Most induló rovatunkban a budapesti Corvinus Egyetem komáromi kihelyezett tagozata diákjainak írásai olvashatóak a szomszédságpolitikáról, a felvidéki magyarságról, az oktatásügyről. Elsőként Janiga Szabolcs írását közöljük:
A magyar – szlovák viszony összetett fogalom, mivel nemcsak a magyarok szlovákokhoz, illetve szlovákok magyarokhoz való viszonyáról kell említést tenni, de a Felvidéken élő magyarság viszonyáról is, – mely külön egységet képez – szlovákok és az anyaországban élő nemzettársaik iránt.
A magyar-szlovák viszonyt a Felvidéken élők érzékelik a legjobban, mivel mindennapjaikban saját bőrükön tapasztalják. Érzékelik, mennyire jellemző a két nép közötti konfliktus, vagy éppen mennyire barátságosak egymással, és tudják mennyire lehetséges vagy sem az együttélés.
A Felvidéken élők – magyarok és szlovákok egyaránt – jó viszonyt állapítanak meg együttélésükkel kapcsolatban és nem éreznek ellenségeskedést. Ezt az állítást alátámasztja a Fórum Intézet 2007. októberi felmérése, melyből kiderül, hogy Szlovákiában a vegyes nemzetiségű települések lakóinak 95%-a jónak tartja a viszonyt nemzetiségi ügyben. A felmérésből az is kiderül, hogy míg saját környezetük viszonyát jónak ítélik meg a felvidéki magyarok, addig az országos viszonyt közel fele rossznak tartja. Ez a megítélés a 2003-as felméréshez képest romlott , melyre a szlovák kormány magyarellenes megnyilvánulásai erősen hatottak.
*
A szlovák kormány nacionalizmusának mértéke nyilván kihat az érintettek mindennapjára és viselkedésére. A helyzet valamelyest javult a 15-16 évvel ezelőtti állapotokhoz képest, amikor egy meglehetősen nacionalista (Mečiar) kormány volt hatalmon és folyamatos megfélemlítés alatt tartotta az ország magyar lakosságát. Nyelvtörvénnyel és a magyar nyelvű oktatás és kultúra rombolásával akart egy amúgy is létező folyamatot felgyorsítani – a szlovákiai magyarok létszámának csökkenését, illetve asszimilálódását. Ezekben az időkben a nacionalistább lelkületű állampolgárok felbátorodtak és kinyilvánították magyarellenességüket. Pozsonyban vagy Nyitrán a nyelvtörvényt bakancsos kopasz legények szigorúan vették és egy-két pofon kiosztásának segítségével hozzájárultak, hogy az iskolából hazafelé tartó diákok ne szólaljanak meg az utcán magyarul. Az efféle megfélemlítések gyakoriak voltak, azonban médiahangja azokban az időkben nem volt. Én mint párkányi lakos, ilyen problémával nem szembesültem, ezért számomra meglepő volt, mikor ezt utólag megtudtam.
A helyzet valamelyest javult mikor a kormányban – magyar szemmel nézve rövid időre – helyet kapott a Magyar Koalíció Pártja. A napjainkban is hatalmon lévő Fico-kormány azonban ugyancsak magyarellenes megnyilvánulásokat tanúsít. A nacionalizmus szlovák politikai oldalon egyre jobban érezhető, ami veszélyes, mert nagyban befolyásolni tudja a lakosok nézeteit és újfent felbátorodik a nacionalista fiatalság – gondolok itt a Malina Hedvig-ügyre.
A Hedvig-ügy kapcsán azonban nagyszabású médiafigyelem alakult ki. Magyarország állást foglalt az üggyel kapcsolatban. Elítélte és határozott fellépést követelt szlovák kormány részéről, s ezzel némileg megakadályozta az erőszakos magatartás terjedését és talán a szlovák kormány óvatosabban kezdte kezelni a felvidéki magyarság ügyét. Óvatosság ide vagy oda mégis megtörtént az,hogy Malina Hedvig került ki vesztesként a perből, vagy az, hogy Malina Hedvig célpont-babát használt a szlovák rendőrség egy lőgyakorlaton. Számtalan olyan kijelentés is született, amely bizonyítja a kormány magyarellenességét.
