A Komáromi Zsidó Hitközség idén ötödik alkalommal rendezte meg a hagyományos széder estéjét, amelyre árpilis 20-án, 18.00 órai kezdéssel került sor a Menház Wallenstein Zoltán-termében.

Az estet Schwetzoff Dávid kántor vezette. Széder-estével kezdődik ugyanis a nyolc napig tartó Pészách zsidó ünnep, amelyet más néven húsvétnak is hívnak. Ezen a családiás estén mintegy ötvenen vettek részt nemcsak Komáromból, hanem a környező településekről is, sőt Magyarországról és Németországból is, hogy közösen emlékezzenek meg a zsidók egyiptomi rabszolgaságából való szabadulásról. A szeretetlakomával összekötött ünnepi estén a meghívott kántor, Schwetzoff Dávid Budapestről a Hagadából olvasta fel az ünnep történetét, majd a hozzá fűződő imádságokat és elmélkedéseket magyarul és héber nyelven mondta el. Egy-egy rész elhangzása után ide illő ünnepi énekek hangzottak el. A Széder-est kóser vacsora elfogyasztásával fejeződött be, amely ezúttal Budapestről érkezett.

Felvidék Ma, sk

Mi a Peszách és mire emlékezik a zsidó nap Széder-esten?

A Húsvét – héber nevén Peszách – ünnepén a zsidók az egyiptomi rabszolgaságból való megszabadulást ünneplik. Az Peszách a Széder-estével kezdődik, ezen a családi vagy közösségi szeretetlakomával egybekötött ünnepi esten elmondják az ünnep történetét, a hozzá fűződő imádságokat és elmélkedéseket. A Széder-asztal terítéke és étkei szimbolikus jelentéssel bírnak. Az este befejező aktusa egy kis ének a gödölyéről, melynek jelképes értelme, hogy az energiák piramisának csúcsán Isten áll, a szabadság Istene, aki elküldi majd a szétszórt népet egybegyűjtő Messiást a várakozóknak.

I. A Peszách jelentése

A mostani hetekben az élelmiszerüzletek pászkát, népszerű nevén maceszt szoktak árulni. A vendéglők étlapjain pedig megjelenik a közkedvelt maceszgombócos húsleves. Nos, erről a pászkáról szeretnék egy kicsit bővebben beszélni. A nagyközönség általában annyit tud róla, hogy ez valami vízből és lisztből összegyúrt és kisütött étel, amit a vallásos zsidók az ő Húsvétjuk – a Peszách – alkalmával szoktak fogyasztani, azt azonban már sokan nem tudják, hogyan kapcsolódik ez az étek a zsidó tradícióhoz. A zsidó Húsvétkor az egyiptomi szolgaságából való megszabadulást ünnepeljük, s a pászka hagyománya is a szabaduláshoz kapcsolódik: a szabadulást hosszú és kínos várakozás előzte meg, de végül oly gyorsan következett be, hogy a szabadulás utánra előkészített kenyér már nem kelhetett meg – így született a pászka, a keletlen kenyér.

A Peszách szó szerint “elkerülést” jelent, másik nevén a szabadság ünnepe (Zömán Chéruténu) – a világtörténelem egyik legrégibb szabadságünnepe.

A Peszách, az “elkerülés” az Egyiptomból való kivonulást megelőző tíz csapás idejéből ered: amikor az egyik csapás során a sötétség (feltehetően egy napfogyatkozás következtében) egész Egyiptomot elborította, a zsidók akkori lakóhelyén, Gósen tartományban nem volt tapasztalható. A következőkben bemutatjuk ennek az ünnepnek a legfontosabb szentírási forrásait és egyiptomi történeti hagyományát.

II. A Peszách bibliai háttere

Mindenekelőtt azt kell hangsúlyozni, hogy a Peszách a Biblia első nemzeti ünnepe. Ez volt az első lépcső, ami kiemelte a zsidó népet a természeti népek közül, és bevezette a szellemi Istenismeret alapelvét. A zsidó nép ekkor találkozik először a láthatatlanul is elfogadható Isten fogalmával. A Szentírás szerint ez hosszabb, ám minden lépésében megtervezett folyamat volt. A zsidó hagyományban tudniillik, szemben a görög hagyománnyal, Isten nem improvizál. Mózesen keresztül felkészíti a népét, sőt mint jó “Apa”, jutalmat ígér neki.

