A Magyar Koalíció Pártja a közoktatási törvény elfogadása után sajtótájékoztatót tartott. Csáky Pál, a párt elnöke elmondta: a törvény rossz és nem tartják igazi iskolai reformnak a most elfogadott közoktatási törvényt.

Az MKP több módosító javaslatot is beterjesztett a parlamentbe, de egyiket sem fogadták el. Csákyt felháborította az is, hogy nem minden javaslatukat olvasták el, holott azokat fontosnak tartják nemcsak a nemzetiségi oktatásra vontakozóan, hanem általánosságban is. A párt első embere úgy látja, jobb lett volna, ha a törvényjavaslat az egyébként is sok módosító javaslat miatt visszakerül az első olvasatba. Egyébként a törvény első részét, amely a nemzetiségi oktatással foglalkozik elfogadhatónak tartják, mert abban többé-kevésbé megtartották a status quot. Ebben nagy érdeme van nemcsak a Magyar Koalíció Pártjának, hanem a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének, a Csemadoknak, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségnek, valamint a Via Nova Ifjúsági Csoportnak is, amelyek már két hónappal ezelőtt tiltakoztak a javaslat ellen. Csáky kijelentette azt is, hogy nem szólítanak fel senkit polgári engedetlenségre, sem tiltakozásra, viszont ettől függetlenül előfordulhat, hogy helyi szinten mégis leszenek olyanok, akik nemtetszésüket fejezik ki az oktatási törvénnyel szemben.
A MKP pozitívan fogadta azt is, hogy a törvényjavaslatot nem támogatta a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió sem. Viszont felróják a Kereszténydemokrata Mozgalom egyes képviselőinek, hogy hozzájárultak a közoktatási törvény megszavazásához. Csákynak az sem tetszett, hogy a kereszténydemokraták nem szavaztak meg egy olyan fontos törvénycikkelyt, mely szerint a nemzetiségi iskolákba kiküldött tanfelügyelőknek tudniuk kell az adott nemzetiség nyelvén.

Az új közoktatási jogszabály alapján az anyanyelvvel azonos terjedelemben oktatják a jövőben a szlovák nyelvet, az alapiskola első osztályában öt óra szlovák lesz. A reform bevezetése Ján Mikolaj elképzelése szerint először az alapiskolák első és ötödik osztályában és a középiskolák első osztályában valósul meg.

A javaslat mellett 79 koalíciós képviselő szavazott. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke, Vladimír Mečiar nem jött el a voksolásra, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota viszont támogatta a Mikolaj által benyújtott javaslatot. A Magyar Koalíció Pártja mind a húsz képviselője a közoktatási törvény ellen szavazott.
Abban az esetben, ha a köztársasági elnök aláírja a törvényt, akkor az még az idén szeptember 1-jén érvénybe lép.

Felvidék Ma