Olyan kijelentésekkel próbálnak hatni az emberekre, amelyekkel a szlovákosodás célját szolgálják. Gondolok itt Ján Slota álláspontjára, hogy: „Szlovákiában nem élnek magyarok, csak akadnak olyan szlovákok, akik magyarul beszélnek.” Ez a kijelentés elvileg békíti a szlovákokat és elfogadóbbakká válnak a felvidéki lakosság irányába, de Slota szándéka nyilván nem ez volt. Az ilyen kijelentések nagyban hozzájárulnak, hogy csökkenjen a magyarság létszáma. A Felvidéken ugyanis valóba sok olyan ember él, akiknek nemzeti identitászavarai vannak és elhiszik Slota állítását. Ezekkel az emberekkel az a gond, hogy nincs nemzetiségük, és a gyerekeik már 100 százalékban szlovákok lesznek, ami azzal kezdődik, hogy szlovák alapiskolákba íratják be őket.
A környezetemből számos olyan embert ismerek, akiknek nincs nemzetisége abból az okból kifolyólag, hogy magyar anyanyelvük ellenére szlovák iskolába jártak. A mindennapokban túlnyomórészt a magyar nyelvet használják. Ennek ellenére a magyarországi magyarság egységét nem kedvelik, bár külön-külön nincs gondjuk egyik magyarral sem. A magyar érdemeket nem, míg a szlovák érdemeket (pl. sportrendezvényeken) értékelik és tartják magukénak. Ennek ellenére nem tekintik magukat sem szlováknak, sem magyarnak.
Egy alkalommal megkérdeztem egy ismerősömet, hogy milyen nemzetiségű, mert egyszerűen nem tudtam róla eldönteni.
– Én Štúrovčan vagyok – mondta.
Majd kifejtette, egyik nép iránt sem érez olyan vonzalmat vagy kapcsolatot, hogy nemzetiségének vallja. Mivel a szülő- és lakóhelyét Párkányt (Štúrovo) szereti, ezért ő helyhez köti nemzetiségét, nem pedig olyan népekhez, amelyek távol állnak tőle.
Az én magyarázatom eltér az övétől. Szerintem egyszerűen nem tudja/meri vállalni szlovák nemzetiségét, mivel a magyar nyelvet használja, és meg vagyok róla győződve, hogy gyerekei már teljesen szlovákok lesznek. Slota kijelentése ezért – azt kell, hogy mondjam -sajnos részben igazak és a hasonló gondolkodásúak körében hatásos is lehetnek, hosszú távon pedig az asszimilálódást szolgálják.
De, hogy olyan példát is megemlítsek, ami kifejezetten magyar gyűlöletet kelt egyébként jó érzésű szlovák emberekben, akkor Dušan Čaplovič, Szlovákia miniszterelnök-helyettesének újvári beszédét említem meg.
2008. február 10-én beszédet mondott egy holokauszt-emlékmű átadó rendezvényén és kihasználta az alkalmat, hogy magyarok iránti ellenszenvet váltson ki a szlovákokban. Nyíltan Magyarországot okolta és a Horthy-féle fasiszta kormány felelősségét hangoztatta a Szlovákiából deportált zsidók ügyében. Az újnáci megnyilvánulások elítélésekor ugyancsak magyar példát hozott fel, amikor egy budapesti neonáci felvonulásra utalt, holott közelebbről is találhatott volna hasonló jellegű eseményt. Ha volt is igazságalapja állításainak, úgy gondolom, mégsem etikus ilyen módon egymás ellen szítani együtt élő nemzeteket.
*
Azzal, hogy az Európai Szocialisták Pártja (PES) 2008. február 14-én visszafogadta Ficóékat, ezáltal a jövőben nem, vagy lényegesen kevesebb magyarellenes kijelentéseknek adhatnak hangot. Annál is inkább, mivel a visszafogadás érdekében Robert Fico és Ján Slota közös nyilatkozatban kijelenti, hogy „a magyar kisebbség része a szlovák identitásnak, s ekként tisztelni és támogatni kell.”