A zsidó tradíció csakis a Biblia szószerinti, illetve hagyományos kommentárokkal ellátott értelmezését fogadja el, úgy tartja, hogy a Bibliában nincs felesleges szó.

“És így szólt Isten Mózeshez: Én vagyok az Örökkévaló (aki mindig volt, van és lesz). Ábrahámnak, Izsáknak, és Jákobnak mint Mindenható (gondoskodó) Isten jelentem meg, de az ‘Örökkévaló’ nevet nem tudattam velük (nem is volt rá szükségük…) Ám én is hallom Izrael fiainak jajkiáltásait, amiképp Egyiptom sanyargatja őket, és megemlékezem szövetségemről.

Ezért mondd el Izrael fiainak:

– Én vagyok az Örökkévaló!
– És ki foglak hozni benneteket Egyiptom sanyarúságából,
– Megmentelek titeket a rabszolgamunkától,
– Megváltalak benneteket, kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel,
– És magamhoz veszlek benneteket, és Ti az én népem lesztek, és Én leszek a Ti Istenetek
…
– És beviszlek benneteket abba az országba, ami fölé kezemet emeltem, és odaadtam azt Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak.”
(M II. 6. 2-7.)

A Biblia mindössze ennyit mond. A szövegben összesen 6 ígéret hangzik el. A nép meghallgatja ezeket az ígéreteket, de lehet, hogy nem hiszi el őket, hiszen az évszázados egyiptomi rabság alatt kialakult szolgalélek cenzúráz minden pozitív behatást. Ám a bibliai történetet ismerve tudjuk, hogy mindezek bekövetkeznek. Isten felkészíti a népét, gondoskodik róla.

A szöveget figyelmesen olvasva a következőket vehetjük észre:

1. Isten feleleveníti a nép hősi múltját azzal, hogy az Ígéret földjének szövetségét megerősíti,
2. jelenének értelmet ad, hiszen közel a megszabadulás,
3. és jövőt ad neki, a szabadságot örök ünneppé emeli.

III. A Peszách történelmi háttere

A Szentírás szövege, értelmezése és üzenete egyértelmű, de mit mond a történelem?
Valójában be kell vallanunk önmagunknak is, hogy ebben a kérdésben a mai napig csak tapogatózunk.

“A bibliai régészet ‘legnagyobb kudarca’, hogy akár az egyiptomi, akár a héber adatokat tekintjük, nem tudjuk még meghatározni sem az Exodus idejét, sem az útvonalát.” (Edwin Yamauchi)

Hiteles forrásunk a Biblián kívül nem nagyon van. A történelemben talán találhatunk olyan pontokat, melyek segíthetnek számunkra a semiták egyiptomi bevonulását datálni. Fennmaradt például egy falfestmény Kairótól 300 km-re délre, Beni Haszan akkori határállomásnál egy magasrangú tisztviselő síremlékében.

A kép keletkezésének dátuma ismert, i.e. 1890 körül járunk. A képen békés dolgozókat, kereskedőket látunk, összesen 37 sémi típusú embert, ami a hajviseletről, a különböző bőrszínről és a József történetből ismert csíkos ruhából következtethető ki. Megállapíthatjuk, hogy ebben a korszakban béke van.

A másik idézett művet azért tartom fontosnak kiemelni, mert talán ennek keletkezése esik a legközelebb a történtekhez. Josephus Flavius első században írt vitairata az “Apion ellen” címet viseli. Ez a 2000 esztendős mű egy görögül publikáló egyiptomi származású krónikásra, Manethonra hivatkozik.

“Magát a népet hükszoszoknak nevezték, ez annyit jelent, királypásztorok. (Egy másik kéziratban azt láttam, hogy a hük szó nem királyokat, hanem éppen ellenkezőleg, hadifogoly pásztorokat jelent.)” (Flavius 82§)

(Háhn István kommentárja szerint hekau – haszut a puszták fejedelmeit jelenti.)

