fognak törekedni, mindez a két nép javát fogja szolgálni, a szlovák és a felvidéki magyar népét. Aki az azonos jogokat és az ehhez szükséges területi autonómiát követeli, az alapvető emberi jogokat követel és nem irredenta, se nem revizionista. Nem elég nemzetközi porondon az azonos jogokat dicsőíteni, hanem ezen jogok jogos követelőit meghallgatva, érdemlegesen vitázva egyezségre kellene jutni az alkotmányadta azonos jogok kérdése terén.

Ön a múlt év nyarán azt terjesztette rólunk, hogy irredenták és revizionisták vagyunk és nem fogja megengedni, hogy a polgári társulásunkat bejegyezzék. Ennek ellenére negyedik nekifutásra, be lettünk jegyezve, az igaz, hogy a Kaliňák vezette Belügyminisztérium Slota megrendelésére megpróbált minket törvényellenesen megszüntetni, de mindezt sikertelenül. Megígérhetjük, hogy nem fog menni a dolog, a mi igazságszeretetünk és hitünk erősebb, mint az Önök értelmetlen nacionalizmusa. Ön a magyar nagykövethez írt levelében azt írja, hogy az ezeréves együttélésben a pozitívumokat kell előnyben részesíteni. Ezért nem értjük, miért a nagy félelem az azonos jogoktól ami alapjog, minden európai uniós polgárt egyformán megillet. Egyforma jogokkal születtünk és egyformán szeretnénk leélni az életünket, de ehhez kellenek az azonos jogok, saját anyanyelvünk szülőföldünkön történő korlátlan és jogos használata.

A Fico úrnak írt levelünkben arra kértük őt, hogy jogos igényeinket hallgassa meg. Önhöz irányítottak bennünket, hogy az Ön kompetenciájába tartozik az azonos jogok etnikai alapon történő megvitatása.

Ehhez kérünk Öntől egy személyes találkozót ” – áll a levélben, melyet Bósza János elnök, Geönczeöl Gyula alelnök és Jókai Zoltán, Cséfalvay Pál, valamint Kovács László vezetőségi tagok írtak alá.

forrás: NoRe”