Nyilvánvaló, hogy mindkét államban megtalálhatóak a szélsőséges nacionalista pártok és támogatóik, amelyek sosem fogják a közös hangot megtalálni, de talán nem is kell, mert a lakosság tudja, hogy nincs helyük a kormányzásban. Ha pedig előfordul, hogy mégis „vályúhoz” kerülnek, akkor az unió előbb-utóbb rájuk erőszakolja a szájkosarat. Az olyan kijelentéseket, melyek a terület kisajátítását követelik pl.:
– semmi bajunk a magyarokkal, csak menjenek el és hagyjanak békén – szlovák nacionalisták részéről,
– vagy semmi baj a szlovákokkal csak adják vissza, ami eredetileg a mienk –magyar nacionalisták részéről
talán jobb lenne nem kinyilvánítani, hogy a két nép ne távolodjon el jobban egymástól. Az ilyen kijelentések és ellenségeskedések, beférkőzhetnek az emberek mindennapjaiba és barátokból ellenségek válhatnak. Azért, hogy ez ne következzen be, jobban meg kellene ismerni egymás kultúráját, nézeteit, értékeit. A politikának a megbékélést kellene szolgálnia és figyelmen kívül kell hagyni az olyan pártokat, melyek politikája faji gyűlöletkeltésre, illetve faji és etnikai előítéletekre épül.
*
A politikának a megbékélést szolgáló első lépésnek tekinthető, hogy 2007 júniusában Magyarország és Szlovákia kormányfői megállapodtak egy közös történelemtankönyv létrehozásban. Ezzel megszületett az első lényeges lépés, mely a két nép kapcsolatát kiegyensúlyozhatja. A könyv a tervek szerint másfél éven belül a nyomdába kerül, melyet a két ország történészei szerkesztenek.
Sokan vannak azon az állásponton, hogy egy közös történelemkönyv segít közelebb hozni a két nemzetet. „Botrányos, hogy ami összeköthetne minket, az választ leginkább szét” mondta Szarka László, a magyar-szlovák történészbizottság magyar társelnöke. Ez a kijelentés igazolja, hogy a történészek részéről van hajlandóság a megállapodásra és nem céljuk a múlt elferdítése. A közös történelem kapcsán ugyanis van mit egyeztetni, mivel más-más állásponton van a magyar és a szlovák, amit az iskolában szerzett eltérő ismeretek alapoznak meg.
Az ötlet, mely a közös történelem megalkotását szorgalmazza, nyilván a német-francia példára épül, akik megbéküléséhez egy lépcsőfokként járult hozzá ez a könyv, „ami még így is ötven éven keresztül íródott, hogy az igazán problémás, 1945 előtti események kimaradtak belőle.”
Esetünkben a közös tankönyv gondolata egy-két éve merült fel és kezdtek el rajta dolgozni a történészek. Ha hozzávesszük azt a másfél évet, ami a kiadás tervezett időpontjáig eltelik, akkor kijelenthetjük, hogy jól állunk és hamar el fog készülni a könyv. Az azonban kérdéses, hogy ténylegesen mennyire hajlandó a két kormány biztosítani a megfelelő feltételeket. A magyar fél oldaláról elvileg nincs semmi akadály, és a szlovák kormány is elkülönített 100 000 koronát a költségvetésből a cél érdekében, de a szlovák döntéshozók néhány dolgot kifogásolnak.
