Óriási érdeklődés kísérte az elmúlt két hétben az Eltiport tavasz – Prága 1968 című fotókiállítást; több ezren tekintették meg az MTI munkatársainak korabeli fényképeit a Terror Háza Múzeumban – nyilatkozta az intézmény főigazgatója vasárnap. Schmidt Mária a távirati irodának elmondta, büszke arra, hogy a Csehszlovákia negyven évvel ezelőtti megszállása tragédiájának emléket állító időszaki kiállításra az ország minden szegletéből érkeznek diákcsoportok.

A múzeum a fiatalok nyelvén szól, azt a vizuális kultúrát képviseli, amelybe ők már beleszülettek – hangoztatta a szakember. A főigazgató felidézte az egyik történelemtanár vendégkönyvbe írt bejegyzését, miszerint a fiatalok a prágai kiállítás segítségével könnyebben megértik, mit jelentett diktatúrában élni. A kiállítás képeit nézve talán jobban értékelik majd azt a szabadságot, amelyért a nagyszüleik, szüleik nagyon sok áldozatot hoztak – idézte a bejegyzést. Schmidt Mária úgy tapasztalta, a tárlatra sok szülő magával hozza gyermekeit is, hogy saját ifjúságáról a bemutatott fotók, filmek és dokumentumok alapján meséljen.

A kiállítás A dimenziók éve – 1968 címmel rendezett konferencia idején nyílt a Terror Háza Múzeumban május végén. A tanácskozást a XX. Század Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány rendezte arról az évről, amely évtizedekre meghatározta az egykori kelet-európai szocialista országok sorsát, s a nyugati társadalmakban is változásokat okozott. A múzeum és a Magyar Távirati Iroda Zrt. összefogásával megnyílt fotókiállításán Vince Mátyás, az MTI elnöke azt hangsúlyozta: a prágai tavasz a Kelet-Európát megszálló és szuverenitását elvevő szovjet hatalommal szembeni felkelés példája. 1968 mementóként maradt fenn a kelet-európai népek emlékezetében – tette hozzá. Kiemelte, a tárlat azért is rendhagyó, mert a tiltakozók mellett a felelősöket is felvonultatja.

Az MTI fotóarchívumából származó felvételeken egyebek mellett egy szovjet katonával vitatkozó cseh fiatalembert, égő szovjet páncélost, nemzeti lobogót lengető cseh fiatalokat, valamint szovjet katonákat láthatnak az érdeklődők. Készült fénykép az akkori magyar és szovjet pártvezető, Kádár János és Leonyid Brezsnyev moszkvai találkozásáról, az országuk megszállását követően az utcára özönlő prágaiakról, továbbá a Csehszlovákiából hazatérő magyar katonákról. 1968. augusztus 21-én szállta meg Csehszlovákiát a Varsói Szerződés öt tagállama – Szovjetunió, Bulgária, Lengyelország, Magyarország és a Német Demokratikus Köztársaság –, hogy véget vessen a „prágai tavaszként” ismert reformfolyamatnak. Négy ország hadseregei még 1968 őszén elhagyták Csehszlovákiát, a szovjetek azonban csak 1991 júniusában vonultak vissza.

MNO