Összesen 154 millió koronát fordítanak az elkövetkezendő időszakban a párkányi Vadas termálfürdő fejlesztésére. A létesítmény százszázalékos tulajdonosa a város, tehát a pénzt is a párkányi önkormányzat biztosítja. A fejlesztési tervek már készen állnak, az építkezési engedélyt pedig augusztus végére várják.
Már a jövő nyáron három új tobogán várja majd a látogatókat, melyek közül az egyik igazi különlegességnek számít majd nemcsak Szlovákiában, hanem Csehországban és Magyarországon is. A fejlesztés eme első szakaszának költségei elérik majd a 44 millió koronát. A fejlesztés második szakasza során felújítják az összes medencét, a befüvesített területeket, továbbá új szociális helyiségeket építenek majd. Ennek a második szakasznak a költségei 110 millió koronára rúgnak az előzetes számítások szerint, és a város hitelek segítségével szeretné a pénzt előteremteni.
A Vadas termálfürdő befogadóképessége 12 500 fő. A tavalyi szezonban több mint 600 000 fürdőző kereste fel a Vadast, a látogatóknak azonban csak 30-40 %-a hazai, a többi cseh vagy magyar állampolgár, de sokan jönnek Lengyelországból és Németországból is. A párkányi fürdő egyébként az idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, ebből az alkalomból a nyári turistaszezonban, elsősorban hétvégenként, gazdag kultúrműsorral várják az idelátogatókat.
SITA, Felvidék Ma