Nem értenek egyet, hogy a könyv, mint tankönyv kerüljön ki a nyomdából vagy, hogy ki legyen a szlovák történelmi bizottság elnöke. A bizottság elnökét nyilván azért körülményes kiválasztani, mert a megfelelő szlovák álláspontokat akarják majd az elkészült könyvben viszontlátni. Az, hogy így mennyire lesz egységes a két fél álláspontja kérdéses, de felvetették annak a lehetőségét is, hogy szlovák és magyar álláspontok párhuzamosan szerepeljenek a könyvben, persze csak ha erre szükség van. Márpedig minden bizonnyal szükség lesz. Ha a 20. század előtti történtekről meg is tudnak majd egyezni a történészek, a konfliktusok nyilván az I. világháború utáni események tárgyaláskor szaporodni fognak. Ez majd abból adódik, hogy míg az egyik fél a történéseket kifejezetten pozitívnak ítéli meg, addig a másik fél tragédiaként és nemzeti gyászként fogja értelmezni – gondolok itt elsősorban Trianonra és a Beneš-dekrétumok ügyére.
A könyv tankönyvként való megnevezését elsősorban a szlovák oktatási miniszter, Ján Mikolaj ellenzi és a monográfiát tartja helyénvalónak. Ebből világos, hogy a könyvet iskolai tankönyvként a közeljövőben nem tervezik használni Szlovákiában, de gondolom, hogy Magyarországon sem fogja felváltani a jelenlegi tankönyveket. A közös történelemkönyv viszont csak abban az esetben fogja beváltani a hozzáfűzött reményeket és hozza majd közelebb a két nemzetet, ha a lehető legnagyobb példányszámban eljut a célközönség kezébe.
*
Egy ilyen jellegű könyv bevezetése a szlovák történelemoktatásba radikális reformnak számítana, ugyanis eddig, a szlovák alap- és középiskolákban a diákok nem kapták meg a megfelelő 20. századi történelmismereteket, és nincsenek tisztában a világháborúkat követő országhatár-változásokról. Nagyon sok olyan szlovák ember van ugyanis, akinek fogalma sincs, hogy mi magyarok, hogyan cseppentünk az ő birodalmukba. Az országhatárok alakulásáról nem tanultak és az oktatás olyan, hogy különösebben nem is érdeklődnek utána. Persze nem állítom, hogy ez minden szlovák iskolában tanult emberre igaz, de saját tapasztalatom alapján a nagy többségre igen.
Számos olyan szlovákkal találkoztam a pozsonyi egyetemen, akiknek semmi problémájuk nem volt azzal, hogy magyarok élnek Szlovákiában, csak azt nem értették, hogy miért vannak ilyen sokan. Mikor megpróbáltam megmagyarázni, egyszerűen nem hitték el, amit állítok Magyarország régi határairól és szétcincálásáról. A szellemi horizontok az ilyen érzékeny témáknál tudnak a legjobban eltávolodni. A távolság, mint Tátrától az Alföld, de a síkság magasodik a hegy fölé.
A konfliktushelyzet egy szempillantás alatt érezhetővé válik. A történelem hiányos ismeretéből adódóan egy magyar és egy szlovák viszonya szempillantás alatt megromlik egy rövid időre, míg más téma nem kerül előtérbe.
Bizony, a feje tetejére áll a világ, mikor egy nemzet nemzeti érzsésnek erősítése érdekében eltitkolja, vagy megmásítja múltját. A fent említett példa alapján tehát célszerű lenne egy olyan könyvből tanítani a történelmet, mely objektíven közli a tényeket. A kérdés már csak az, hogy a szlovák szülők hogyan fognak reagálni, ha majd csemetéik elveikkel és hitükkel ellentétes dolgokat fognak tanulni az iskolákban? Kezdetben talán az ellenszenv megnő a magyarok iránt és hosszú időnek kell eltelnie, mire a könyv valóban a megbékélés célját tudja szolgálni.
*
Az, hogy a szlovákokkal nincs meg a megfelelő kapocs, elsősorban oktatásuk hiányosságában rejlik, de hogy Magyarországon is előfordulhat, hogy valaki hiányos ismeretekkel rendelkezzen Felvidék és egyáltalán a külföldön élő magyarokat illetően, az elszomorító.
Egy alkalommal, megdöbbentő tapasztalatot volt szerencsém szerezni. Egy 34 éves budapesti egyetemista lánynak, aki mellesleg tanárnak készült, fogalma sem volt, hogy vajon mi köze lehet Szlovákiának Magyarországhoz, illetve lakóinak egymáshoz azon túl, hogy szomszédságban élnek.
