Robert Fico szívesen jelenti ki, hogy őt az újságok nem érdeklik, ennek ellenére a valóságban nagyon is érdeklődik irántuk. Sokszor olyannyira, hogy megszakítja a szabadságát és likvidálja a minisztert – írja a Pravda kommentátora. A folyatásban pedig a következőket olvashatjuk:

Az Izák miniszter elleni hirtelen támadást a kormányfő részéről a Pravda hétfői számában megjelent hír váltotta ki, melynek témája: a környezetvédelmi alapban történt etikátlan pénzosztás. Fico ebben az esetben szinte 24 órán belül cselekedett. Azonnal hívatta Slotát, és közölte vele, hogy Izákot le kell váltani.
Dicséretet ugyanakkor nem érdemel, mert azt, amit a kormányfő hétfőn a nyilvánosság előtt produkált, nem volt sem elszánt, sem pedig elvszerű lépés, hanem – kínos. Egyenes adásban sugárzott lejáratás,mely a közönség legalacsonyabb ösztöneit volt hivatva kielégíteni… Izák minden bizonnyal hibát követett el, mely miatt fejek hullanak. Ugyanakkor – összehasonlítva Harabin, Počiatek, Tomanová bűneivel – Izák szinte ártalmatlannak látszik. Mindössze egy rövid ismétlés: az igazságügyi miniszter egy maffiózóval parolázik, a pénzügyminiszter pedig gazdasági cápákkal árul egy gyékényen. A közlekedésügyi és a gazdasági minszter az állami cégeken keresztül a Smer szponzorait támogatják…és a miniszterelnök mindezek fölött szemet huny. Slota teljesen indokoltan elhatárolódott: miért éppen az SNS-nek kell az első áldozati bárányt adnia, melyet a kormányfő 24 órán belül feláldoz? A válasz: mert Izák egy közönséges gyalogkatona, akit különösebb felhangok kiváltása nélkül feláldozhatnak. Továbbá az SNS az a párt, mely sohasem volt választás elé állítva.
Amennyiben Fico a Harabin-féle „maffiasztori” után erőfitogtatást szeretett volna bemutatni, akkor ez sikerült neki. Gyengén felkiáltani az erőseknél, majd váratlanul a leggyengébb torkának ugrani – az ilyesmi nem illik.

Dag Daniš, Pravda, Felvidék Ma