Miről ír Manethon alapján Josephus Flavius? Vizsgáljuk meg a történelmi hátteret! I. e. 1640 körül az egyiptomiak elveszítik Észak-Egyiptomot. Egy sémi nép foglalta el az országrészt.

Így a felső-egyiptomi birodalmat az egyiptomi fáraók a hükszoszok vazallusaként kormányozták. A hükszoszok fővárosuknak Avariszt tették meg, a klasszikus egyiptomi udvar délre szorul, és új fővárosuk Théba lesz. Az egyiptomiak többször megpróbálták visszanyerni függetlenségüket. A felszabadító mozgalmak egyik képviselője I. Szekenenré fáraó volt. I. Szekenenré határozottan visszautasította az Avariszból érkező parancsokat, többek között azt is, hogy “Csöndesítse le a vízilovak éjszakai hancúrozását a thébai medencéjében.” Ennek a határozott visszautasításnak meg is lett az “eredménye”: a fáraó múmiájának fejrészén 5 kardvágás nyomát lehet látni.

Végül a sémi bevándorlókat i.e. 1550 körül hosszú harc után kiszorították Egyiptomból, vége lett a hükszoszok uralmának. Jahmesz fáraó (Ahmószisz v. Amósze, i. e. 1539-1514) egyesítette az országot, elfoglalta Avariszt, és rabszolgasorba vetette a gyűlölt ázsiaiakat. Erről a gyűlöletről árulkodik a következő kép:

Ezután a fővárost a kényszerű Thébából a jobb fekvésű és előkelő Avariszba helyezte át, felújította, átépítette, és átnevezte a klasszikus névre: Ramszeszre.

A következő két forrás erről a korszakról beszél:

“Új király támadt Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. És monda az ő népének (az egyiptomiaknak): Íme az Izráel fiainak népe több és hatalmasabb nálunk. Gyertek, bánjunk el velük okosan, hogy el ne szaporodjanak, és nehogy megtörténjen, hogy ha háború támadna, ők átállnának az ellenségünkhöz, harcolnának ellenünk, majd eltávoznának az országból. Helyezzünk feléjük munkafelügyelőket, hogy nehéz munkákkal sanyargassák őket. És építették (Izrael fiai) a Fáraónak a nagyvárosokat, Pitomot és Ramszeszt.”
(Mózes második könyve, 1. 8-11)

IV. A Széder-este

A zsidó Húsvét ünnepe a héber bibliai kor után egy mindmáig tartó jellegzetes szertartással gyarapodott: a Széder-estével.

A Széder annyit tesz, mint rend. Ezen az estén ugyanis, amely Izraelben az ünnep beköszöntő estéje (Izraelen kívül a következő este is), egy bizonyos rendben, imádsággal, hálaadással, énekekkel, történelmi emlékezésekkel egybekötött családi vagy közösségi vacsora kapcsán elbeszéljük az egyiptomi rabszolgaságból való kivonulás eseményeit, az ahhoz fűződő magyarázatokat, hálát adunk a szabadító Istennek, majd énekes hitvallással (“a jövő évben Jeruzsálemben”) fejezzük be a szertartást. Ez a hitvallás fejezi ki messiási reménységeinket.

A Széder-asztalon elhelyezett díszes serleg a Messiás előhírnökének, Élijáhunak – ismertebb nevén Illés prófétának – az eljövetelére vár. Számos vallástörténeti elképzelés és a római katolikus teológiai hitvallás szerint erre az esti ünnepi szertartásra – amely a Jeruzsálemi Szentély fennállása idején főként a Peszách ünnepe alkalmából bemutatott bárányáldozat egy részének elköltéséből állt -, tehát Széder-estére került sor Jézus utolsó vacsoráján. Magából az Evangéliumból is tudjuk, hogy Jézust tanítványai megkérdezték, hogy óhajtja elkölteni a peszáchi bárányt. A cári Oroszországban Szentpétervárott működő professzor, David Chovolson tanulmányának már a címe is kifejezi ezt a felfogást: Das Letzte Passach – Mahl Christ [Az utolsó Peszách – Krisztus vacsorája].