Mikor megtudta, hogy Szlovákiában élek, megdicsért, hogy jól beszélek magyarul, amit egyértelműen az idegenforgalom hatásának tulajdonított. El kellett hát neki magyaráznom, mi a helyzet a Felvidéken, hogy reális képet alkothasson az ott élő emberek nemzeti identitásáról. A történelemből nem volt számára ismeretlen Trianon, vagy a Beneš-dekrétumok fogalma, csak egy kissé hamis, túl naiv elképzelése volt róla.
Trianont elég távoli eseménynek tartotta ahhoz, hogy az azóta eltelt idő alatt Szlovákia lakossága teljesen elszlovákosodjon. Úgy gondolta, hogy az eltelt 90 év alatt, köszönhetően a deportálásoknak, a magyarok magyar földre kerültek és hátrahagyott vagyonuk értékének megfelelően, kaptak házat, földet. Az ilyen gondolkodású magyarországiakat Slota kijelentései szintén erősítenek hitükben, és segít, hogy a határ két oldalán élő magyarok valóban elszakadjanak egymástól.
*
Ez magyarázatot ad, hogy 2004. december 5 –e miért ért olyan véget, mint amit. Muhi, Mohács és Trianon után a legnagyobb vesztes csatánk volt ez. Egy olyan csata, melyben a nemzet veszteségét sajátjai okozták – ezért a legszégyenletesebb veszteségünk. A népszavazás, mely a kettős állampolgárságot eredményezhette volna a külföldön élő magyarok számára, kudarcba fulladt. Kudarcba fulladt, mert Magyarországon sajnos nagyon sokan nincsenek tisztában nemzeti felelősségükkel, kötelességükkel és azzal, hogy mekkora is a nemzet, amire ez a felelősség kiterjed. Az, hogy a végeredményt nagyban negatívan befolyásolta a politika, egyértelmű, de a felelősség kollektív és nem lehet a kormány nyakába varrni az egészet. Az pedig külön szégyenfoltja Magyarországnak, hogy olyan politikai vezére van, aki nem érez felelősséget a határon túl élő nemzetért, ezt nyíltan vállalja is és másokat is erre buzdít.
Sokan nem tudják, vagy nem foglalkoznak vele, hogy Magyarország határain kívül nemcsak szlovákok, románok, szerbek… élnek, hanem magyarok is. Ezek a „sokak” a szomszédos népek és magyarok viszonyát kifogástalannak látják – így a magyar-szlovák viszonyt is – és tudomást se vesznek róla, ha a szlovákosítás felmerül Szlovákiában.
A sikertelenséget elsősorban a közöny váltotta ki és nem a nemek magasabb száma, de kétségtelenül sokan voltak, akik nemmel szavaztak. Volt „szerencsém” olyan nemmel szavazóhoz, aki azért döntött a NEM mellett – gondolkodás nélkül – mert fél, hogy a „románok” (a romániai magyarokra gondolt) majd elözönlik az országot. Aztán felvetettem neki: „Románia két év múlva tagja lesz az uniónak, attól nem félsz, vagy majd azt is megakadályozod?” – erre nem reagált.
De arra sem gondoltak sokan, hogy a schengeni határok megnyitása a szerbiai magyarok számára majd bezárja Magyarország határait, akik magyar állampolgárság hiányában csak vízummal léphetnek az anyaországba. Mivel Szerbia EU-csatlakozása kilátástalan és meglehetősen távoli időpont, ezért jó ideig marad is ez az állapot.
A gond, hogy az anyagi értékek mindennél előbbre kerültek és még a nemzet egysége sem tudott felülkerekedni rajta. Mert nyilván van anyagi jellegű összetevője a kettős állampolgárságnak a magyar állam részére, mely kiadást jelentett volna számára, de talán megérte volna ez a csekély áldozat.
Az eredmény kihirdetésekor sokak megdöbbentek és kiábrándultak saját nemzetükből, még magyarországiak is. Talán volt olyan is, aki elveszett magyarnak lenni és nemzeti identitását feladva, ahhoz a néphez asszimilálódott, amely nép államában él.
