17 mezőnyjátékos és 2 kapus szállt fel pénteken délben arra a buszra, amely a DVTK-t a szlovákiai Nagymihályra szállította.
A DVTK szombaton a vendéglátó Michalovce (szlovák II. osztály) és a Dubnica (szlovák I. osztály) ellen játszik egy-egy 2×40 perces felkészülési mérkőzést (utóbbi együttes ellen 10.30-kor, míg a házigazdák ellen 14.30-kor lépnek pályára a piros-fehérek).

Nem tarthatott mindenki velünk, ugyanis a meccs előtti napra szállást is biztosítottak számunkra a házigazdák, és ennek száma véges – mondta Vágó Attila, a DVTK vezetőedzője, majd így folytatta: többségében azok maradtak otthon, akik kisebb sérüléssel bajlódnak, mint például Köteles, Szélpál, Kerényi, és hadd ne soroljam tovább.

Pelecaci viszont nem ilyen okból maradt le a kettős edzőmeccsről, őt egy családi rendezvényre engedtem haza. A Michalovcén csupán két próbajátékos lép majd pályára csapatunkban, az olasz Michel Maki és egy brazil védő, aki csütörtökön este érkezett. A további próbajátékon szerepelt játékosokról annyit, hogy az MTK-tól érkezett Nagy Károlynak elmondtuk, jelenleg nem tudunk neki szerződést ajánlani a felnőtt csapathoz, a kapus Czékmány József még visszatér hozzánk. A román ballábas játékosnak, Cornel Corneának ajánlatot tettünk, és abban maradtunk, ha azt elfogadhatónak tartja, akkor hétfőn visszatér hozzánk.

boon.hu