V. A Széder-este szimbólumai
A Széder-este terített asztalán áll az úgynevezett Széder-tál három pászkával és jelképes étkekkel. A pászka vagy mácá kovásztalan kenyér. Az egyiptomi kivonulás alkalmával nem volt elég idő ahhoz, hogy megkeljen a tészta. Éppen ezért az ünnep teljes idején át tartózkodnunk kell minden kovászos ételtől. Ez a törvény ősidők óta nem változott, a kovásztalan kenyér mind a mai napig tizennyolc perc alatt készül el. Ennyi idő alatt a lisztből és vízből álló tészta nem erjed meg, nem kovászosodik meg. Ebből az mácából hármat látunk a Széder-tál mellett. Két egészre áldást mondunk, a harmadikat kettétörjük, és a felét az ünnepi vacsora után jelképesen csemegeként, desszertként fogyasztjuk. A régi rómaiak is csemegével fejezték be a vacsorát, de a Széder-estén szerényen meg kell elégednünk egy kis mácával. Ezt a fél darabkát el szokták rejteni, és a kisgyermek, aki megtalálja, ajándékot kap. Ezzel is fenntartjuk a kicsinyek érdeklődését a késő esti óráig.
A Széder-tálon szimbolikus étkeket találunk, ezek a követekezők:
• Egy darab parázson sült csontos sült hús (zöroá), ami a szentélybeli bárányáldozatra utal.
• Parázson sült tojás (bécá), ami az ünnepi áldozatra utal.
• Keserűgyökér (máror), torma, saláta, és más ehhez hasonló étkek. Ebből kétszer eszünk, s a sanyarú sorsunkat juttatja eszükbe
• Alma, dió, bor keveréke, masszája (chároszet): ez a téglákat, a vályogvetést idézi emlékezetünkbe, amit a szolgaság alatt atyáink végeztek.
Az asztalon sós víz vagy ecet is található, amivel a könnyekre, a sok szenvedésre emlékezünk. Ezt nem helyezzük fel a Széder-tálra. És ahogy már említettük, miután a Peszách messianisztikus ünnep, az asztalon áll a díszes serleg a messiás előhírnökének, Élijáhunak, Illés prófétának a tiszteletére.

VI. A Széder-esti szertartás

A Széder-estén elmondjuk a kivonulás történetét és az ahhoz fűződő magyarázatokat, mely egy úgynevezett hágádában – elbeszélések könyvében – van leírva, majd vacsorát szolgálnak fel. Utána folytatódik a szertartás, mely az étkezés utáni áldással és más énekekkel ér véget. A Széder előadója ünnepi fehér köntöst és ahhoz illő fehér sapkát ölt, amit általában kittelnek neveznek.

A szorosan vett ünnepi történethez még más kedves énekek is csatlakoznak. Ilyen a záró chad gadja éneke. Egyszerű kis dalocska a kis gödölyéről, amit felfalt a macska, amit megharapott a kutya, amire rácsapott a pálca, amit megégetett a tűz, amit eloltott a víz, amit megivott a bika, amit levágott a metcő, akit elvitt a halál angyala, akit visszaszólított az Örökkévaló Istenünk. A láncolatos mese utolsó szereplőjét, az embert is leterítette. Végül Isten diadalmaskodik a halál angyala felett is. Az egyszerű, kedves mesénk értelme: az energiák egymásutánjában, tűz, víz, ember, halál piramisa felett ott áll az Örökkévaló és legyőzi a halált. Ekképpen az örök élet hitével, majd a résztvevők kórusos énekével (lesáná hábá birusálájim – a jövő évben Jeruzsálemben ünnepelünk), így a messianizmus hirdetésével ér véget a szabadság ünnepét felidéző Széder-este.