Az, hogy egyes emberekben egészen szélsőséges indulatokat váltott ki az eredmény, jól szemlélteti Dobszay Károly, külföldön élő magyar író verse, melyet az eredmény hatására felindultságában és dühében fogalmazott meg. A „Ne féljetek, nem megyünk haza” című verset a nemmel szavazók és a távolmaradók táborához címezte, melyben a kapzsiságot, az emberi gyarlóságot és butaságot okolva jelzi a külföldi magyarok sérelmét. A „nemmel szavazók” azonban még így sem értik az okozott sérelmeket és a verset tartják túlságosan sértőnek, mint a témával kapcsolatos internetes fórumokból kiderül.
„NE FÉLJETEK NEM MEGYÜNK HAZA
HOL TESTVÉR TESTVÉRNEK FARKASA!
KI HAJNALIG HÁROMSZOR MEGTAGAD,
LÉGY ÁTKOZOTT, LÉGY GAZDAGABB!
NE FÉLJETEK! TÖBBÉ NEM MEGYÜNK HAZA“
Bár az eredmény hatására a csalódottság nagy volt, mégsem volt jellemző a külföldi magyarok egészére. Sokan az eredménnyel nem is foglalkoztak és meg sem fordult a fejükben, hogy megkettőzzék állampolgárságukat. Az okok széles skáláját tudták vázolni, hogy miért ne. Van, aki félt a következményektől, van, aki csupán fölösleges gondnak tekintette volna és már csak kényelmi okokból sem váltotta volna ki, de akadtak olyan külföldi magyarok is, akik nem éreznek olyan erős kapcsolatot Magyarországgal, hogy dokumentummal megpecsételt frigyre lépjenek vele.
A kettős állampolgárság egyfajta kárpótlás lehetett volna Trianonért. Ugyanis, ha a határon túli magyarság – így a felvidékiek is- magyar állampolgárságot kap, akkor a helyzet maga után vonhatta volna Magyarország növekedését, amiben nagy szerepe lett volna a schengeni övezetbe való csatlakozásnak is, mely a határok szabad átlépését biztosítja. Persze közigazgatásilag minden maradt volna a régiben, mint ahogy maradt is, de egyfajta szellemi területnövekedést eredményezhetett volna. Az értelmiségi szlovákok számára ezért nyugtalanító volt a lehetőség és annál nagyobb elégedettséggel vették tudomásul, hogy mi felvidéki magyarok „VAGYUNK ÉS MARADUNK, MINT KIVERT KUTYA.”
*
Szlovákiában az autonómiára való törekvés 2007-ig nem nagyon volt jellemző. Ekkor azonban egy komáromi vállalkozó, Bósza János egy polgári elvű területi autonómia létrehozását kezdeményezte. Egy olyan autonómiát szeretett volna létrehozni, ahol valamennyi ott élő nemzetiség, etnikum azonos jogokkal rendelkezik, és ahol mindegyik jól érzi magát. Dél-fölvidéki Autonómia Tanács (Nomos Regionalizmus) néven 2007. december 2.-ei hatállyal be is jegyezte a belügyminisztérium. Ezzel a feszültség újra kiéleződött a politikai pártok között. Bár az MKP elhatárolódott az autonómiától és Bószától, az autonómia kezdeményezőjétől, az SNS elnöke, Ján Slota mégis az MKP-t vádolta. Slota kijelentette, hogy: „Nem engedjük meg a köztársaság szétverését”. A HZDS szintén provokációnak minősítette és elítélte a kezdeményezést.
Az SNS erős kampányba kezdett és még januárban fel is számoltatták a szervezetet, ami egyébként az alkotmánnyal nem ellenkező módon kezdte volna meg működését. Valamint gyűlöletkeltésért büntetőjogi feljelentést is tettek Bósza ellen. A kormányon lévő mindhárom párt egyetértett, hogy a továbbiakban törvénnyel kell megvédeni az ország egységét és meg kell akadályozni a szeparatista megnyilvánulásokat. Ezekkel a lépésekkel az etnikai alapú diszkrimináció és a felvidéki magyarság további elnyomása, megfélemlítése és asszimilációja fog bekövetkezni.
