Ha nálunk jogállam lenne, akkor néhány ellenzéki politikus börtönben ülne, üzente nekünk Robert Fico kormányfő, a Smer elnöke, jogi docens 2007 december elején. Ezt a komoly vádat ugyanakkor csak egyetlen érvvel tudta alátámasztani – írja Ivan Mikloš a HN mai számában, majd így folytatja:

Állítólag mi (a volt kormány és a volt koalíció) a büntető törvénykönyv módosítására tett javaslatunkból kihagytuk azt a paragrafust, amely alapján büntetőjogi felelősségre vonást lehetett volna alkalmazni a Szlovák Gázművek privatizációja miatt. Az igazság viszont az, hogy ennek a paragrafusnak a törlése egyáltalán nem akadálya a felelősségre vonásnak, ráadásul ezt a paragrafust nem az akkori kormány iktatta ki, hanem az a képviselői javaslat, amelyet 2005 februárjában a Smer valamennyi akkori képviselője megszavazott, többek között Robert Fico is.
Ha nálunk jogállam működne, akkor Robert Ficot kellene büntetőjogilag felelősségre vonni, mégpedig rémhírterjesztés miatt, állítom én, mint közgazdasági mérnök 2008 márciusának elején. Komoly vádamat az alábbiakkal támasztom alá.
Robert Fico ismételten és szándékosan terjeszt hamis és igaztalan információkat a második nyugdíjpillér állítólagos veszélyeivel és előnytelenségével kapcsolatosan, amivel 1,5 millió takarékoskodó polgárt bizonytalanít el. Ugyanakkor ez a rémhírterjesztés nem csupán azok számára okoz károkat, akik hagyják magukat befolyásolni ezektől a hírektől, hanem közvetlenül a nemzetgazdaság számára is.
Az arra vonatkozó bizonyítékokat, miszerint Robert Fico hamis információkat terjeszt, többek között a Szlovák Nemzeti Bank vezetősége, Ivan Šramko és Martin Barto, továbbá a pénzügyminiszter Ján Počiatek is benyújtotta. További bizonyíték arra vonatkozólag, hogy ebben a kérdésben a jogállamiság működésképtelenségéről van szó, a 2007 augusztusában a Sporiteľ (takarékoskodó) Polgári Társulás által benyújtott büntetőjogi felelősségre vonás, amelyet azonban a speciális ügyész 2007 novemberében elutasított.
Miért írok minderről 2008 márciusának elején? Azért, mert néhány nappal ezelőtt, 2008 február végén Robert Fico a Szlovák Rádióban a következőket nyilatkozta a magánnyugdíjpénztárakról: „Újból megismétlem, bár sokan feljelentést tesznek rám emiatt, én ezeket a nem banki pénzintézetekhez hasonlítom.” A kormányfő úgy tapos a jogállamiságra, akár egy lábtörlőre, és láthatólag még élvezi is a helyzetet. Jól tudja, hogy miért teheti meg mindezt. Ha nálunk jogállam lenne…
Ivan Mikloš, az SDKÚ-DS parlamenti képviselője

Hospodárske noviny, FelvidékMa