Szlovákiában nem a nép által választott kormány dönt, hanem az oligarchia, pénzügyi csoportok formájában. Ezt Mikuláš Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió vezetője nyilatkozta Robert Fico kormányfő hétfői döntése után, aki úgy határozott, mégsem fogadja el a pénzügyminiszter, Ján Počiatek által felkínált lemondást.

Dzurinda szerint a J&T pénzügyi csoport vezetősége a sajtótájékoztatójukon Počiatek mellett álltak ki és alibit biztosítottak a számára. „A tegnapi nap során megmutatkozott, hogy Fico nem szabad ember“ – nyomatékosította az exkormányfő.

A párt alelnöke, Ivan Mikloš a témával kapcsolatban megjegyezte, alapos vizsgálatot kérnek, hogy a középparitás megváltoztatásáról szóló hírről illetéktelenek nem szereztek-e tudomást.
Ezért kérik a kormánytól, a Szlovák Nemzeti Bank vezérigazgatójával együtt, annak a a jelentésnek a közzétételét, amellyel bizonyítható  vagy pedig cáfolható lenne az információ kiszivárgása. Mikloš a nemzeti bank jelentését szeretné szeptemberben megkapni.

Ivan Mikloš és Mikuláš Dzurinda is elmondta, mindketten meg voltak győződve arról, hogy Fico leváltja a pénzügyminisztert. Mivel ez nem történt meg, ezért megpróbálnak arra kísérletet tenni a június 25-ére összehívott rendkívüli parlamenti ülésen. Kijelentették azt is, hogy nem fognak lobbizni a kormánykoalíciónál, hogy megszerezzék a szükséges szavazatot Počiatek leváltására. Tényekkel szeretnének hatni a kormánypártokra.

A szlovák kormányfő, Robert Fico hétfőn azt nyilatkozta, nem lát okot arra, hogy Počiatek lemondjon. Azt viszont, hogy az elmúlt héten pénteken a pénzügyminiszter felajánlotta távozását posztjáról, a kormányfő egy higgadtabb döntésként könyveli el, mint a J&T pénzügyi csoport jachtján való tartozkodást Monacóban, a szlovák korona középparitásának a megváltoztatása előtt.

Felvidék Ma