Az ünnepi est kezdetén felmutatjuk a pászkát egy Babilóniában keletkezett arámi nyelvű szöveg kíséretében, melynek jelentése többek közt: “íme a sanyarúság kenyere, amelyet Atyáink Egyiptomban ettek, mindenki, aki kívánja, jöjjön, egyék velünk, és ünnepelje velünk a Peszáchot”. Tehát ne legyen senki ezen az estén, aki nélkülözi a családot, a közösséget, az ünnep áhítatát és hangulatát. Vallásunk szociális felelőssége ebben a vonatkozásban is megnyilatkozik.

Kedves mozzanata a Szédernek, amikor az asztal körül helyet foglalók legfiatalabbja, látva az év többi napjaitól elütő családi asztalt és szertartást, kérdéseket tesz fel (má-nistánná) arról, hogy miben különbözik ez az est minden más estétől. Alább meghallgathatják e kérdéseket egy arab zsidó változatban, illetve dallamukat egy mai izraeli feldolgozásban.

A Hágádá mesél négy fiúról, egy bölcsről, egy gonoszról, egy balgáról, es egyről, aki még kérdezni sem tud.

Ennek a négy szimbolikus fiúnak fontos jelentése van az elbeszélés folyamatában.
A négy fiú az egész világot jellemzi.

Ezek a fiúk kérdeznek, ki-ki a saját jellemvonása szerint, és a szédervezetőnek el kell tudni mondania mindegyik fiú számára a kivonulás történetét. És úgy kell mesélnie, hogy mind a bölcs, mind a buta megértse az Egiptomból való megszabadulás fontosságát és az ünnep helyét a zsidó hagyományban.

A gyermek egyik kérdése arról szól, hogy miért étkezünk, továbbá, hogy mi a jelentése az előírt négy pohár bornak, és hogy miért a bal oldalunkra mondunk áldást.

Emlékeztetni szeretnék Az ember tragédiájának római jelentére, ahol a résztvevők háromlábú heverőkön, tricliniumokon foglalnak helyet bal oldalukra támaszkodva. A Széder-est egyes külsőségeiben egy római lakomára emlékeztet, tartalmában viszont természetesen zsidó. A formalitások részben Judea római fennhatósága idején alakultak ki, s a zsidók azt mondották, ma, a Szabadság ünnepén legyünk mi is legalább magatartásunkban teljesen szabadok, s étkezzünk úgy, mint a civis romanus, a római polgár.

Azért veszi kezdetét a hagyományos Széder-vacsora keménytojással, s fejeződik be almával, mert ez volt az egykori római protokoll (ab ovo usque ad malam). Hasonlóképpen az egykori római menü emléke az afikoman, az utóétel, amely itt nem csemege, hanem csupán egy darab pászka – mint erről már szó esett. A zsidó tartalom itt a szerénységre int.