Bár a szervezetet feloszlatta a belügyminisztérium, mégsem oszlott fel. A szervezet vezetői szerint ugyanis a feloszlatás alkotmányellenes volt, ezért a legfelsőbb bíróságon fellebbezésüket adták be. Az ügy tehát még nem zárult le és további nézeteltéréseket fog szülni a két nemzet között.
*
Ha a konzekvenciát levonjuk, világossá válik, hogy a szlovákok egy önálló államot akarnak, csak maguknak, csak magukból. A magyarokhoz egyetlen kapcsolat fűzi őket, az, hogy az ország lakossága 10%-a magyar nemzetiségű, ami számukra nem megnyugtató. Az acsarkodás és keresztbetevés azonban csak vezető pozíciókban kristályosodik ki és nem férkőzik be az állampolgárok magánéletébe és mindennapjaiba. Bár jól érzékelhető a két nép közötti kulturális-, viselkedési- és magatartásbeli eltérés, jól megvagyunk egymás mellet. A magyar nemzet tagjai ugyanúgy otthon érzik magukat szlovákiai szülővárosukban vagy falujukban, mint a szlovákok, vagy, mint a magyarországiak Magyarországon. Elfogadjuk a szlovákot, mint nyelvet, mint államot és mint kultúrát egyaránt, de köt minket a magyarságunk. A magyar nyelvet és kultúrát nem adjuk, ragaszkodunk hozzá, különben nem létezhetünk.
Janiga Szabolcs
Melléklet:
DOBSZAY KÁROLY: NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!
( A nemmel szavazók és távolmaradók táborához)
NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!
MINKET MÁR RÉGEN NEM HÍV A HAZA!
MELY ÁLMAINK BÖLCSŐJE, SÍRJA VOLT,
MA RÁKOS FEKÉLY, ROTHADÓ SÁRGA FOLT!
NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!
NE FÉLJETEK NEM MEGYÜNK HAZA,
OTT A HÁZAKNAK MÁR NINCS ABLAKA,
MELY MÚLTBA NÉZ, S JÖVŐBE LÁT,
NINCS KI MEGFÚJNÁ A TROMBITÁT,
NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!
NE FÉLJETEK NEM MEGYÜNK HAZA
AZ MÁR OLY RÉGEN A MAGASSÁG TEMPLOMA
ÉS TI IS CSAK SZOLGA, RAB VAGYTOK OTT,
BÁR ZSEBETEKBEN ÚTLEVÉL RAGYOG!
NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!
NE FÉLJETEK NEM MEGYÜNK HAZA
ÍRIGYSÉG NÉPE, TE CÉDA, TE BUTA
A MI KINCSÜNK NEM LOPOTT KACAT!!
LELKÜNKBEN HORDJUK: HIT ÉS AKARAT!
NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!
NE FÉLJETEK NEM MEGYÜNK HAZA
HAZUGSÁG NÉPE, TE GYÁVA, OSTOBA
AHOL MI ÉLÜNK, AZ MINDIG MAGYAR MARAD!
KOROMSÖTÉTBEN VIRRASZTÓ TÜZEK
NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!
NE FÉLJETEK NEM MEGYÜNK HAZA
VAGYUNK ÉS MARADUNK, MINT KIVERT KUTYA
SORSUNK MÁR RÉGEN NEM SORSOTOK,
ÁRULÓK! LATROK! ÚJ GAZDAGOK!
NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!
NE FÉLJETEK NEM MEGYÜNK HAZA
HOL TESTVÉR TESTVÉRNEK FARKASA!
KI HAJNALIG HÁROMSZOR MEGTAGAD,
LÉGY ÁTKOZOTT, LÉGY GAZDAGABB!
NE FÉLJETEK! TÖBBÉ NEM MEGYÜNK HAZA!
Dortmund 2004. dec.5
