Szlovákia Kommunista Pártjának elnöke, Jozef Hrdlička szerint mérlegelték, hogy Ivan Gašparovič jelenlegi köztársasági elnököt hivatalosan is támogatják a következő választások alkalmával, de a legutóbbi kijelentése miatt csalódtak benne.

A Kommunista Párt nem titkolt meglepetéssel és csodálkozással fogadta Gašparovič kijelentését az Európa Tanács székhelyén, Strasbourgban, ahol a Mágikus nyolcas Szlovákia történelmében című kiállítást nyitotta meg. A kommunistáknak ugyanis nem tetszik az államfő azon kijelentése, hogy a „kommunisták féltették Csehszlovákiát a szabadságtól, ezért 1968 augusztusában a Varsói Szerződés tankjait küldték az ország elfoglalására.“ A kommunista párt világosan kijelenti, hogy nem ért egyet és semmi esetben sem védi meg azt a történelmi tényt, hogy az 1968-as helyzetet akkor katonai erőbevonással rendezték.

Hrdlička szerint  pártja meglepődött és ugyanakkor csalódott is Gašparovič kijelentésén. „Az államfőt egy szociálisan érzékeny embernek tartottuk, aki érzéssel és objektíven tekint történelmünkre. Bosszant bennünket, hogy Gašparovič a primitív antikommunizmus álláspontjára csúszott és saját magyarázatával hozzájárult a történelem egyoldalú deformálásához.“ Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy a köztársasági elnök megmutatta, milyen farizeus. „Ma egyoldalúan támadja a kommunistákat, bár az utolsó elnökválasztáskor hozzájuk fordult jelölésének támogatása érdekében“ – nyilatkozta Hrdlička.

Sme, Felvidék Ma, sk