Az elmúlt hetekben érdekesen alakultak a devizapiacok. A keresztárfolyamok változásai miatt, ezen belül is elsősorban a jen folyamatos dollárral szembeni gyengülése okán ismét fokozódott a befektetők kockázatvállalási kedve. De a szlovák korona euróval szembeni paritásának megváltoztatása is meglepte a piacot – írja a Napi Gazdaság.
Múlt héten az euró/dollár visszaesett 1,575-ről 1,55-re, amiben szerepet játszott a nyersolaj árának május közepi csúcsról történő csökkenése is. Ez a két instrumentum ugyanis historikusan együtt mozog, vagyis mikor az olaj drágul olyankor a dollár gyengülni szokott az euróval szemben.

Az egyik legizgalmasabb változást a szlovák korona árfolyamsávjának eltolásából adódott. Múlt hét szerdán jelentették be, hogy a korona középárfolyamát 15 százalékkal felérétkelik, így ezentúl 35,4424 helyett 30,126 körül értendő a 15 százalékos árfolyamsáv.

Tavaly márciusban már felértékelték egyszer koronát, így a mostani lépéssel együtt már 2107 százalékkal erősebb a középárfolyama, mint az ERM rendszerbe történő 2005-ös belépéskor.

Július 8-án jelenti be az EU Szlovákiával közösen, hogy milyen konverziós rátán váltják majd át a 2009 év eleji euróhoz való csatlakozáskor a koronát.

Az erősödés mögött szlovák gazdaság termelékenysége, és növekedési ütemének jelentős emelkedése húzódik meg, amit a szlovákok úgy gondolnak, töretlen lesz a jövőben is, így a gazdaság elbírja majd az új árfolyamot. Azt még nem tudni, hogy a júliusi bejelentés után hogyan alakul majd az árfolyam.

Pénzcentrum