VII. Történeti emlékezés a Széder-estén
A Széder-esti szertartáson a zsoltárok és a hálaadó imádságok mellett a történeti emlékezések is fontos szerepet játszanak. A következőkben néhány ilyen történeti emléket idézünk fel.
Böné Börák városában tudós rabbik ülnek együtt, s egy egész éjszakán át az Egyiptomi Kivonulás felől elmélkednek. Elmélkedésük egészen napkeltéig tart. Ekkor egy tanítványuk kopogtat be hozzájuk. Mestereink – mondja – eljött a zsidó imádság ideje, azaz a Nap felderengett.
Feltehetőleg ez az esemény a ma is fennálló Böné Börák városában az i.sz. 135-ben kitört II. Zsidó Szabadságharc kirobbanásának ideje, a Bar Kochba vezette szabadságküzdelemé. Hihetőleg az előkészítés konspiratív jellege miatt mondották, hogy az Egyiptomi Kivonulásról elmélkednek, de mivel a Bar Kochba Szabadságharc szellemi előkészítői voltak, valójában az ő küzdelmükről volt szó a leigázó római uralom ellen. Az Egyiptomi Szabadság ünnepével egybefonódik tehát egy későbbi szabadságküzdelem emléke is.
Egy másik – talán a legérdekesebb – történelmi utalás megértéséhez némi történelmi előzményre lesz szükség. A Római-Zsidó Szabadságharc i.sz. 70-ben a zsidók leveretésével, a rómaiak győzelmével ért véget. A Jeruzsálemi Szentély, amely egyben a politikai judaizmus jelképe is volt, romokban hever. A zsidó tudósok közül rabbi Jochanan ben Zakaj előre látja a szörnyű véget, ezért kimenekül az ostromlott Jeruzsálemből, és a római hatalomtól engedélyt kap rá, hogy a közeli Javne városában egy új zsidó teológiai akadémiát állítson fel. Itt akarta a szellemi judaizmus alapjait lerakni, továbbvinni a judaizmus tudományát, gyakorlatát és szellemét, miután a politikai judaizmus Jeruzsálemmel együtt összeomlott. Előbb ő maga, majd egy Rabban Gamliél nevű tudós, a Pált tanító rabbi unokája lesz az Akadémia rektora.
Ez a Rabban Gamliél a Szentírás és a történelem hagyományos értelmezéséről volt nevezetes. Semmi olyan értelmezést nem fogadott el, ami eltért a tradíciótól, s az Akadémiát is ebben a szellemben nevelte. Nos, ez a Rabban Gamliél mondotta – amint a Peszáchi Hágádában olvassuk -, hogy aki nem emlékezik meg Peszách estéjén három dologról, az nem tesz eleget vallásos kötelezettségének.
Ez a három dolog pedig a következő. A Széder-tálon lévő sült hús, ami az egykori bárányáldozat jelképe. Ugyanott a pászka, ami az Egyiptomi Kivonulás emléke. Végezetül és ugyanott a keserűgyökér, ami az egyiptomi rabság keserűségére emlékeztet. Miért kellett ezt a három dolgot, ezt a három szót – zöroá, mácá, máror: a peszáchi áldozat, a peszáchi kenyér és a keserű gyökér – a rabbinak kiemelnie, ha egyszer az egész szertartással a kivonulás ünnepének, a szabadság ünnepének a jelentőségét hangsúlyozzuk és ünnepeljük? Feltehetőleg a következőkért: Akkor már nyilván számosan voltak az új hit követői, akik még megtartották a régi hagyomány előírta ünnepeket, ám azokat új hitük, a kereszténység tartalmával töltötték meg. Eképpen a mácára, a kovásztalan kenyérre azt mondották, ez a kenyér nem a kivonulás ünnepére, hanem Jézus testére emlékeztet. A sült hús a Széder-tálon nem az egykori bárányáldozat, hanem Isten báránya, Agnus Dei, azaz Jézus emléke. A keserű gyökér pedig nem az egyiptomi fogságot, annak keserűségét idézi, hanem Jézus Passióját, szenvedéstörténetét. Ezért kellett Rabban Gamliélnek a tradicionális értelmezést kiemelnie, mert nyilván ott voltak már a Széder szimbólumait a sarjadó új hit szerint értelmezők. Eképpen a zsidó Széder-estén vallástörténeti értelemben jelen van a régi és az új hit emléke, Izrael hite, és az abból sarjadó keresztény értelmezés is.

Megpróbáltuk röviden bemutatni a Peszách ünnepét s a Széder jellegzetes vonásait. A mai előadások a katolikus és a zsidó teológia vagy vallástörténet szempontjából fogalmazódnak meg. Már csak ezért is illendőnek tartom, hogy megszólaltassunk egy nagy protestáns teológust, Barth Károlyt. Mélyenszántó gondolatában azt vallotta, nagy baj lenne, ha a Héber Biblia és az Újszövetség Istene egymással vitatkoznék. Más utakon, de ugyanazt az Istent szolgáljuk.
Csekély ismereteim szerint a katolikus hívők számára a Mindenhatóhoz vezető úton a Föld vándorai és az égi terek között a főpap, a Pontifex emel hidat. Egy zsidó tanítás szerint pedig a múltban fából, kőből, mostanság vasból, de a jövőben papírból fognak hidat építeni – vagyis a könyvek intellektuális hídját.

Mindentudas.hu