Az MKP és a kormány egyezkedése nem vezetett eredményre, írja a Pravda napilap mai száma. A lapban megjelent cikk állítása szerint Ján Mikolaj (SNS) oktatásügyi miniszter az Állami Művelődési Programban eredetileg rögzített elvek mentén kívánja bevezetni az oktatásügyi reformot és ugyanannyi szlovákórát ír elő az iskolákban mint amennyi magyar nyelvi órát. „Az elemzések azt mutatták, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban a legfőbb probléma a szlovák nyelv, ezért fontos, hogy emeljük az óraszámot” – idézi a Pravda Mikolaj miniszter érvelését, majd Szigeti László volt oktatásügyi miniszterre hivatkozik, aki nem tagadta, hogy tárgyalások folytak Mikolajjal és ezek összefüggésben voltak a Lisszaboni Szerződéssel.
A Pravda cikkírója megszólaltatja Fibi Sándor dunaszerdahelyi alapiskola-igazgatót is, aki szerint a tanterv jelenlegi formájában rosszabb mint az eredeti javaslat volt. „Ez rosszabb mint ahogyan azt elképzeltük. Heti öt órában képtelenség lesz rendesen megtanítani az elsősöket írni és olvasni” – nyilatkozta Fibi a lapban.
A magyar tanítási nyelvű iskolák sztrájkot fontolgatnak, és még ezen a héten szülői értekezleteket hívnak össze, ahol a szülők petíciós ívet írhatnak alá, amiket aztán a miniszterhez juttatnak el, írja a Pravda.
A lap szerint a készülő történelemtankönyvekben nem szerepel majd az ősszlovák, ősszlovákok kifejezés, bár a történelem-tananyagról döntő tantárgybizottságot alkotó történészek egy része emellett kardoskodott.
Pravda, FelvidékMa
19
Előző cikk