A magyarok félreállításának veszélye – a Slovo című lap jegyzete

A Slovo című szlovák lap jegyzetírója a magyar párt ellenzéki együttműködésen belüli félreállításának veszélyeiről írta meg véleményét. Ennek magyar fordítását olvashatják kedves olvasóink az alábbiakban.

Két hónap eltelte után sem lesz vége az ellenzéki pártok belső ellentétének. Csáky Pál egy hónappal ezelőtt még azt állította, hogy személyesen fogja felhívni Mikuláš Dzurindát, miután „elcsitultak a kedélyek”. A múlt héten azonban be kellett, hogy vallja, „egyelőre” még nem hívta fel őt. Az, ahogyan mindkét ellenzéki párt vezetője közömbösen elment egymás mellett a nemzeti tanács folyosóján, mégpedig úgy, hogy egyetlen pillantást sem vetettek egymásra, egyszerűen gyerekes dolog. Mindenképpen megmutatták azt, hogy a kedélyek még nem nyugodtak le.

Az SZDKU és a KDM azzal is olajat öntöttek a tűzre, hogy nem hívták meg a Magyar Koalíció Pártját az ellenzéki „egyeztető” tárgyalásra, és még csak nem is titkolták, hogy mindez visszavágás a Lisszaboni Szerződés megszavazásáért és az ellenzéki együttműködés „elárulásáért”. Pavol Hrušovský és Mikuláš Dzurinda ezzel bebizonyították, hogy személyes véleményük fontosabb a politikai felelősségnél. Választóiknak mondhatnak bármit, de a valóság az, hogy az MKP nélkül semmire sem mennek. Sőt, csak megerősítik a magyar párt vezető személyiségeinek – főképp a harciasabbak – azon véleményét, hogy egyetlen szlovák párt sem gondolja komolyan a magyarokkal való együttműködést. A „szlovák” jobboldali ellenzék ilyen hozzállása viszont negatív hatással lehet például Iveta Radičová számára. Igaz ugyan, hogy esélyei így sem túl nagyok az elnökválasztáson, de Dzurinda és Hrušovský a teljes kudarcot készítik elő számára. Ha ugyanis nem hagynak fel az MKP-val szembeni ellenséges politikával, akkor könnyen lehet, hogy a párt választói – vezetőinek esetleges későbbi felszólítása ellenére – nem fognak a „Dzurinda-féle” jelöltre szavazni. Esetleg csak akkor, ha az irónia kerekedne felül náluk és Radičovát csak azért választanák, hogy egy esetleges siker (na nem választási, hanem szavazatarányi) esetén bosszantani tudják az SZDKU vezetőjét.
A kormánypártok így, nem saját igyekezetükből, egy olyan helyzetbe kerültek, amikor is jóval több toleranciát tanúsíthatnak a magyarok iránt, mintsem a jobboldali ellenzék. Közeleg ugyanis a szavazás az oktatásügyi törvényről, amelyben az MKP igyekszik keresztülvinni pár módosítást saját szavazói érdekében. Természetes, hogy az MKP kéréseinek támogatását a kormánypártok úgy fogják tálalni mint a magyar párt „árulásának” megerősítését az uniós szerződés támogatásakor, viszont ezidáig sem a KDM, sem az SZDKU nem mutatott hajlandóságot a „magyar” követelések elfogadására. Az oktatásügyi törvény tervezetét ugyan már több hónapja bírálják, de egyszer sem hozakodtak elő azzal, ami az MKP-t aggasztja. Így hát nem lehet csodálkozni azon, hogy Csáky Pál a kormánykoalíciónál keresett támogatást, mely ráadásul többséggel is rendelkezik a parlamentben.

Azt mondják, hogy jóval nehezebb a bizalmat elveszíteni, mintsem azt újból elnyerni. Ez a mostani „hadiállapot” a szlovák parlamenti ellenzéken belül csak megerősíti mindezt. A KDM és az SZDKU nem hisz Csáky pártjának, és fordítva, az MKP sem hisz Dzurinda és Hrušovský partijának. A magyarok félreállítása viszont semmi jóval nem kecsegtet. Az MKP kétségkívül belső problémákkal küzd, melyek már régóta érlelődtek a felszín alatt. Ez nem csupán a „gazdasági háttércsoport” elégedetlenségéből fakad a párton belül, hanem a pártpreferencia csökkenéséből, amely megmutatkozott abban a két választási időszakban is, amikor a párt a vezető kormánykoalíció része volt. És éppen ezt az „ott-tartózkodást” tették „mérlegre” a választók. Az MKP ellenzéki párt marad, de jobban oda kell figyelnie saját választói véleményére. Ha pedig ezt Pavol Hrušovský és Mikuláš Dzurinda nem értik meg, akkor a kormánykoalíciónak nincs mitől félnie.
Topol Jakub, Slovo