A Smer-SD örül annak, hogy az ellenzék vezére Szlovákia legmegbízhatatlanabb politikusa – jelentette ki a párt alelnöke, Marek Maďarič. „Szeretnénk, ha minél tovább maradna a Szlovák Demokratikus és Keresztyén Unió élén“ – mondta a politikus a TV JOJ De Facto című vitaműsorában, ahol a partnere Ivan Mikloš, az SDKÚ alelnöke volt .

Maďarič szerint a Smer-DS a következő parlamenti választások alkalmával is meg akarja győzni a párt elnökét Robert Ficot, hogy maradjon meg a kormányfői poszton. Mint mondta, részben ez egy elkötelezettség is, hogy Fico tovább folytassa a megkezdett munkát.

Maďarič arra is figyelmeztett, hogy az SDKÚ-DS a legnagyobb demokrataként tetszeleg, másokat bolsevikként bélyegez meg, holott a pártján belül a más nézetet képviselőket kizárja és egész szervezeteket büntet meg. Az ellenzék legnagyobb pártja eddig sem volt elnéző a többiekkel szemben, most ugyanezt teszi a pártján belül.
„Az SDKÚ-DS a politikai paletta beteg eleme“ – jelentette ki Maďarič. A párt alelnöke, Ivan Mikloš szerint a kizárt párttagok megszegték a párt alapszabályzatában foglalt játékszabályokat.

A kulturális miniszter szerint az új sajtótörvény a kormányprogram részét képezi. Véleménye szerint ez főleg az embek számára készült, akik nem akarnak többéves tortúrát abszolválni a bíróságokon a sajtó miatt. Rámutatott arra is, hogy a politikusok be tudják maguknak biztosítani a helyet a médiában. Mikloš szerint viszont a mostani sajtótörvény éppen az emberek ellen irányul, mert gátolja a sajtószabadságot.

Sme, Felvidék Ma, sk