Hétszáz magyar nemzetiségű fiatal látogatott Komáromba a „Vendégségben Budapesten“ elnevezésű fesztivál keretében. A már hagyományos találkozón 17 ország magyar fiataljai találkoznak Budapesten. Idén először vezetett útjuk Magyarország határain kívülre, mégpedig Komáromba. Nem volt hagyományos a megérkezés, hiszen a több száz fiatal egy minimaraton keretében érkezett Komáromba, amely az Erzsébet híd déli lábától indult. A résztvevőket ott többek közt városunk alpolgármestere, Hortai Éva köszöntötte. A Klapka téren célba érkezése után mindenki az elveszett folyadékokat pótolta, majd felcsendült a gitár, az ismert dallamok. A fesztiválozók ezután megkoszorúzták a méltán híres tábornok szobrát, majd a városlakók és a turisták nagy örömére komolyzenei koncertet adtak az Európa Udvarban. Az este már a néptáncé volt. A pompázatos felvonulás után kétórás sokadalom keretében mutatták be régiójuk hagyományos táncait a határon túli magyar fiatalok. Reméljük, hogy a fesztivál résztvevői nem utoljára látogattak városunkba!

komarom.sk
Beküldte: Szakc-Komárom