Nem nyugszanak a tisztújító választást presztízskérdésnek tekintő, csalódott, hatalomvágyó nosztalgiázók és állandó gáncsoskodásaikkal igyekeznek aláásni az MKP elnökének hitelét. Valótlanságot valótlanságra halmoznak a Csáky Pál ellen felvetett alantas vádaskodásaikban.
Legutóbb a Lisszaboni Szerződés megszavazása szolgáltatott okot a személye ellen irányuló alaptalan mocskolódásra. Képviselőink már a januári parlamenti ülésszak előtt kinyilvánították: a Lisszaboni Szerződést elfogadják, de megszavazásának késleltetésével hívják fel a figyelmet arra, hogy a kormánykoalíció a sajtószabadságot korlátozó törvényjavaslatot akar elfogadtatni a parlamenttel.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a sajtótörvény elfogadása után értelmét vesztette a Lisszaboni Szerződés megszavazásának további elodázása. Ahhoz sem fér kétség, hogy nemzeti közösségünk érdekeit szolgálja a szerződés elfogadása, hiszen ezzel a lépéssel az MKP megerősítette pozícióit mind az Európai Unión belül, mind a belpolitika színterén. Nem megalapozott tehát a szlovák ellenzéki pártok elárulásáról beszélni, ugyanis az MKP sohasem utasította el a szerződést, megszavazásának ésszerű korlátokon belüli késleltetésével csupán a sajtótörvény elfogadását igyekezett megakadályozni. Méginkább visszatetszők azonban az arra irányuló célozgatások az Új Szó lapjain, hogy az MKP parlamenti képviselői azért szavazták meg a Lisszaboni Szerződést, hogy Csáky Pál egymillió koronát kérhessen a Madách Kiadó támogatására. A korlátoltság és az elfogultság teteje a megszövegezéssel azt sejteti, mintha Csáky Pál ezt a pénzt részben saját részére kérte és kapta volna tiszteletdíjként. Az ilyen jellegű rágalmazásokhoz lelkes támogatóra talált az Új Szó Simon Zsolt személyében.

Úgy tűnik, az MKP-t lejáratni szándékozók táborában Simon Zsolt parlamenti képviselőnk a hangadó. A médiákban gyakran nyilatkozik ilyen szellemben. Meglehetősen sajátos jelenség politikai palettánkon Simon Zsolt személye. Szinte minden előzmény és politikai tapasztalat nélkül szédületes gyorsasággal ívelt karrierje igen magasra, és került fontos posztra, a földművelésügyi tárca élére. Az utolsó parlamenti választásokig töltötte be e tisztséget, azóta „csak” parlamenti képviselőként tevékenykedik. Az MKP tisztújító választása után igen aktív politizálásba kezdett, és egyre gyakrabban került a figyelem középpontjába. Valószínűleg nem tudja elfogadni a választási eredményeket, és az elégedetlenség, a sértődöttség motiválja cselekedeteit.

A politikusi előélet hiánya és a véletlenek alakulása következtében szinte célirányos tevékenység, tervezett felkészülés nélkül páratlan gyorsasággal elért magas pozíció nagy valószínűséggel fokozta Simon Zsolt amúgy is eléggé erőszakos, vezérelvű politizálási hajlamát. Úgy tűnik, minden közösségben prímás akar lenni. Minden közösség számára romboló hatású a Simon Zsoltra jellemző magatartásforma: amennyiben a dolgok nem alakulnak elképzeléseim szerint, akkor inkább vesszen minden.

Az MKP felső szintű vezetői között már nemigen lel támogatókra, mivel még a Csáky Pál-ellenes csoportosuás sem hajlandó nyíltan elvi közösséget vállalni vele. Nyilvánvalóvá vált, nem csapatjátékos, és magánakcióival folyamatosan bomlasztani igyekszik a párt egységét. Miután a pártvezetés szintjén babérokra már nem számíthat, viszont szeretne állandó jelleggel a köztudatban maradni, sorozatos kezdeményezésekkel próbál a választópolgárok kegyeibe férkőzni, unos-untalan hangsúlyozva, hogy ő a
választópolgárok érdekeit képviseli.

Joggal kérdezhetjük, miért nem tett így minisztersége idején. Aligha jeleskedett választópolgárai érdekeinek védelmében a 2003 májusában kiadott módszertani utasítással, amelyik egyebek mellett a magyarországi állampolgárok szlovákiai földtulajdonait érintette. Abból az időszakból inkább a dotációk folyósítása körüli bonyodalmak maradtak emlékezetesek.

Régen nem ár olyan jól az MKP a politikai sakktáblán, mint tette ezt a Lisszaboni Szerződés megszavazásával. Ezzel kivívta az Európai Unió megbecsülését és erősítette helyzetét az európai struktúrákban. Javultak tárgyalási pozíciói a kisebbségi témakörökben, és eredményesebben képviselheti érdekeinket. Vitathatatlanul leginkább elismerésre érdemes e lépésben az a tény, hogy Csáky Pál és társai végre szakítottak a követő politizálással, és konstruktív, helyzetteremtő módszerre váltottak. Mindenesetre Simon Zsolt logikája szerint Csáky Pálnak ezért le kell mondania. Ugyanezen logika alapján elítélendő tevékenység, ha egy MKP-s politikus magyar intézmény anyagi támogatásáért lobbizik. Az Új Szó és Simon Zsolt szerint ezért is le kell mondania Csáky Pálnak. Csáky Pálnak nem kell lemondania, ellenben véget kell vetni a pártot bomlasztó rágalomhadjáratnak. Nem méltó országos szintű politikusokhoz, hogy ilyen kicsinyes érdekek mentén politizáljanak. Csak konfliktusokhoz vezet, ha szinte kizárólagosan a sértődöttség, a dacos konokság, a megzabolázhatatlan bosszúvágy, az egyéni érdekek, ambíciók preferálása szolgál a politikus tevékenységének motivációjául. Meg kell akadályoznunk, hogy most, amikor már észlelhetők a Csáky Pál vezetésű MKP politizálásában a pozitív változások jelei, kisstílű, gáncsoskodó akarnokok visszafordítsák e folyamatot.

EGYÜD LÁSZLÓ (Szabad Újság)