A héten Nicolas Sarkozy, a Tanács soros elnökségét betöltő Franciaország elnöke az Európai Parlament előtt ismerteti a francia elnökség prioritásait. A Bizottság az unió polgárainak érdekét szolgáló több fontos javaslat beterjesztésére készül. Hosszas vitát követően a hét végén hivatalosan is elindul az EU Mediterrán Unió elnevezésű projektje.

Csúcstalálkozók

A Mediterrán Unió (hivatalos nevén: Barcelonai Folyamat – Mediterrán Unió) létrehozására Franciaország tett javaslatot az elmúlt évben, hogy az EU ezáltal új alapokra helyezze kapcsolatát déli szomszédaival. Az új szervezet létrehozására hivatalosan a vasárnap (2008. július 13.) Párizsban megrendezendő csúcstalálkozón kerül majd sor. Az EU 27 tagja mellett 17 földközi-tengeri ország vezetője kapott meghívást, ugyanakkor még mindig nem lehet tudni biztosan, mely országok vesznek részt a párizsi csúcstalálkozón.

A hét elején (2008. július 7-9.) Tokióban találkoznak a világ hét legfejlettebb ipari országának (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Németország, Olaszország) valamint Oroszország vezetői. A G8-ak csúcstalálkozójának legfontosabb témái az éghajlatváltozás elleni intézkedések, valamint az egekbe szökő élelmiszer- és üzemanyagárak miatt kialakuló infláció.

Európai Parlament

A képviselők a héten Strasbourgban tartanak plenáris ülést, ahol számos más ügy mellett napirendre kerül az EU bővítési stratégiájáról készült jelentés, melyet az EP külügyi bizottsága néhány hete fogadott el. A képviselők első olvasatban megvitatják az energiaügyi javaslatcsomagot is, amelynél elsősorban a termelés és a hálózatüzemeltetés szétválasztása körül várhatóak komoly viták. Kedden szavaz a Parlament arról, hogy a légiközlekedést bevonják-e az unió kibocsátáskereskedelmi rendszerébe, és a képviselők döntenek az EU élelmiszer-adalékanyagokat szabályzó javaslatcsomagjáról. Csütörtökön – a Bizottság és a Tanács elnökségének előző napi ülését követően – az EP határozatot fogad el Kínáról és Zimbabwéről.

Ezek mellett vendégekből sem lesz hiány a héten: sorra adják majd egymásnak a kilincset az unió vezetői. Szerdán (2008. július 9.) Jean-Claude Trichet az Európai Központi Bank elnöke részt vesz az Európai Központi Bank éves jelentéséről szóló parlamenti vitában. Csütörtökön (2008. július 10.) a Tanács soros elnökségét betöltő Franciaország államfője, Nicolas Sarkozy látogat Strasbourgba, ahol az EP plenáris ülésén ismerteti a képviselőkkel a hathónapos francia elnökség prioritásait.

Szombaton – egy nappal a párizsi csúcstalálkozó előtt – Hans-Gert Pöttering, az EP elnöke részt vesz az Euro-Mediterrán Parlamenti Közgyűlés (EMPA) ülésén

Európai Bizottság

Hétfőn (2008. július 7.) tárgyalja meg a Bizottság azt a javaslatot, mely a hozzáadottérték-adót szabályozó uniós irányelv megváltoztatásával lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy meghatározott szektorokban tartósan csökkentsék az áfa-kulcsokat. Aznap fogadja el a Bizottság azt a rendelet is, mely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy egyes, az egész társadalom számára előnyös állami támogatásokat automatikusan, a Bizottság előzetes jóváhagyása nélkül folyósítsanak. A könnyítés például a kisvállalkozóknak nyújtott, valamint az oktatásra, a foglalkoztatásra, az innovációra fordított támogatásokra vonatkozik.

Kedden „zöld napot” tart a Bizottság: a közlekedés környezetbarátabbá tételét valamint gyümölcsök és zöldségek iskolai étrendben való nagyobb részesedését előirányzó javaslatokról szavaznak a biztosok. Aznap mutatja be a Bizottság a legszegényebb országok támogatásáról szóló javaslatát is, mely szerint egymilliárd euróval támogatnák a legszegényebb országok mezőgazdaságát.

Tanács

Hétfőn Cannes-ban tart informális ülést a Bel- és Igazságügyi Együttműködés Tanácsa, ahol a tagállamok szakminiszterei bevándorlással, szervezett bűnözéssel, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos kérdéseket vitatnak meg.

Kedden a Gazdasági- és Pénzügyek Tanácsának (ECOFIN) ülésén, Brüsszelben találkoznak a tagállamok gazdasági miniszterei. A tárcavezetők megadják a végső jóváhagyást ahhoz, hogy Szlovákia 2009. január 1-jén bevezethesse az eurót, és egyhangú szavazással döntenek arról is, hogy milyen értéken rögzítsék a szlovák korona árfolyamát.

A hét második felében az unió munka- és szociális ügyi miniszterei is üléseznek. Az informális találkozó napirendjén a Bizottság „megújul szociális menetrendje”, az európai népessége elöregedésének problémája, valamint a munkavállalók mobilitásának és biztonságának növelését szolgáló intézkedések szerepelnek.

EUvonal