Jó Pásztor vasárnapján immár tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Komáromi Imanapot, amelynek keretében magyar püspökért és magyar papokért imádkoznak a felvidéki katolikusok.

A februári –a magyarság szempontjából kedvezőtlen- egyházmegyei felosztás után keresztény szellemiségű civil szervezetek nyílt levélben fordultak a Szlovák Püspökkari Konferenciához, amelyben kérték, hogy foglalkozzanak a magyarok lelkipásztori ellátásának megfelelő megoldásával, s kezdeményezzék magyar püspök kinevezését a Szentszéknél. A nyílt levélhez eddig összesen 27 szervezet csatlakozott, s az aláírások száma már jóval meghaladta a tízezret. Mivel egyes helyeken megpróbálták elhallgatni vagy gátolni az aláírásgyűjtést, ezért a kezdeményezők úgy döntöttek, hogy egy hónappal meghosszabbítják az aláírások beküldésének határidejét. Április 11-e helyett így május 11-éig várják az aláírásokat a Pázmaneum Társulás címére.
A Komáromi Imanapon Esterházy Jánosról, a felvidéki magyarság mártírjáról is megemlékeznek a résztvevők, és bejelentik az Esterházy-imakilenced elindítását.

Pázmaneum